Black Clover fanfiction

Külön utakon - Hatodik fejezet

„ Kitárta a széles, díszes ajtót és a megszokott, hatalmas trónterem fogadta.
Két oldalt vajszínű kanapékon udvarhölgyek beszélgettek üres, lényegtelen témáikról, mint a nemrégiben megtartott herceg szülinapi partyján viselt öltözetek, kalapok és koronák ára, formája vagy épp anyaga.
Remegve nézett körbe, ajkai minden buta kuncogást hallva megremegtek.
A felettük gazdagon díszített csúcsos kupola a méregdrága ezüst csillárral, melynek fénye az egész termet bevilágította esténként, fenyegetőnek, veszélyesnek, közelinek tűnt.
Két szolgáló az arany padlózatra száradt vért súrolta, az emelvényen terpeszkedő uralkodójukat azonban szemlátomást nem zavarta jelenlétük.
Ezüst és réz koronája, melyet vérrel és cselszövéssel szerzett, ezúttal nem volt rajta, királyi öltözetével ellentétben.
Mellette egy kissebb trónon a királynéja ült, Latyssa Rose. Apja vagyonos kereskedő családból származott, tetemes gazdagságát rövid élete során megtriplázta. Sajnos kivégezték hazaárulás elkövetése végett, a gyilkos kardot tulajdon lánya a kastélyuk fegyverraktárából hozta el.
Kedves arcuk mögött bűnösök lelke rejtőzött.
A gyermeken a rá erőszakolt fekete fűző minden lépéssel összezúzta a belső szerveit, de megfogadta hogy ez alkalommal kibírja a fájdalmat. Több rétegű vörös szoknyája és fekete körömcipellője elviselhetetlenül zavarta a lovagi kiképzést kapó kislányt.
Nem számított, most nem.
Meggyorsította a lépteit, körülötte meg-meghajoltak az emberek.
Fellépett az emelvényre, szülei kíváncsian méregették kiöltözött gyermekük.
Remegve pukedlizett, majd megacélozta magát a félelem, az elutasítás, a megkorbácsolás ellen.
Nem hátrált meg, törékeny hangja magabiztosan csengett, amikor előállt óhajával. ”

Valakik vannak a szobában és mérgesek.
Selícia érezte a pattanásig feszülő idegességet, negatív érzelmük betöltötte a teret, és bekúszott a falak közé.
Mozdulatlanul feküdt a kemény padlón, jobb válla sajgott a ránehezedő súly miatt.
Mindenbizonnyal Edean tért vissza egy idegen társaságában, és mivel még beszélgetésfoszlányokat sem kapott el, az illető vagy szoros kapcsolatban állhat vele, vagy néma.
A lány nagyot nyelt az utolsó gondolatra, a szíve pedig hevesebben vert, ahogy eszébe jutott a kedves női arc.
Miatta némult meg.
Az ő gyerekes félelme miatt, amit a Necroman család irányába érzett.
Persze, ez részben volt az ő hibája, hisz az apja mesélte neki milyen kegyetlenségekre képesek ha megbízzák őket, és hogy egyiküknek se mondjon igent.
A szája szélét harapdálva belegondolt, vajon nem ez volt e a felség terve.
A lány jól tudta ugyanis milyen messzire menne a birodalma, a rangja védelméért..
Egy pillanatra felrémlett előtte az első tisztje arca, a katonái sziluettje, ahogy a kiképzőtáborban gyakorolnak.
Valószínűleg már hazaértek, de mélyen legbelül talán maga is tudta, kérése balsorsot hoz rájuk. Amint egy kéme meglátja... Nos, ha eddig nem történt ez meg, talán kapóra jön rövid életű fogsága.
Kifog jutni innen, kifog jutni innen.
Mert nincs más választása.
Erőt vett magán hogy feltudjon ülni, de azon nyomban megbánta hogy felébredt.
Bárcsak ne tette volna. Mert ha a földön feküdne, lehunyt szemekkel, az igazság nem fájna annyira.
Az arca, a haja...
Az ő hibája.
Sötét tekintetében nem látta a tudást, érezte hogy a nő semmit nem tud.
Nem tudja hogy ő tette, hogy ő..
Éjfekete, egykoron gyönyörű, hosszú hajkoronája most alig takarta bekötözött kulcscsontját és mellkasa felső részét mélyen kivágott tunikájában.
Ajkai, melyek öt évvel ezelőtt még énekeltek neki, már sosem nyílnak újabb dalra.
Apró orrán még mindig látszik az a törés, amit azon a napon okoztak neki, azért mert ellenállni mert.
Az ő hibája, az ő hibája.
Ő tette nyomorékká a két asszonyt, ő, ő.
Ő verte meg őket, ő törte el a dajka lábait, ő égette, ő szégyenítette meg Mirandát.
Selícia Raven ráébredt hogy bűnösebb a Clover birodalom pökhendi nemeseinél is.
Magába nézett, és ráeszmélt, a sok jótett, csupán arra szolgált, hogy ezt a koromfekete gonoszságot elrejtse mások elől.
Mert ha valaki felismerné vétkeit.... Semmiben sem különbözik a szüleitől.
Miranda kedvesen rámosolygott, úgy, ahogy az ellenségeire képtelen ránézni az ember.
Hogy érezhet így, hisz ő a gyilkosa, a hóhérja, az akasztója.
Leült elé, fémek csörömpölése töltötte meg a csendes szobát.
Döbbenve figyelte ahogy nagyot merít a levesből és kitölti egy kicsiny tányérba.
Megakarta etetni, mint ahogy azt tette kislány korában is, amikor a kastélyba látogatott.
Ha tudná..de miért nem tudja?
Edean és az öccse úgy néztek rá mint akik a puszta tekintetükkel összetudnák roppantani, viszont az asszony tekintete évtizedes szeretetről árulkodott.
Lehet hogy ők..Lopva a sarokban álldogáló fiúra pillantott, csuklyás, lehajtott feje pedig mindent elárult.
Felröppent egy emlék előtte.
Már betöltötte a 14-et, amikor megrendezésre került a lánykérő partyja.
Nemesek, főúrak, hercegek, sőt, királyok jelentek meg a drága bálon, ajándékaikban mintha nemzetük kultúrája, sokszínűsége elevenült volna meg.
Az akkor még gyermek Selícia unottan üldögélt laza, előkelő estélyijében, magassága alig érte el a 150 centit.
Szemhéját halványvörös festékkel kenték be, arany szemei csak úgy szikráztak minden kérőre. Ajkait babarózsaszín rúzzsal emelték ki, és hogy könnyebben eltudják adni őt, csak arra az ünnepségre szabott ruháját fejlődő idomai kihangsúlyozására alkották meg.
A kérők bemutatkozása mintegy négy órát vett el a napból, és a hercegnő már a felénél inkább beleegyezett volna egy minden hájjal megkent grófkereskedő kérésébe, minthogy tovább pocsékolja az idejét.
Csakhogy ilyet kiskorú hercegnőként nem tehetett meg, persze, akkor még úgy hitte, az ő szerelme messze tőle, talán pont parancsokat osztogat hű lovagjainak.
Így aztán esze ágában se volt igent mondani bárkinek.
A nyitó ünnepséget követően következett a party bál része, ahol mintegy ezer férfi leste minden mozdulatát.
Köteles volt táncolni ezeknek a.. viperáknak, pénzéhes tekintetük úgy égette a bőrét, mintha terebélyes izzó lábasban főznék.
Nem volt titok a birodalom gazdagsága, mérete és fekvése tökéletes kereskedelmi központtá tette, a termőföldjei pedig nem csak a parasztokat lakatták jól, de a királyi vacsorák mindig kiadósra, hízlalóra sikerültek.
Selícia úgy tervezte a hastánca után elbújik a kastély egy szegletében, és az est végeztéig elő sem jön onnan.
Kecses láblendítései közben azon morfondírozott, hogyan utasítson el mindenkit úgy, hogy ne tartsák egy kulturálatlan közkatonának.
Ezek az emberek nem tehetnek arról hogy most itt kell lenniük. Elküldték nekik a meghívót, ők pedig terepszemle céljából eljöttek. Talán kémeik beférkőznek a királyság szívébe, kivárnak, megfigyelnek. De több száz új lakós gyanút keltene, ők okosabban játszanának.
Feltűnés nélkül bejuttatnák az embereik a patikákba, a seregbe, a konyhára a szolgák közé, vagy hagynák, hogy a nép úgy higgye, a pékségben dolgozó új lány, kitartásának köszönhetően feljut egészen a palota sütödéjéig.
Megmérgezné a királyt, a feleségét, a trónörökösöket, az egész udvart.
Veszélyes lehetőséget kaptak ezzel az estével, ugyanis bizonyos kritériumoknak megkell felelni hogy valaki letelepülhessen a fővárosban.
És ezek közül az egyiket ma minden jelenlevő kipipálta.
Az utolsó rúgása a levegőbe annyira erőteljesre sikeredett, hogy a lábával szemben álló maszkos fiú ijedtében megtántorodott.
Selícia tudta ki rejlik a maszk mögött, fekete haja és csodásan ragyogó szempárja elárulta őt.
A vallomása egyszerre hatott rémisztően és meghökkentően, a lány napokig képtelen volt felfogni a hallottakat.
Edean Necroman sóvárogva nézett végig rajta, a nővé cseperedő kislányon, aki úgy gondolta, egy nap a felesége lesz.
Undorító volt erre gondolni is, az apja úgy nevelte, hogy félje őket, Edeanról pedig azt mondta, az anyja méhében már oly erős mágiával rendelkezett, hogy megölte az ikerhúgát, Lalyssat.
„- Mert gyilkos voltál már anyád méhében is!” - Ezt mondta neki, egy olyan tettért, aminek tudatában sem lehetett.
Az anyja végül halva szülte meg a kislányt, fivérével ellentétben.
Néhányan, a szüléskor a kúriában vendégeskedő királynővel együtt tudták mi történt, hisz látták a halott csecsemőt, és tőle messze az élőt, a zokogó szépséggel együtt.
A királyi temetőben tartották meg a temetését, úgy földelték el a testét, mintha főnemesi vér volna.
A tinédzser fiú mohó tekintettel mérte végig, látta maga előtt hogy milyen szépség lesz a lányból.
Elkapta a pillantását, nem bírt a fiúra nézni, valahányszor megtette, valami egészen rendkívüli érzés kerítette hatalmába.
Ez úgy hitte, maga a félelem. Testvérgyilkos.
Körbejáratta tekintetét a tapsoló közönségén, meghajolt a páholyokban ülő férfiak felé, aztán elvonult átöltözni.
Szolgálója sebesen rásegítette lovagnői kosztümét, a kitüntetései úgy színesítették ki fekete blézerét, mintha karácsonyi díszek volnának.
Vaj színű nadrágja rátapadt edzett lábára, úgy feszült rajta a díszöltözete, mintha az annak a különleges képessége volna.
Megígérte a szolgálónak, hogy visszamegy a partyra, csak szeretne félrevonulni egy kis időre, méghozzá egyedül. A hegyes állú leány úgy szaladt el intézni a többi tevékenységét, mintha a hercegnő csak nyűg lett volna számára.
Nem hazudott, valóban visszament a nagy terembe, csak a rendezvény végén, méghozzá leizzadva, kifulladva.
A szülei már nem voltak ott, más viszont igen.
Selícia megtorpant, ugyanis Edean apja, Bratheon Necroman önelégülten terpeszkedett a királyi trónon.
Sötét páncélja vöröslött, a széles, arany építményig vér..tócsákat hagyott maga után.
Idős, sebhelyes arcán ijesztő vigyor játszott, koromfekete szemei olyanok voltak, akár a legsötétebb óra.
Hangja olyan volt mint a dögvész, mikor megszólalt.
- Nicsak ki tévedt erre! - Hangosan beszélt, mintha csak a királyt akarná visszahívni - A fiam mennyaaszonya!  - Nemsokkal ezelőtt kénytelen volt ugyanis beleegyezni e frigybe.
A szolgálója egy levéllel érkezett vissza, amiben az állt, ha nem mond igent, bosszúból feltámasztják a legősibb mágusokat, és porig rombolják a birodalmat.
Selícia tudta miféle őrültségre képesek a család tagjai, ebben nőttek fel, a tébolyban, a gyerekek lakrésze a kínzókamra mellett található ugyanis.
Hátrált egy lépést, majd még egyet és még egyet. Jól tudta, egy ujjal sem érhetne hozzá, hisz fejét vennék, a rokonait pedig máglyára vetnék.
Ám a kisugárzása azt sugallta, jobb őt elkerülni.
A gyermek szíve nagyot dobbant, amikor a trónon ülő monstrum megragadta az arany ülőhely karfáját és feltápászkodott onnan.
Több méter távolságból is óriásként magasodott a lány fölé.
Lassan szedte a lépcsőfokokat, sötét lelkének mérge olybá tűnt elsorvasztja a mögötte lévő területet.
Selícia elméje egy pillanatra kiürült, amikor nekiütközött valami keménynek.
Minden erejét összeszedve hátrasandított, és nagy kő hullott le gyönge szívéről, amikor rájött, hogy csak az ajtónak ment neki.
Van esélye kijutni innen.
Bratheon léptei azonban felgyorsultak, és ha nem jelennek meg a királyi testőrség harcedzett katonái, talán elrabolja a lányt.
A férfi körbesandított, azt méregette mennyi esélye volna ha nekikront. Elképesztő erejű harcosként jónéhányukat megölte volna, mielőtt valaki a fejét veszi.
Mégis, csupán gúnyos vigyorra húzta a száját és távozott a trónteremből.
A célját elérte, a lányt napokig rémálmok gyötörték, és már az esküvő időpontját is kitűzték, amikor könyörögve kérte szüleit mentsék meg attól a naptól.

Edean tudott arról, hogy az apja is jelen lesz a lánykérő partyn, tudta, hogy mit fog tenni, tudta, mennyire kegyetlen tud lenni, és talán azért is próbálta meg feltartani őt a trónterem felé igyekezvén, mert tudta ki vár rá.
A levelet nem a fiú írta, pontosan ismerte az ő kézírását, mégis elviselhetetlenül dühös volt rá, amiért belekényszerítenék abba a kapcsolatba.
A család jelenlegi vezére nem nézett fel a piszkos betonpadlóról, tekintetét úgy fúrta bele, mintha a múltját látná megelevenedni rajta.
Mintha az egész élete apró vízióban felrémlene előtte.
Miranda maga felé fordította hófehér arcát és rámosolygott.
„Semmi baj!” - üzente tekintetével.
Selícia szemeiben összegyűltek a múlt és jelen könnyei, a ki nem mondott szavak ott levegtek körülöttük, az igazság, mely megnyomorította mindkettejüket.
Egy szót sem szólt, szétnyította az ajkait és hagyta hogy megetessék.