Black Clover fanfiction

Külön utakon - Negyedik fejezet

Selícia még be sem vetette magát az erdő mélyébe megkeresni a kisfiút és kivallatni, máris akkora dörrenés hangja töltötte meg a teret körülötte, mintha egy hegyet hajítottak volna le az égből.
Hitetlenkedve megfordult, és elkerekedett szemekkel figyelte a virágzó rétet.
A falunak nyoma sem volt.
A pipacsok és rózsák úgy terpeszkedtek el, mintha egyed uralkodói volnának a területnek.
- A bolondját járatták velem - suttogta mérgesen.
A lány rájött, hogy vagy elrejtették a falut és illúziót lát csupán, vagy maga a hely lehetett kreált.
Huncut nevetést hallott maga mögül és azonnal megpördült a tengelye körül.
Az az átkozott nyolc éves pszichopata állt mögötte, kezében véres kést tartva.
Tekintetéből sötét gonoszság áradt, akárha maga is egy lenne vele.
- A te műved? - kérdezte kegyetlenül. - Vagy mások is voltak veled?
- A második kérdésed volna igaz - felelte -, de nem gondoltam volna, hogy Selícia Ravent, a harc és szépség istennőjét ilyen könnyű megtéveszteni. Majdnem elnevettem magam, amikor a falu széléig csaltalak.
Valóban szégyenteljes teljesítményt nyújtott az utóbbi napokban, mintha a Clover birodalomban történtek annyira kizökkentették volna hétköznapi szerepéből, hogy elveszítette önmagát.
Ő ennél erősebb, okosabb!
- Illúzió mágiát használsz?
A gyerek megrázta a fejét.
- Én nem. - Rövid félválasz, egy széles mosoly kíséretében. Az őrületbe akarja kergetni.
- Miért vettél célba engem?
A fiú vállat vont.
- Unatkoztunk.
A lány alsó ajkába harapván meggátolta önmagát abban hogy azonnal nekirontson a gyereknek.
Önuralom! - emlékeztette magát - Önuralom!
Ellenfele megrázta barna haját, mintha vízcseppeket szórna ki belőle.
- Azt hittem nehezebb téged legyőzni - közölte hideg nyugalommal.
- Még nem láttál mindent - villantotta ki hófehér fogait.
A fiú oldalra billentette a fejét, és úgy méregette mintha látná az összes heget a testén.
- Több hónapja figyellek, de rendkívül gyenge vagy! - duruzsolta. - Többet vártam tőled.
A bátyám tényleg téged jegyzett el? - húzta gúnyosan félmosolyra a száját.
Selícia testében meghűlt a vér.
Edean öccse, annak a fiúnak, aki a jegyese volt, ám - mindenbizonnyal az apja parancsára -, megölték az egész családjával együtt.
Senki nem élte túl, legalábbis azt hitték, ő is, és az egész népe.
A fiú egy kihalt klán tagja, és a vérére, az életére szomjazik.
Eszébe jutott az az álma, amit a Clover birodalomban élt át, a meggyilkolt családja látványa, Edean, ahogy föléjük magasodik.
Elképzelte hogy ebben a pillanatban végez az anyjával, azzal a kedves asszonnyal, aki világra hozta.
Az apja pedig tétlenül végignézi, vagy rosszabb, hátrahagyva hitvesét, elmenekül.
Gyáva alak.
Nagyot nyelt, mélyen legbelül tudta hogy jegyese halott, a végtelen mezőkön pihen.
Nem lehet életben, nem lehet életben.
- Fivéred halála miatt bosszút akarsz állni rajtam?
A fiú arcán átsuhant valami, de azon nyomban eltűnt.
Nem lehet életben, nem lehet életben.
Nem, halott!
„Eljövök érted kedvesem, és örökké együtt leszünk!”
A kegyetlen, gonosz Edean meghalt.
Halott.
- Megölnélek ha ez igaz volna - suttogta halkan, annyira halkan hogy csak maga hallja, de a lány még ígyis halálra rémült.
Él! Az átkozott démonkirályt, él!
A merénylők állítólag egyszerű, olcsó útonállók öltözékét viselték, ám amikor meglátta a palotába visszaért leggyorsabb és legerősebb katonáit, tudta, megérezte a szagukról hogy honnan jöttek, mit tettek.
A megmentéséért keltek útra maroknyian, ám senki nem tudta neki megmondani hova tűnt Sylaris, a bizalmasa, és annak gyönyörű ikernővére, Velaryas.
Úgy hitte meghaltak, vagy dezeráltak.
Azonban pontosan tudta miféle képességekkel bírtak. Talán ezért futott végig a gerincén a hideg, és fordult fel a gyomra.
Szerette őket, de a brutalitásuk túlmutatott a hűségükön.
- Mit akarsz hát? - kérdezte felszegett állal.
- Azt akarom hogy - kezdte mogorván, majd egy pillanatra mögé pillantott. Elmosolyodva folytatta -, a győzelem a kezünkben, hercegnő.
A lány megpördült a tengelye körül hogy kivédje a támadást, azonban a hollófekete fürtöket megpillantva ökölbeszorított kezei elernyedtek.
Árulók. Az ő árulói.
A tarkójára mért ütés pontos volt.

Órákkal később ébredt egy félsötét szobában.
A kezeit megbilincselték, hosszú tunikáját rövid, fehér toppra cserélték, nehogy elrejthessen bármit is alattuk kijutás közben.
Koromfekete nadrágját látszólag többször is átkutatták, és Selícia mosolygott arra a gondolatra mit nem találtak benne.
A királyi amulettet, ami beugró mindenhová.
A főnemesi családtagok még a saját hálószobájukba sem léphetnek be, ha nincs náluk az az eszköz.
Az ajtók ugyanis csak azokkal nyílnak.
Meglepődött a sértetlenségén, mintha eszük ágában sem lett volna bántani őt.
Nem akart belegondolni miért.
Felemelte fejét, hogy jobban körülnézhessen.
Az üvegajtó előtt ismeretlen őr álldogállt, valami dallamot fütyörészett, kegyetlenül, mintha arról szólna az eredeti mű, hogy az édesapja nem tért haza a háborúból.
A szoba üres volt egy asztalt és széket leszámítva, amire világoskék párnát helyeztek.
Hmm, Edean kedvenc színe.
A vörös után.
Óráknak tűnő percekkel később valaki folytott hangon vitatkozni kezdett az őrrel, majd kinyílt az ajtó.
Selícia nem emelte fel a fejét, szégyellte önmagát.
Elárulták, de ő is elárult másokat azzal, hogy térden állva könyörgött édesapjának, ne adják hozzá ahhoz a necromantához.
Hirtelen ugrott be a gondolat, de olyan erővel rántotta vissza a valóságba, mintha hasba rúgták volna.
Fekete csizma képe derengett fel előtte, ahogy magához tért a sokkból.
Az apja erős, de egyúttal gyáva is...
Tudta miért lehetnek életben.
Az oka olyan egyszerű volt, hogy már szinte nevetséges.
A vendége megköszörülte a torkát.
- Látom még mindig olyan fehér vagy, mint egy élőhalott.
Lassan, túl lassan emelte fel a tekintetét a férfire.
Jóképű vonásai megváltoztak az évek során, idősebb, felnőttesebb lett, talán épp ezért nem ismerte fel őt legutóbb.
Barna haját szőkére festette, hossza miatt hajgumival kellett összefogja.
Férfias, aranybarna bőrét láttatni engedte a felül kigombolt, fehér ing.
Jóképű arcán széles mosoly jelent meg, ami még vonzóbbá tette, ám ezzel együtt hideggé is.
Alig ismerték egymást, mégis félt tőle.
Edean szörnyként magasodott az aranyszemű lány fölé.