A TITKOK ANYJA & a herceg || (2019.07.12) ÁTÍRÁS ALATT

Vár az ismeretlen

••| CRYSTAL |••

Egy lágy szellő simítja meg az arcomat, miközben a ragyogó, szikrázó napsütés melegíti a bőröm. Egy tengerparton vagyok, lábam a homokba fúródva. Kezemre téved a tekintetem, amin egy csodaszép, egyszerű aranykarikát látok, az eljegyzési gyűrűm. Nem is vagyok eljegyezve... Egy magas, sötét alak jön közelebb hozzám, majd hátulról átölel és a nyakamba csókol, amitől libabőrös leszek. Ki lehet ez a férfi?

Hirtelen ültem fel a puha, smaragdzöld ágyamban, miközben arcomról folyt a veríték. Fehérszőke hajam a homlokomra tapadva, össze-vissza állt a fejemen. Ez csak egy álom volt Crystal, semmi komoly, már véget is ért.

Életem első napja volt a gimnáziumban, jelezte az ébresztő a fejem mellett, amit még mostani komás állapotomban csak falhoz vágtam, túl hangos még úgy is, hogy már az ébresztése előtt is ébren voltam. A gimnázium miatt pedig nem izgultam különösebben, hisz tudomásom szerint hármas padok vannak, így legjobb barátaimmal ülhetek majd egyhelyen, ameddig szét nem ültetnek minket beszélgetésért. Már tavaly év végén bejelentették, hogy az osztályhoz csatlakozik a harmadik retardált is.

Kikeltem, és miután a fürdőben elvégeztem reggeli rutinomat, elkezdtem kutakodni a szekrényemben. Nem nagy cucc, minden fekete benne. Hisz, végülis ez a kedvenc színem a sötét zöldek mellett, amik sajnos mégjobban kiemelik bőröm természetellenes fehérségét. Kiválasztottam egy fekete, szűk farmert és, mivel az idő még engedte, egy bő erdő zöld pólót, majd komótosan lebattyogtam a lépcsőn Nicohoz.

-Jó reggelt Csipkerózsika ! Vagy inkább Hófehérke ? Nem tudok dönteni- kezdett idegesíteni már kora reggel az én drága lakótársam. Hogy lehet valaki már kora reggel ilyen vidám?! Igazából Nico csak pár évvel idősebb nálam, így tudom, vagyis épphogy nem tudom honnan a sok energia.

-Hahaha.... jajj de vicces kedvében van valaki!- morogtam oda szarkasztikusan. Hisz tényleg fáradt voltam még. De tudtam, következő mondtatai is csípkelődések lesznek, így a kanapéhoz somfordáltam, hogy legalább addig is pihenhessek még egy kicsit, meg persze pár párnával készenlétben legyek az esetleges nézeteltérésre, vagy egy újabb "vicces" megszólalásra kerül sor. A párna-csata gondolatára muszáj volt egy  gonosz vigyort varázsolnom az arcomra.

-A végén még a gonosz farkas leszel a Piroskából- röhögött fel, elmés megszólalásán, amiért én, a kanapéról szerzett párnával arcon dobtam.

-Ugye tudod-kezdte suttogva-hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt?- indult el szép lassan felém a megszerzett párnával a kezében. Tudtam, ebből futás lesz a részemről, hisz, mint érett felnőttek így rendezzük dolgainkat. A gond csak az, hogy egyikünk sem érett, és még a felnőtt is csak korra mondható el rólunk.

-Úgysem érsz utól-öltöttem ki a nyelvem és rohantam is át az étkezőbe, ahol csak az asztal túl felén álltam meg. Gyerekes tettemnek tudtam, meg lesz a következménye.

-Biztos?-jelent meg hirtelen, mire szegényt arcon csaptam ijedtemben. Mi az hogy szegény? Hisz egyáltalán nem sajnálom.

Ezután a tettem után tudtam, nekem végleg végem. Elkezdtem visszafelé rohanni a kanapéhoz, hátha még megnyerhetem a fogócskát, de félúton utolért, majd a szőnyegre döntve elkezdett csikizni.

-Neh.. nehhe- csapkodtam, de nem volt hajlandó abba hagyni, akármit csináltam.

-Akkor kérj bocsánatot most rögtön!- mondta, mint egy sértődött kisgyerek, ajkai lebiggyesztve, amit el is hittem volna, ha szeme nem mosolyog. Annyira aranyos volt, ahogy barna tincsei közül egy-kettő szemei elé lógott. De most az életem függött tőle, nem vonhatta el a figyelmemet semmi.

-Sohaaaa-kiáltottam harciasan, bár nehezemre esett bármit is mondani-Nem adom meg magam neked- ekkor teljes erőbedobással kezd csiklandozni.

-Nem?- dönti jobbra-balra fejét, mint aki nem helyesli válaszom-Rossz válasz!

-Jho... jo jó..- próbálom kinyögni miközben csikiz- Megadom magam- emeltem fel kezeim, amennyire bírtam, és amint látom elgondolkodik az esetleges csapda veszélyén, majd gondolatban megvonja vállait.

-Előbb mondd ki, hogy én vagyok a legjobb, legvagányabb és legszexibb pasi a földön-mondta teljesen komolyan, hisz egóját táplálnia kell.

-Meg a legszerényebb- mosolyodtam el, majd löktem meg "szegényt", hogy leszálljon rólam végre, hisz nem volt a legkönnyebb teremtés a földön-Mi a reggeli? - néztem gonoszkásan, miközben eszembe jutott reggeli sértése- A végén még téged fallak föl- ami nem is lenne olyan rossz ötlet, hisz megszabadulnék a napjaim megkeserítőjétől, aki közben velem szemben foglalt helyet a földön ülve.

-Nutellás palacsinta- az egyik kedvenc ételem, amit nagyon jól tud, így most az egyszer megkegyelmeztem neki. Mégis kár lenne Nicoért. Még nem eszem meg egy ideig, gondolkodtam el. Hirtelen farkas alakba váltottam, és mint egy boldog kölyök kutyus, úgy nyaltam meg Nico arcát örömömben. Persze ő nem volt képes kettőnk súlyát megtartani, így csattanva érkeztünk a földre. Mire azonban felkelt onnan, egyetlen palacsinta maradt a tányéron.

-Köszönöm finom volt, ezt az egyet későbbre eltemszem- mosolyogtam rá negédesen a férfira, mert tudtam, ezt nem fogja annyiban hagyni.

-Na nem! Azt add csak ide!- kezdett felém lépkedni. Tudtán, hogy az egész fogócska kezdődik előről, elindultam gyors léptekkel a nappali felé, de ott nem bírtam tovább a csábító illatát a palacsintának, muszáj volt beleharapnom.  Ekkor érkezett meg Nico utánam morogva, tettemre pedig hangosabban adta tudtomra nemtetszését.

-Hmmm.... nagyon fincsi- csámcsogtam az orra előtt, tovább idegesítve ezzel őt. Ebben a pillanatban farkassá változott, és rám akart volna ugrani, de gyors reflexeimnek köszöszönhetően odébb álltam. Szerencsétlen nagyot csattanva kenődött az ablakra-Így búcsúzol tőlem? El akarod venni a palacsintát már az első napomon?- kérdeztem szomorúságott játszva, majd megesett szegényen az én jó szivem. Egyszer ez fog sírba vinni

-Na jó tessék -tettem le elé az üres tányért - ez itt mind a tied- emeltem rá az utolsó palacsintát , vagy inkább azt, ami maradt belőle-2-re jövök !- puszit nyomtam a farkas fejére, aki boldogan izgatott egyet, majd a palacsintának esett. Több se kellett rohantam is a motoromhoz. A gyönyörűségem egy Honda cb100rr.

Ő csak az enyém. Imádok száguldani vele, főleg egy nyári naplementében, mikor a szél belekap a hajamba. Igaz a sebesség a kedvencem, de a közlekedési lámpák már nem annyira. Többször kaptam büntetést gyorshajtásért.

Mikor megláttam az St. Elliot's kapuit, a parkolójához érve begyorsítok és első kerékre állok. Mikor meglátom az üres helyet, befarolok oda. Persze Liam és Zack amint meglátnak, mosolyogva jönnek hozzám. Leveszem a bukót és megölelem őket. Páran tapsolnak és fütyülnek, gondolom mutatványok láttán, de most csak két barátom érdekel.

-Szép volt Crys!- mondja Liam elismerően -Nem is te lettél volna, ha nem mutatós meg már most ki is vagy. Amúgy tudod mivel kezdünk ?- kérdezi tarkóját vakarva. Nem csodálkozom Liam az Liam marad.

-Én ?! Te jársz ide harmadik éve!-vágom hozzá, mert ha nem ugratnám, nem én lennék.

-Fizikával kezdünk- sóhajt fel Zack, mint aki nagyon bánja két retardált barátja társaságát.

-Ezaz!- ugrok fel örömömben. Más tudom, hogy kidobná a taccsot, ha fizikával kezdene, de nálam ez alap tantárgy.

-Ezt úgy lógjuk el, hogy segítünk az új diáknak- okoskodja ki Liam. Épp visszavágtam volna neki , hogy hülye szegény , járjon csak órára, de ekkor egy mélyebb rekedtes hang kiabál erre, azthiszem nekem...