Black Clover fanfiction

Külön utakon - Harmadik fejezet

/Mielőtt még elolvasnátok, rászoktam a horrorra az utóbbi időben, és arra is képessé váltam, hogy a legundorítóbb jelenetek közben jóízűen egyek, szóval ha az elkövetkező időkben horror elemekre bukkantok, nem, nem őrültem meg, eddig is az voltam, és tegnap éjféltájt írtam a végét.
Remélem örültök majd neki, a későbbiekben is számíthattok ilyenekre 😂😊😁. /

                   Harmadik fejezet

Selícia szívét nyugalom töltötte el a tájat fürkészve. A földeken falusiak dolgoztak, az asszonyok az állatokat gondozták, a gyerekek pedig boldogan játszottak. Néhányan mellette is elszaladtak, igaz nem néztek rá.
Nem tudták ki ő az igazi selyemből készült ruhája nélkül. A nemesi öltözék ott lapult a táska mélyén, helyét éjsötét tunika, köpeny,  valamint koromfekete nadrág vette át.
Csupán egy gyönyörű, fehér hajú, arany szemű nő volt számukra.
Az utóbbi három napot azzal töltötte hogy tökéletesre fejleszti a mágikus látását, ezzel visszanyerve a valódi látását.
Selí okos volt, nagyon gyorsan tanult meg mindent, legyen szó tudományról, vagy harcról, ezért is érezte visszafordíthatatlannak az állapotát. Ám aznap reggel hogy kiült a dombra, sikeresen elsajátította a technikát.
Pont akkor amikor nem is erőlködött.
Mély levegőt vett, beszívta a béke illatát.
A birodalma közel volt ugyan, de elég messzire, hogy ne érintse e helyet, vagy a környező falvakat, településeket, városokat.
Selícia imát mondott magában a lakósokért, a későbbi épségükért, mert nem tudta, hogy amit lát, nem pusztul e el a közeljövőben.

Déltájt a lány úgy döntött továbbmegy, de előbb körbenéz a falucskában, netán segíthet e valakin.
A gyerekek anyjukkal, vagy egy idősebb testvérükkel, szorgosan vitték a napszámban dolgozó apjuknak az élelmet, és a vizet, ami nem kis megnyugvást jelentett ebben a hőségben az izzadt férfiaknak.
A hely furcsa illattal bírt, mintha valami más lenne itt, valami nem lenne rendben, ám nem ez volt a legmeglepőbb benne. Selí nyugtalanná vált.
Aktiválta a képességét, belenézett a láda mélyébe.
Selí rádöbbent, hogy ezen a helyen oly ritkán eshet az eső, vagy dörrenget az ég, a talaj száraz volt, de mégis hűvös.
Elhaladt az egyszerű, apró, szalmatetejű kunyhók, a hányástól, ürüléktől bűzölgő kocsma, valamint a legkirívóbb épület, a falu vezetőjének háza mellett.
Semmi.
Irányt változtatott, a kocsmától keletre, a polgármesteri épület utcáján sétált végig, de ismét nem talált semmit.
Pedig ez a hely nem átlagos.
Ismét körbejárta a falut, de nem lelt mágikus befolyásolás nyomaira, érintetlen volt minden ház, maga a föld, tisztább volt, mint ő maga.
Hirtelen éles nevetés hasított az égbe, és Selí megpördült a tengelye körül.
Egy gyermek volt, nem lehetett több nyolcnál. Alkatilag gyengébbnek tűnt mint egy normális kisfiú, sőt, semmi kirívó nem volt benne, mélybarna hajával és koromfekete szemeivel meghökkenve nézett fel rá.
Egyedül volt, senki nem beszélt hozzá, vagy tett vele olyasmit, amitől nevetnie kéne.
Selícia viszont kemény lánnyá ért, megküzdött egy medvével, legyőzte, megnyúzta és nyárson megsütötte.
Egy fura nyolcéves nem rémiszti meg.
- Ki vagy te? - vetette oda durván.
A fiú féloldalasan elmosolyodott, de nem szólt semmit.
Egy lépést hátrált, Selí viszont kettőt lépett előre.
- Ki vagy te? - ismételte meg lassabban a kérdését.
A fiú ismét hátrált.
- Utoljára kérdem - A hangja mélyen csengett, fenyegetőbben, harciasabban -, ki vagy te, fiú?
A gyermeket árnyék vette körül, nem mágia okán, csupán már ment le a nap.
Még hátrált, egészen addig, míg faág nem reccsent a lábai alatt.
A lány számára világos volt a fiú célja, beakarta csalogatni a közeli erdőbe.
Nyílván fogjul szeretné ejteni, az albínó, vagy félalbínó személyek nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint egy királylány.
Állítólag régen boszorkányok vadásztak rájuk, vérüket csecsemőikkel itatták, húsukat állataikkal etették, akik így erősebbek, gyorsabbak, szebbek, termékenyebbek, intelligensebbek lettek.
Ha pedig fény derülne egy árverezésen a kilétére, egy hajtincséért vérfürdőt rendeznének.
Ő érte viszont... királyok és nemesek háborúznának.
Megállt a falu határánál és egy tapodtat sem mozdult. Nem kockáztat, túl értékes az ideje.
Azért indult el nem egészen egy hete, hogy serege élén elfoglalja a trónt, megbüntesse apját a gaztettéért. Nem pazarolhat el egy percet sem.
Visszafordult, egyik szemét a fiún tartva.
Valószínűleg csak egy játékos gyermek, aki felakarta hívni az idegen nő figyelmét.
Éjfekete köpenye zászlóként lengett a szélben. Különleges selyemből készült, számtalan háborúban hordták már elődei, ám sosem híresült el.
A vérfoltok, színének hála nem látszódtak.
Selícia Raven kővé dermedt.
A korábban élénk, színes, büdös falu közepén holttestek hamvai hevertek.
Félelmében aktiválta a képességét.
A tetemkupac szívében mágiára lett figyelmes, mintha valami odavonzotta volna a lakókat.
Közelebb lépett, 20 méter távolságot tartva, hogy jobban megfigyelhesse az idegen arcokat.
A levegőben valami rothadó illat terjengett.
Egy képzett katona mentalitásával fordult a szag irányába, ám a látványtól a vér is meghűlt az ereiben.
Egy asztal a hentes boltjában.
Két kislány levágott feje egymás mellett, a bal oldalinak mindkét szeme kinyomva, az állkapcsa leégve. A jobb oldalinak késsel felvágták az arcát, a füléig bővítve aprócska száját.
Egy oldalú mészárlás történt, ő pedig annyira le volt foglalva a kölyökkel, hogy egy sikolyt nem hallott.
A lány szívében féktelen harag gyúlt, olyan, amilyet még nem érzett.
Az erdő felé vette az irányt, magára hagyva a holtakat.