Black Clover fanfiction

Külön utakon - Második fejezet

Egy különleges aurájú szobába érkeztek.
A lány tudta mi történt, akár meg is akadályozhatta volna, de a kislány érdekében nem tette.
A helyiség üres volt, csupán két asztal, meg egy-egy szék tartozott hozzájuk.
A falak mélysárga színűek.
- Hol a gyógyító? - kérdezte feszülten, ugyanis a gyermek már egyre ritkábban lélegzett.
- Fektesd le az egyik asztalra, pár perc múlva visszatérek.
A lány idegesen így tett.
Percekkel később egy - az előző tini fiúnál idősebb - borostás arcú férfi jelent meg.
Selícia 24-25 évesnek tippelte.
Aranyszőke haja válláig ért, amit éjkék gumival fogott össze.
Fekete ingét nem gombolta be teljesen, a legfelső három gombot szabadon hagyta. A bőre aranybarna volt, mintha sokat lett volna a napon.
- Te vagy a gyógyító? - Nem köszönt, ugyanis a férfi sem tette - Biztos megtudod gyógyítani?
A férfi bólintott, majd intett hogy üljön le a másik asztalhoz.
A lány követte az utasítást.
A férfi így háttal állt neki, eltakarva a betegét.
Arany színű pamut nadrágot viselt, köpenyt egyszer sem vett fel. Furcsa szokás, de a népénél az öltözékük is szabályokhoz kötöttek.
Óráknak tűnő percek után a férfi megfordult.
Kifejezéstelen arcáról nem tudta leolvasni mire gondolhatott most, hogy befejezte amit eddig csinált.
A lány felállt a székéről és közelebb lépett a megfürdetett gyermekhez.
A testéről minden seb eltűnt, úgy tűnt, semmi baja, nem több, mint egy békésen alvó kisgyermek.
A férfi elvette a koszos lavrot és kivonult a teremből.
Öt perccel később visszatért a fiú.
- Megvagy elégedve, hercegnőm? - kérdezte felvont szemöldökkel.
Selícia agya kattogni kezdett.
Vajon a doktor a bátyja ennek a fiúnak?
Annyira hasonlítanak, mintha csak egymás fiatalabb és idősebb verziói volnának.
Selícia halkan felelt.
- Köszönöm hogy ilyen nagy tettet hajtott végre a barátod, és neked is hogy elhoztál ide. Hálás vagyok, amiért megmentettétek ennek a gyermeknek az életét - Meghajolt, olyat tett, amit eddigi élete során keveset. Mindig segített másokon, de sosem hajbókolt senkinek, még az apjának, a királynak sem.
A fiú megérintette a jobb felkarját.
- Örülök hogy találkoztunk, hercegnőm.
Pár másodperc múlva ismét a faluban álldogáltak, benne a sárban. A lányon nem volt köpeny, ami azt jelentette, hogy okosan döntött, mikor minden cuccával együtt indult felderíteni.
- Mi lesz most vele?
- Ameddig nem épül fel, nálunk marad. Utána, ha haszna van, megőrízzük, cselédként fogja szolgálni házunkat.
- És ha nem? - kérdezte halkan.
- Akkor örökbeadjuk.
Selícia nem volt biztos abban hogy ez jó ötlet az előbbi után.
Mégis ezt válaszolta:
- Köszönöm.
A fiú nem mosolygott, tekintetéből üresség sugárzott.
- Remélem sikerül a terved, hercegnőm - suttogta, mielőtt egy pillanat alatt eltűnt.
A lány összerezzent, amikor rájött, a tervéről önmagán kívül nem tud senki.