Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

8.

A meglepődésem közepette köpni-nyelni nem tudok. Én? Németországba? Itt nőttem fel, és még egyszer sem jutott az eszembe, hogy valaha is másik országban lenne a  helyem. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha is másik országban éljem le a hátra lévő életemet. És ez az ajánlat...
- Nem is tudom, hogy mit mondjak - sóhajtok.
- Természetes, ha nem tud még dönteni, nem is sürgetem. Csak szerettem volna ha tudja, hogy akad ilyen lehetősége is. Oh, és természetesen a fizetését ugyan úgy megkapná, amik fedezik majd a lakás keresés, és az egyéb költségeket.
- Ádámnak köze van ehhez? - kérdem.
- Nincsen, ezt az ajánlatot az én átgondolásomban adtam, és az ön döntése, hogy él e vele, vagy sem.
- Köszönöm - bólintok. - Ígérem, nem fogom sokáig várakoztatni. 

- Csak nyugodtan, erről nem dönthet elhamarkodottan - mosolyog Rossi. - Egyébként gyanítom, hogy Ádám örülne, ha ön kint élne vele Németországba. Nagyon megkedvelte önt, ezt szemlátomást látható.

- Én is kedvelem, csak a személyiségünk nagyon is eltérő, és ez majd szülhet vitákat a közel jövőben, de remélem a szavaim süket fülekre találnak...

- Bizonyára - vigasztal Rossi. - Akkor nem is lopnám tovább az idejét, végezze csak nyugodtan a munkáját, én már itt sem vagyok.

Már válaszolni akarok, de Rossi csak egy intéssel belém fojtja a szót, és távozik az ajtón keresztül. Valamennyire feloldódtam a sokk hatása alól, de valahogy nem tudom felfogni, hogy ilyen lehetőség repült csak úgy a markomba, és alig tettem érte valamit. Szimplán csak a munkámat végeztem, vagy legalábbis azt, amivel megbíztak. És az, hogy anyagiak szempontjából sem szenvedek hiányt, az már tényleg csak hab a tortán. Viszont, ezt nem ártana több ember is megvitatnom, különösen a szüleimmel, akiknek nyilvánvalóan nem ez a legjobb korszaka az életüknek, hiszen jelenleg válnak, és ilyenkor minden hír vagy púp a hátukon, vagy egyszerűen már nem tudnak vele foglalkozni, mert annyira elvannak habozva. Ráadásul, Laura időzítése sem a legjobb. Szegényt egyedül hagyom itthon a lakásban, bár nem hinném, hogy bármitől is féltenem kellene. Talpraesett lány, megfogja tudni oldani, de jobban örülnék, ha nem lenne egyedül, tekintve a Mátéval történteket, hiszen kinézem belőle, hogy utánam érdeklődne nála, ő pedig mint teljes kívülálló, elmonda neki mindent amit tud, mert nem tudja, mi folyik jelenleg köztem, és Máté között. Dominikről nem is beszélve, hiszen nem épp békességben váltak el Laurával. Elhatározom, hogy Ádám keresésére indulok. Első utam a pályához vezet, de ott csak egy Petrát találok, akinek gondolom most van az ebéd szünete, mert egy kinézetre elég gusztusos rakott krumplit majszolgat a pálya szélén, egy műanyag kis éthordóból. Letelepedek mellé,  és kissé gondterhelten pillantok rá, mert most azonnal szükségem van egy építő tanácsra.

- Na mesélj, mi ez a látványosan gondterhelt tekintet? - szegezi rám tekintetét. - Köze van hozzá Ádámnak?

- Ami azt illeti, igen nagy részben van hozzá köze - sóhajtok. - Te mit tennél, ha kapnál csakúgy a semmiből egy lehetőséget, hogy teljesen ingyen Németországban élhess, és ott végezhesd a munkádat?

- Bizonyára kiugranék a bőrömből, és nem vágnék ilyen sanyarú képet, mint aki citromba harapott vagy egymás után hússzor - válaszol Petra. - Rossi elmondta?

- Te tudtál róla? - lepődők meg, mire bólint. - Miért nem szóltál?

- Rossi külön megkért rá. Látta mennyire összemelegedtünk, és kikérte a tanácsomat, hogy szerintem jó ötlet ezt felajánlani. Én pedig gondolkodás nélkül rábólintottam, mert ha valaki megérdemel egy ilyen nagy lehetőséget, az te vagy. 

- Ez hízelgő, de tényleg nem tudom, hogyan kellene dönteném... - sóhajtozom. - Az életem minden egyes percét itt töltöttem ebben az országban, és az életemnek nem a legnyugodtabb szakaszában talált meg Rossi. Az unokatesóm, Laura beállított, hogy velem szeretne lakni, mert az exével  szakítottak, és nincs hova mennie, a szüleim válnak, és...
- Miért nem mondod Rossinak el mindezt? - veti fel az ötletet. - Legalábbis az unokatesós részt. Biztos kitalálna valamit.