Black Clover fanfiction

Nyolcadik fejezet

Nem értette mi történt. Az egyik percben menekült, a következőben egy büdös szobában állt egyedül. Teleportálás. Valaki elhozta ide. Körbenézett és maga mögött meglátott egy ajtót. Zárva volt, úgy hogy kirúgta.
A látványtól azonban most ő bújt vissza a csigaházába. Az égen több száz, nem, több ezer harcos készült a harcra. Az egész város felett repkedtek. A király emberei kivonultak, és az ő.. katonái eljöttek. Selícia a Clover birodalom katonáit kereste. Párukat meg is találta, sebesülten, ájulva...
Mit tettem - gondolta magában - az itteni lovagok elestek..
A fővárosi lovagok még nem értek ide.
Nem - sziszegte - Még nincs késő!
Alig tett pár lépést, a grimoireja felvillant. Még csak most észlelte, hogy a könyve mióta nincs a táskájában. Lehet a varázslata fejlődött és ő maga jött ide, más segítsége nélkül? Ha mindez igaz, a lány még korántsem érte el képességei határát.
Üres lap nyílt és idegen nyelven szöveg íródott. Selíciát gyakran kigúnyolták a főnemesek. Úgy csúfolták, hogy „Az elemtelen hercegnő.” Ennek ellenére népe százait nyűgözte le a másoló mágiája.
A lány viszont gyűlölte.
Tiszta, manifesztálódhatatlan mágia.
Selí megértette miért jelent meg új varázslata. A sereg egyesített támadással akarta elpusztítani a várost. Az ő kegyes serege .. ilyen szörnyűvé vált?!
A hercegnő alsó ajkába harapott. Itt emberek élnek, gyerekek, a pokolba is!
A grimoireja felfénylett. A lány szeme elkerekedett amikor a sorok eltűntek.
Kifogja megvédeni az embereket, ha nem ő?!
Látta amint a sereg lő, a rémült arcokat, a síró gyerekeket, érezte a tomboló erőt... pedig az utcák néhány sebesült kivételével kongtak az ürességtől. A lány az élet áramlását érezte. Magát az elszabaduló varázserőt. Érzékelte a láthatatlan pajzsot amit valaki a város köré vont..nem, ő tette. Megvédte ezeket az embereket.
Körülötte mágia örvénylett.
A magasba emelték, a szél hátán, mely szárnyakat adott neki. Átlátszó, szellős szárnyakat. Ez másolt képesség volt, a harcban elesett gyerekkori barátjáé, Christiané.
A kapitány elképedt, ahogy a hercegnője megállt előtte.
- Berald. Miért támadtál rájuk?
A hangja kimérten, nyugodtan csengett. Úgy érezte végre sikerült egyesülnie a mágiájával.
A katona nem válaszolt. Nem mert.
- Az apám küldött, igaz?
Rémülten bólintott.
- Miért? Ne félj, nem bántalak.
Kellemes fuvallatot küldött felé. A férfinak megeredt a nyelve.
- Az úrnőnk elszökött,és az apja ideges lett. Mérgében megparancsolta, hogy kutassuk fel és fogjuk el a barátait, hű szolgáit és vessük tömlöcbe, utána tisztogassunk a Clover birodalomban, hogy még egyszer ne merje megtenni.
Hazaárulás. Információt szolgáltatott ki, ezzel egykori helyettese elárulta a királyát. Érte.
- Jól van Berald - felsóhajtott - Hű katonám voltál. Köszönöm hogy mindezt elmondtad nekem.
Végignézett a katonákon, férfiakon, nőkön. Hűségesek voltak a családjához. Ám az életüket, ő rá tették fel. Mindig az ő emberei maradnak, ahogy megesküdtek.
- Új fejezetet nyitunk a királyságunk történelem könyvében. Mondd Berald, dezertáltok értem?
A férfi nagy szemeket meresztett és eltátotta a száját. Percekig figyelték egymást, szótlanul. A feszültséget mérni lehetett.
Megérkeztek. A haragjuktól folytogatová vált a levegő. A lány ismerős személyt keresett. Egy kapitányt, aki visszahívhatja a felfuvalkodott sereget.
- Parancsold meg az embereidnek, hogy térjenek haza! Az apámnak mondd meg, hogy elégettétek a testemet! Pár nap múlva utolérlek titeket! - Féloldalasan elmosolyodott - Új életet kezdünk. Nem egy csalóka illúziót hanem valódi utópiát! - Megfordult és ereszkedni kezdett - Velem tartotok?
Hátat fordított neki, ha akarnák, ha hűtlenek lennének a húgukhoz, nővérükhöz és kiképzőjükhöz, megölhetnék. Ám kürtszó hasított az égbe és a katonai távoztak.
A királyi lovagok meglepetten nézték ahogy leszáll közéjük.