Happiness Begins [H.S.]

23.

RIZZY

A turné elképesztő volt. A koncertek előtt Sutton, - de leginkább - Kai és én mindig izgultunk. Hero és Amoura nyugtattak minket egy darabig, aztán csak mosolyogva néztek. Az első pár koncerten mi hárman nem nagyon beszéltünk a közönséghez, de aztán belejöttünk és simán ment. Nagyon élveztem nézni az embereket, hogy miattunk és a zenénk miatt vannak ott, ugrálnak, kiabálnak és énekelnek velünk együtt.

Az is beletelt egy kis időbe mire közel mertünk menni a kordonhoz, ami megszabta a vonalat a színpad előtt, a sávban pedig ott álltak a biztonságis emberek. Ahogy először ezt megtettem rögtön nagyon megtetszett és minden koncerten fogtam egy, a színpadra feldobott virágot vagy virágkoszorút és kinéztem a tömegben egy kislányt vagy kisfiút akinek odaadhattam, vagy ha nem találtam kicsit, akkor végignéztem az első sort és olyasvalakinek adtam aki szerintem nem számított rá, hogy majd pont neki fogom. Kai el is viccelt vele, hogy ő is csinál majd ilyet, csak ő kinézi a legszexibb csajt és neki adja oda. Nevettem rajta, de meg is szóltam érte, mert nem akartam, hogy róla is elkezdjenek rossz hírek terjedni, mint például egy koncert egy lány, de megnyugtatott, hogy nem akarja valóban megtenni. Azért láttam rajta, hogy egy kicsit magányos, mert Sutt-nak velünk volt a barátnője, mi hárman pedig többet lógtunk a telefonjainkon, de igyekeztem mindig foglalkozni vele.

Harry-vel próbáltunk minden nap beszélni bár legtöbbször nem ment az időeltolódás miatt, mert mi Amerikában kezdtük a turnét ők pedig Angliában és először Európát járják majd körbe. Na meg mindketten fáradtak is voltunk, de nem tudom azt mondani, hogy megromlott volna a kapcsolatunk vagy ilyesmi. Persze nem mindig volt könnyű, sőt, de igyekeztünk mind a ketten és csak ez számít. Egy csomó interjút kellett adnunk, minden városban volt eddig legalább egy, és majdnem minden alkalommal kérdeztek a párkapcsolatainkról, de mindig próbáltuk kerülni az ilyen témákat és kérdéseket, ez persze tudtuk, hogy lehetetlen, de nem rájuk - és a világra - tartozik. Én voltam az, aki legkevesebbet beszélt ilyenkor és akkor is röviden és tömören válaszoltam. A One Direction interjúit is utólag mindig megnéztem a neten és ők sem tettek mást, mint igyekeztek túllenni a témán, minél előbb.

Az interjúkat őszintén szóval nem igazán élveztem kivéve, amikor volt benne valami játék. Olyankor elszórakoztunk. A fotózásokat viszont annál inkább. Szerettem forogni, pózolni vagy csak úgy elhülyülni a többiekkel kamera előtt. Hát nem mondom, készült rólunk pár érdekes kép, de amikor komolyra kellett venni, az is simán ment. A kedvencem az volt, amikor megláttam egy hatalmas plakátot rólunk, ami a városban levő koncertet hirdette. Büszkeséggel töltött el és még jobban vártam a koncertet, mint addig. Már a harmadik hónapunkat kezdtük a turnéval és ma este Philadelphia-ban lesz koncertünk. Ez az utolsó amerikai állomásunk, a fiúk pedig Dublin-ban vannak, utána indulnak délre és Európa jön.

Felvettem a ruhát, amit Serena erre a fellépésre készített ki nekem, utána beültem a fodrász, majd a sminkes elé. Mikor kész lettem csináltam még egy-két beéneklő gyakoratot, amit az énektanárunk mutatott. Ezt amúgy kicsit nehezen viseltem, mert igaz, hogy kiskoromban jártam zene és énekórákra, de sokkal jobban szerettem, amikor hagytak magamtól játszani és énekelni, mint azt, amikor megmondták, hogy mit csináljak. De Hunter-ral valahogy sikerült kijönnöm, miután bevált egy-két dolog, amit mondott.

Nem sokkal később elkezdődött a koncert és mindannyian mindent beleadva énekeltük a dalokat. Elérkezdtünk a Going Home-hez, ami egy az utolsó dalunk dal és ezalatt a dal alatt szoktam meglepni valakit. Fel is emeltem egy halványkék virágokból álló virágkoszorút és elindultam a kiszemeltem felé. Egy nagyon aranyos kisfiú volt a színpad kiugró részének bal sarkánál. Lehetett körülbelül négy éves és az anyukája tartogatta egész idő alatt. Lesétáltam az oldalt levő lépcsőn és odamentem hozzá. Megálltam előtte a kis fejecskéjére tettem a koszorút és megsimogattam az arcát, mire elmosolyodott. Az anyukája hálásan rám mosolygott és ugyan nem értettem a kiabálás miatt, de le tudtam olvasni a szájáról, ahogyan azt mondja köszönöm. Kezek értek az én kezeimhez és a ruhámhoz. Körülöttem ott voltak a biztonságiak és figyeltek, de inkább hátraléptem, mielőtt baj történne.

Csakhogy tényleg baj történt. A mellettem levő kordon az emberek nyomása miatt felborult és volt aki elesett, volt aki csak állt tovább. A biztonsági őrök rögtön odarohantak, én pedig hátrálni kezdtem. Egy pasi azonban átbújt az őrök kezei alatt, mert még nem voltak ott elegen, hogy az egész kidőlt helyet lefogják. Egyre gyorsult a szívverésem és a légzésem és tudtam, hogy vissza kell mennem a többiekhez, most azonnal. Elindult felém én pedig megfordultam, hogy visszafussak a színpadra, de nem én voltam a gyorsabb sajnos, mert mint mindig amikor elkezdtem pánikolni, akkor az mindig nagyon lelassította az összes érzékemet és a mozgásomat is. Elkapott és körém tekerve a karjait tartott. Felkiáltottam. Már jöttek velem szembe más biztonságiak és a színpadon átvágva Kai igyekezett felém. Ahogy ki akartak szedni a férfi karjai közül arrébb rántott, neki valami keménynek a hátam mögött.

Már annyira felgyorsult a szívverésem, hogy az hittem ki is ugrik a helyéről, a látásom elhomályosodott, a levegőm pedig beszorult a tüdőmbe. A következő pillanatban már leszedték rólam, de én elvesztettem az egyensúlyomat és nekitántorodtam a mögöttem levő dolognak. Az feldőlt én pedig ráestem. A kezeim a fejem mellé emeltem, mert nem akartam bevágni semmibe. Valaki vagy valami azonban megtépte a hajamat hátrafelé és én újból kiáltani akartam, de nem ment és csak egy összerándulásra futotta.

Tudtam, hogy valószínűleg mindenki engem néz és körülöttem volt egy csomó biztonságis, mert a fülemben levő zúgás mellett egy-két szót ki tudtam venni, de egyre jobban remegtem és összehúzódtam. Azt viszont egyből éreztem, hogy Kai oda ért mellém, mert folyton csak a nevemet hajtogatta. Rázogatott is mellette, hogy figyeljek rá, de nem ment. Meghallottam a többi testvérem hangját is, de nekem csak folytak a könnyeim, elképesztően feszített a fejbőröm és égett a tüdőm a levegőért, de alig-alig jutottam hozzá és egész testemben remegtem. Mozdulni se mertem. Megéreztem egy anyagot az arcomnál, ami elől el akartam kapni a fejem, de valaki ellen tartott, így az anyag a szám és az orrom elé került.

A következő apró levegőnél pedig megéreztem egy nagyon ismerős illatot. Nem tudom meddig tartott, de az apró levegőkből egyre többet kezdtem el venni és egyre nagyobbakat. Megfogtam az anyagot. A feszítés engedett a fejem hátuljánál, aztán már csak azt éreztem, hogy valaki felkap és elindul velem, de én csak tovább szorítottam az anyagot.