Happiness Begins [H.S.]

28.

RIZZY

- Nem. - szólt azonnal, mielőtt még bármit is mondhattam volna.

- Jeff, kérlek. - erre ő csak felsóhajtott.

- Nagyon jól tudod, hogy kinek az ajtaján kellen kopogtatnod Riz.

- Csak ma éjszakára? - néztem rá nagy szemekkel.

- Legyen. - sóhajtott fel. - Csak ma, de nem fogok titkolózni előtte, előre szólok.

- Megértettem. - behúzta a bőröndömet az ajtón, aztán be is csukta azt miután átléptem a küszöbön. Megmutatta merre találom a vendégszobát, aztán mivel későre járt, elindult ki, de az ajtóban mégis visszafordult.

- Tudod Harry menedzsereként mindig a legjobbat akarom neki. A mostani helyzet közel sincs hozzá, szóval holnap egy elég hosszú beszélgetés vár ránk. - a válaszomat meg sem várta, de nem lepődtem meg rajta. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet ide jönni, de ez volt a legközelebb, így erre esett a választásom, mert nem akartam sokáig az utcán maradni, főleg hogy Liam biztosan bejárta a környéket a kocsijával utánam kutatva.

Sokáig forgolódtam, aztán a kezembe került a telefonom is a kezembe került, amin ismét ott virított rengeteg üzenet a testvéreimtől, a fiúktől és persze Harry-től is. Ahogy eddig is, most is kilőttem az összeset, pedig kíváncsi voltam Harry üzeneteire, mert ahogy Liam is mondta a szerelem nem múlik el egy másodperc alatt és Harry már elképesztően hiányzik, de annál is jobban félek. Az ő érzéseitől. A saját érzéseimtől. Úgyhogy inkább menekültem.

XXX

- Reggelt. - köszöntem Jeff-nek, aki a konyhában tevékenykedett éppen.

- Neked is. Mit kérsz reggelire?

- Nem igazán vagyok éhes. - mondtam, mire ő csak bólintott, de aztán elém tolta a gyümölcsöstálat.

- Legalább innen egyél valamit. - nem akartam magamra haragítani még jobban, ezért fogtam egy narancsot és pucolni kezdtem. Alighogy nekiálltam megszólalt a csengő. Ijedten néztem Jeff-re, akinek megállt a kés a kezében, de láttam rajta, hogy nem tudja ki lehet az reggel kilenckor. Kiment a konyhából, de én nem mozdultam a székről.

- Bocs, hogy ilyen korán zavarok, de bejöhetnék? - hallottam meg a barátom hangját, amikor Jeff kinyitotta az ajtót. Annyira jó volt hallani a hangját két hét után, hogy megfordult a fejemben, hogy most azonnal kirohanok hozzá, de aztán újra eluralkodott rajtam a pánik és bementem a kamrába, de az ajtót résnyire nyitva hagytam. Közben Jeff beengedte Harry-t és alig egy perccel később mindketten beléptek a konyhába. Leültem a földre és csak remélni tudtam, hogy Jeff nem árul be Harry-nek, pedig tudom, hogy el akarja neki mondani, hogy itt vagyok.

- Hogy vagy? - kérdezte Jeff.

- Nem tudom. - sóhajtott Harry. - Tegnap késő este felhívott Liam, hogy elment egy haverjához Charlie-hoz és ott volt Riz.

- Charlie? - értetlenkedett Jeff.

- Charlie Puth. Azt mondta, hogy Hero-val egy osztályba járt és így ismerik egymást, azt mondta a repülőn találkoztak ismét és Riz megkérte, hogy maradhasson nála.

- Szóval nála bujkált két hétig?

- Igen. Liam beszélt vele és azt mondta, hogy neki sem mondott mást, mint anyának.

- Mármint azt, hogy nagy rajta a nyomás és hogy fél?

- Igen, meg azt, hogy nem akart megbánatni és nem érdemeltem meg azokat amiket a fejemhez vágott, de az az igazság, hogy én is mondtam ugyanolyan súlyos dolgokat, mint ő, amiket szintén nem kellett volna. Liam pedig próbált hatni rá, de eltűnt ismét. - hallottam Harry hangjában a szomorúságot.