Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

17.

Ádám fel s alá járkál a kórház folyósóján, én pedig idegesen rágcsálom a körmömet. Csillát az imént tolták be, megindult nála a szülés. Ádám apás szülést szeretett volna, de Csilla erősen ellene volt, már csak azért is, mert böki a csőrét a házasságunk. Ez egyáltalán nem hat meg minket, de látom a férjemen, hogy csalódott, amiért megfosztotta ettől az élménytől. Hiába is vigasztalnám azzal, hogy majd a közös gyerekünknél bent lehet, nem változtatna semmin. Ádámnak ez a csöppség lesz az első gyermeke. Ádám szüleit már riasztottuk, úton vannak idefelé. Örülnek az unokának, de az anyának már kevésbé. Megelégelve Ádám idegességi rohamát, elé állok és magamhoz ölelem.
- Minden rendben lesz majd, oké? - nyugtatom. - Egy egészséges kisbaba lesz, akit mindennél jobban fogunk szeretni.
- Te hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? - sóhajt Ádám. - Én mindjárt felrobbannok, annyira ver a szívem.
- Azt látom - mosolygok. - Félsz?
- Hogyne félnék, apa leszek. Jó apa akarok lenni, de a karrier és az apaság nehezen összeegyeztethető. Folyamatosan utazgatnia kell, két ország között ingáznia...Talán tényleg jobb élete lenne Csillánál.
- Hé, ilyet ne is mondj - dorgálom meg.
- Te is tudod, hogy igazam van.
- Nem, nincsen igazad - ellenkezem. - Csilla nem való anyának, de ezt tudnod kellene. Megfogjuk oldani, bízz bennem és magadban is. Ha kell, kiköltözünk Németországba. Úgy is sok időt fogok ott tölteni a munka miatt.
- Akkor elvállalod? - lepődik meg.
- Már csak miattad és a pici miatt is - jelentem ki. - Ez a legjobb megoldás, ha nem akarjuk kitenni a babát az állandó utazgatásnak.
- Bámulatos vagy - ad egy puszit a homlokomra. - Egy nap csodás anya leszel.
- Remélem minél hamarabb eljön az a nap -  vigyorgok.

Ádám szülei és a testvérei ekkor érkeznek meg. Megöleljük őket, és együtt szorítunk tovább a következő Szalainak. Órák elteltével babasírás tölti be a termet, ami csak egyet jelenthet.

Megérkezett a legfiatalabb Szalai.
Könnyezve ugrok Ádám nyakába, aki az arcát a nyakamba fúrja. Mérhetetlenül boldog vagyok, mert a családunk gyarapodott egy taggal, és emellett büszke is vagyok magamra, mert nem neheztelek Csillára a történtekért. Nyilvánvalóan egy részem mindig haragudni fog rá, és nem bocsájtsa meg, hogy szétakarta szakítani a családunkat, míg egy másik megbocsájt neki, de tisztában van azzal, hogy Csilla és én soha sem leszünk puszipajtások, legfőképpen Ádám miatt nem. Észbe kapok, és tolni kezdem Csilla szobájának irányába, ahol egy kimerült, verejtékező nőt találunk.

- Elvitték megmosdatni - mondja kábultan.

- Megyek, megnézem - mondja Ádám, a szülei pedig követik őt, ellentétben velem, én inkább Csillánál maradok.

- Te miért nem mész? - vonja fel szemöldökét. - Ja, mert neked semmi közöd hozzá.

- Mondani szeretnék neked valamit - hagyom figyelmen kívül az imént mondott gúnnyal teli mondatát. - Megbocsájtanom neked azt, amit tettél. 

- Hah - nevet fel. - Szerinted kell nekem a bocsánatod? Egy percig nem bánom a dolgokat, és újra megtenném, ha lehetőségem lenne rá. Mert drágaságom, most még azt hiszed, hogy Ádám szeret téged, de hidd el, eltelik 1 év, vagy még annyi sem kell, és benyújtja a válási papírokat, aztán vissza fogad engem.

- Ekkora szívtelen dögöt, mint te vagy, még nem láttam - köpöm felé a szavakat. - Te pedig nagy tévedésben élsz, ha azt hiszed, csakúgy megkapod Zorkát. Ő egy ártatlan kislány, akinek a világ legrosszabb anyja jutott. 

- Eszetekbe se jusson elvenni tőlem, mert nem állok jót magamért - emeli fel a hangját, amivel elvágta azt a bizonyos cérnát.

Meghallom Ádám hangját, és elhagyom Csilla szobáját. Idegesen tart felém, kezében egy rózsaszín kis takaróba bugyolált kislánnyal. Felcsillannak a szemeim, és rögtön a karjaimba akarom venni. Ádám örömmel adja a kezembe, én pedig vigyorral az arcomon gyönyörködöm Zorkában. Gügyögni kezdek neki, amit ő egy kis nevetéssel fogad. Vigyorogva pillantok Ádámra, aki a derekamnál fogva húz magához, és ad puszit a homlokomra. A szemem sarkában öröm könnyek gyűlnek, melyek sorjában folynak le az arcomon.