Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

9

Amint kilépek az ajtón, megcsap a kissé szeles levegő, ezért összehúzom magamon az időközben magamra kapott farmer kabátomat. 

Lehet, hogy nem volt jó döntés farmerruhában, és szandálban jönni... 

Ádám a délutáni kis összezördülésünk ellenére mégis mosollyal bámul engem az autójából, aminek az anyós ülését el is foglalom.

- Jól áll ez a ruha - mér végig. - De attól tartok, kicsit kiöltöztél. De hát, te tudod.

- Ha adtál volna még egy kis infót, akkor ez nem így lenne - jegyzem meg.  

- Még mindig nem ismered ezt a szót, hogy meglepetés? Miért nem kerestél rá a Google-n? 

- Nagyon vicces - morgok. - Indulunk?

- Igen, kis maci - bólint, és felbúgatja a motort.

A kis maci jelzőre még tennék egy - két megjegyzést, de jobbnak látom, ha visszafogom magam, csak az este érdekében. Hazudnék ha azt mondanám, nem érzem magam jól az út alatt, ugyan is Ádám elsütötte a világ legbénább vicceit, hogy feloldódjak a kis maci becézés okozta súlyos sokkhatásból. Talán a cérna a " Mi az abszolút szemtelenség? Egy törpétől azt kérdezni, mi leszel ha nagy leszel?" nevezetű viccnél szakadhatott el. De tényleg csak talán... Egy számomra ismeretlen helyre érkezünk, aminek a környéke annál inkább ismerős volt. Erre a környékre jártunk Mátéval, és az akkori baráti körömmel füvezni. Csendes és elhagyatott, nem sokan járnak erre, legalábbis akkor még nem történt ilyesmi. Ádám szorosan mellettem lohol, amit én nem tudok hová tenni, de amikor meglátom Mátét és a bandát, egyértelművé válik számomra, miért is teszi ezt. Feszültté válunk mindketten, és még egy apró pillantást sem vetünk rájuk, nehogy még konfliktus alakuljon ki a végére. Azonban, egy hang utánunk szól.

- Máris lecserélted Mátét, te szerencsétlen kis liba?! - hallom meg Máté szinte jobb kezének mondható Peti hangját. - Sokáig tartott...

Ádámra nézek, aki beszívja alsó ajkát, és hirtelen megtorpan. Nemlegesen rázom a fejem, jelezve hogy meg ne próbáljon oda menni. Ő bólint, és nagy levegőt véve tovább lép velem. A legkevésbé sem hiányzik, hogy a részesei legyünk egy utcai verekedésnek, pláne nem egy Máté féle bandával. Egy kissé eldugott épülethez érkezünk, amit én még személy szerint nem láttam. A fények élénken világítanak, ezért feltételezem, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek, akik ma itt töltik az estét. Ádám illedelmes úriember módjára előre enged az ajtónál, amit egy mosollyal díjazok. Az egész hely úgy nézett ki, mint ha egyes bútorokat egy vidámparkból szereztek volna. Az élénk színek dominálnak, a székekkel lehetőségünk nyílik a forgásra, a gyerekek kis dodzsemekben játszhatnak a nekik elkülőnített sarokban. Már csak egy bohócnak öltözött felszolgáló hiányzik... Ádámra pillantok félmosollyal az arcomon, ő pedig annál is szélesebb mosollyal pillant rám.

- A szüleim rengetegszer hoztak ide, amikor kicsi voltam - mereng. - Ez volt a kedvenc éttermem, és a mai napig az, bármennyire is beteges ezt hallani, egy harmincas éveiben járó elvileg férfitól.

- Ez inkább édes, mint beteges - állapítom meg. - És had találjam ki. Itt csak hamburgert lehet enni, meg édesebbnél édesebb süteményeket, és te csak azért jársz ide, hogy bűnözhess egy kicsikét.

- Nem, lehet pizzát is enni - helyesbít. - De az összes többi részben igaz... Bár a bűnözni nem épp süteményekkel szoktam, mert nem vagyok valami édesszájú. De mindegy, gyere üljünk le.

Elnyeri a tetszésemet ez az étterem, vagy ez az étteremhez hasonlító helység. Egy sima sonkás kukoricás pizzát kérek, mert úgy gondolom, azzal nagyon nehéz lehet mellé lőni. Nem tudok eleget mosolyogni Ádám széles mosolyán, tényleg közel állhat hozzá ez a hely. A mosolya azonban lelankad, amikor a bejárati ajtó irányába néz. Hátra fordulok, és egy szőkés - barnás lányt látok meg. Ádám csak vizslatja, majd zavartan elkapja a tekintetét róla.