Black Clover fanfiction

Külön utakon - Első fejezet

Selícica végigjáratta arany tekintetét az ismeretlen tájon és meglepődve konstallálta, hogy mennyire magával ragadta a vidéki egyszerűség. Egy magas, pipacsoktól hemzsegő dombon állt, messze a Clover, de közel a Raven birodalomhoz.
Napokkal ezelőtt hagyta el a királyságot egy közemberektől hemzsegő lovaskocsin. Hófehér köpenye és csuklyája elrejtette mind a személyazonosságát, mind a királyi címerrel ellátott nemesi öltözökét.
A lovas nem kérdezett tőle semmit, elvette a pénzét, és tájékoztatta az indulás időpontjáról.
Három lovaskocsi indult útnak egy időben.
Selícica nem nézett vissza arra a városra, amit elhagyni készült, ahova meglehet, soha nem tér vissza.
Még királynőként sem.
Helyette lesütötte szemeit, és az út hátralévő részében ki sem nyitotta, még akkor sem, amikor néhányan megpróbáltak szóba elegyedni vele.
Nem foglalkozott másokkal, hiába követelte a neveltetése ezt meg, valamint a személyisége. Nem érdekelte őt más.
Két napja érkeztek meg az aprócska faluba, ahol lepihenhettek végre, és nem kellett attól tartaniuk, hogy bármiféle baj leselkedne rájuk.
A hely kihalt volt, eltekintve egy minőségi fogadótól, pár tucat átlagos háztól, valamint egy, a többihez képest nagy épülettől, aminek igazi fémajtajára nagy betűkkel fel volt vésve „A városháza”.
A lány látott már nyüzsgőbb helyeket, ám nem panaszkodott. Sosem volt az a fajta, aki ilyesmire vetemedne.
Úgy határozott, hogy elszakad a csoporttól, és felfedezi a környéket.
A faluban nem lelt boldog emberekre, de a mogorva arcoktól távol, egy szűk sikátorban, ami két egymás mellé épített ház és egy harmadik, zsákutcaként funkcionáló ház közötti rés volt csupán, meglátott valami érdekeset.
Az aprócska faluban egy csoport tizenéves gyerekre bukkant, akik kaviccsal dobáltak meg valakit.
Halkan felmordult, nem tudta eldönteni mitévő legyen.
Végülis, nem az ő dolga, de ha cserbenhagyna egy elesettet, azzal önmagát árulná el. Mégis.. ők még csupán gyerekek.
Igen, de ő is gyerek volt amikor elrabolták.
Fémcsizmája felverte a port körülötte, ahogy igyekezett minél félelmetesebben, veszélyesebben odalépni a tinicsoporthoz.
Úgy tornyosult föléjük, akár egy buldózer.
Mély, kimért hangon szólalt meg, úgy, ahogy a legelképesztőbb ellenfeleivel beszélt.
- Mit csináltok? - Hangja egyszerre volt fenyegető és kíváncsi. Arany szemeit az egyikükre vetette. A kisfiú 10 éves lehetett, kövér és mélybarna, borzas hajú. Kegyetlen barna szemeiben egyszercsak meglepettség és félelem csillant.
- Mi cs-csak játszunk, néni! - mondta. A fiú egész testében összerezzent, amikor Selícia összevonta vékony, hófehér szemöldökeit.
- Igen, és megnézhetem mivel, vagy - helyesbített -, inkább kivel?
A csoport ketté oszlott, ahogy közelebb lépett a gyenge, véres testhez. A gyermek nem lehetett több négy évesnél. Arcát hegek borították, és sár takarta a testét, mintha valaki vagy valakik meghempergetették volna egy sártócsában. Körülötte különböző nagyságú kavicsok, földdarabok hevertek.
A feje alatt a tégla vörös volt...
Selícia majdnem felrobbant a dühtől.
- Ti tettétek? - fordult újfent a gyerekek felé, noha páran szinte egyidősek voltak vele - Ti öltétek meg?
A csoport ijedtségében szétszóródott, ám Selí elkapta az egyikőjük karját.
Egy hihetetlenül jóképű, szőke hajú és kék szemű fiúét. Viselete alapján akár nemes is lehetett volna, de amikor Selí megrángatta, a tekintete másról árulkodott.
- Kié ez a kislány?! - üvöltött rá dühtől eltorzult arccal, amit a csuklyája nagy részben elrejtett.
A fiú pár másodpercig fürkészte a lány arany szempárjait mielőtt halk hangon megszólalt.
- Nem tudjuk - felelte vállat vonva. - Reggel óta itt hever, úgyhogy a többiek úgy döntöttek játszanak vele. Én csupán nemrég kapcsolódtam be.
Selícia visszanézett a lányra. Szegény már alig lélegzett...Jégkék tekintete nem árulkodott arról, hogy lenne még benne élet.
- Van valahol esetleg egy ápoló vagy orvos?
A fogadóban?
A fiú megrázta a fejét.
- Ott nincs, de ha elengedsz és megígérsz valamit, a lánynak holnapra már kutya baja sem lesz.
Selícia nem akarta bántani a fiút, mert ha megteszi, ha egy karcolást is ejt rajta..
Elengedte.
- Remek - mondta pár vállkörzés közben -, köszönöm hogy megtetted.
A fiú elmosolyodott, ami még helyesebbé tette, de Selíciát csak a haldokló gyermek érdekelte.
Nem törődött azzal ki láthatja meg, ki jelentheti a királynak hogy itt van, még él, nem halt meg, levette a köpenyét. A fiú lélegzete elakadt a lány sárkányfejes címerén.
Az egész öltözete vörös volt, ami még sápadtabbá tette, kivéve a ruhaujjait, mert azok koromfeketék.
Amikor megfordult a köpenybe bugyolált gyermekkel, a fiú megragadta az egyik karját.
- Most pedig velem jössz Titánhercegnő!