Feladni nehezebb

Egyszer minden véget ér

Egy pillanatra lehunytam a szemem és igyekeztem minél előbb felfogni a helyzetet. Lassan megfordultam és elszántan a szemébe néztem.

- Én pedig reméltem, hogy soha többé nem látjuk egymást.

- Örülhetsz, hogy csak annyival megúsztad - húzta össze a szemét a nő, akinél pár napja tettem tiszteletemet a VESZETT főhadiszállásán.

- Pontosan ugyanezt akartam mondani magára vonatkozólag is.

- Szép! - nevette el magát gúnyosan. - Egy magadfajta fenyeget engem. Tudod, Lena, a világ nem így működik - mondta, azzal elővette a pisztolyát, kibiztosította, és egyenesen anyámra irányította. - Itt én diktálok.

- Hagyja őt ki ebből! - ordítottam rá. - Hadd menjen el, mi pedig elintézzük egymás között!

Nem válaszolt, csak megrázta a fejét. Tudtam, mi jön, azonban nem voltam elég gyors. Még mielőtt testemmel védhettem volna meg az utolsó embert, aki igazán szeret, elsült a fegyver. A golyó egyenesen anyám oldalába fúródott, aki a fájdalomtól belém markolt, aztán rögtön el is engedett. A földre rogyott, ami által én is oda kerültem, hiszen még mindig átölelve tartottam őt.

- MAGA ŐRÜLT! - kiáltottam fájdalmasan, miközben egyre csak szorítottam a vérző sebet.

- Én lennék az őrült? Biztos vagy ebben? Én járom a várost ártatlanok után kutatva, akiket hidegvérrel megölhetek?

- Anyám ártatlan! - nem engedhettem utat a könnyeimnek, de a hangom így is elcsuklott.

- De meddig? - a nő egyre közelebb sétált, fegyverét még mindig felénk tartva. - Hamarosan úgy viselkedett volna, hogy még te sem ismernéd meg.

- Maga egy idióta, vérszomjas, tébolyodott félkegyelmű! - ordítottam felé. Akkor már anyám szorította magának a sebet, így fel tudtam állni, hogy szembenézzek vele. - Ne gondolja, hogy megússza szárazon!

- Miért, mit teszel? Nincs fegyvered, és gyenge vagy. Azt hiszem, ez itt és most eldőlt.

Hangja irritálóan cinikus volt, alig bírtam visszatartani magam, hogy ne essek neki. De ez még egyelőre a szavak csatája volt.

- Akármit tesz velem, túlélem. Megverhet, megkínozhat, bántson, ahogy akar! De az anyámat engedje el - igyekeztem minél fenyegtőbben beszélni, hogy ne érezze rajtam az egyre növekvő félelmet és aggodalmat. Ő azonban mozdulatlanul állt továbbra is, a fegyvert még mindig nem eresztve le.

A pisztoly csöve egyenesen a szívemre mutatott, jelezve, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok. De ez csak még több adrenalint szabadított fel bennem.

- Neki már amúgyis mindegy - intett pisztolyával anyám felé. - A kérdés most az, hogy veled mit csináljak.

Nem tudtam neki válaszolni, mert anyám felnyögött. Immár mindent vér borított körülötte, borzasztó látvány volt. Odahajoltam hozzá, fejét az ölembe vettem és beszélni kezdtem hozzá:

- Ne aggódj, anya, nem lesz semmi baj... Mindjárt... mindjárt hívok segítséget. Valaki majd biztosan... Csak ne hagyj itt kérlek! - sírva ráborultam, és rázkódtam a zokogástól.

- Nincs semmi baj, drágám - egészen meglepődtem, amikor megszólalt. Hangja már rég nem volt ennyire tiszta. - Tudom már régóta, hogy el kell mennem. De így a legjobb, hogy téged látlak utoljára.

- Ne, Anya...!

- Figyelj rám. Köszönöm, hogy megpróbáltál kihozni, meg se kérdezem, mennyi mindenen mentél keresztül idáig. Csak egy dologra szeretnélek megkérni - egyre halkabban beszélt, nehezen formálta a szavakat, mert fogytán volt már az ereje. - Küzdj, kincsem! Harcolj az életedért és légy boldog! Apád és én nagyon büszkék vagyunk rád.

Az utolsó szó után elmosolyodott, erőtlenül felemelte a kezét és még egyszer hozzám ért. Láttam, ahogy kifújja az utolsó leheletét, és lehunyja a szemét. Könnyben úszó szemmel és arccal megcsókoltam a homlokát és még egyszer utoljára magamhoz öleltem. Egy újabb sírógörcs tört rám, amitől levegőt is alig kaptam. Képtelen voltam felfogni, hogy édesanyám elment. Már nincs többé.

A szomorúság fokozatosan dühbe csapott át. Nem érdekelt, hogy a bennem élő Buggyant, vagy én magam vagyok ennyire haragos.

Felálltam anyám teste mellől és szembefordultam a nővel. A fegyver követte a mozgásomat, még mindig fenyegetve. De már nem volt veszítenivalóm.

- Remélem, most boldog - mondtam, ügyet sem vetve a pisztolyára. - Sikerült fájdalmat okoznia nekem. De én sem adom fel. Mindig van egy B tervem.

Még be sem fejeztem a mondatot, de már egy hirtelen mozdulattal a nadrágzsebembe nyúltam, ahol egy pisztoly lapult. Erősen megmarkoltam és pontosan a nő homlokára céloztam vele. Itt már csak az döntött, hogy melyikünk veszti el előbb a türelmét.

- Megleptél - mondta nevetve. - De ezt nem így szoktuk lerendezni.

Meglendítette a lábát és felém rúgott vele. Találata sikeres volt, egyenesen a gyomromba vágott. Az ütéstől elvesztettem az egyensúlyomat, de hamar sikerült visszanyernem. Válaszképp a fegyverem csövével tarkón vágtam, ahonnan azonnal folyni kezdett a vér. A nő egyik kezével odakapott, a másikkal még mindig a pisztolyát markolászta.

Kihasználtam pillanatnyi zavarát, kiütöttem kezéből a fegyvert. Erre dühösen újra nekem esett és a földre tepert. Engem is megszabadított a pisztolyomtól, így már csak ökölharc folyt köztünk. Ott ütöttük a másikat, ahol értük. Rúgtam, vertem, karmoltam, és ordítottam a fájdalomtól. Több helyen is szivárgott a vérem, csakúgy, mint a nőnek.

Elegem lett az eredménytelen küzdelemből, ezért minden erőmet bevetve gyomorszájon rúgtam, amitől végre arrébb került tőlem. Így mindkettőnknek akadt néhány másodperce, hogy kifújjuk magunkat.

- Még nem nyertél, ugye tudod? - kérdezte vigyorogva, majd kiköpött egy adag vért. - Megöllek, te mocskos Buggyant!

Nem válaszoltam semmit. A fájdalmaim és a kimerültség is eltűnt. Szavaira olyan mértékű harag gyűlt fel bennem, hogy képtelen voltam tovább ülve maradni. Felpattantam és a nőre vetettem magam. Püföltem és rúgtam, nem érdekelt, hol találom el. Eredménytelen ellenállása csak tovább erősített: tehetetlen volt ellenem és nem haboztam kihasználni ezt.

Az egyik pillanatban viszont ő lepett meg engem: csak egyetlen másodpercre nem figyeltem a karjára, amivel azonnal orrba is vágott. Éreztem, ahogy vér folyik végig az arcomon, de nem foglalkoztam vele. Átmeneti zavartságomat kihasználva lelökött magáról és rohanni kezdett a pisztolya felé. Én is feltápászkodtam, de ő gyorsabb volt nálam. Elérte a fegyvert és rám szegezte. Vad fény táncolt szemeiben.

- Tényleg meghalsz, Lena! Én sosem hazudok!

Mintha teljesen megőrült volna. Hatalmába kerítette a vérszomj és a gyilkolás vágya.

- Nekem sem szokásom. És mivel ez úgyis magunk közt marad:... nyalja ki a seggem.

Előrántottam a kést, ami még megmaradt védekezési mód gyanánt. Láttam rajta, hogy ezzel igazán kiütöttem nála a biztosítékot, és bármelyik pillanatban képes meghúzni a ravaszt. Nekem sem kellett több, elhajítottam a kést. Pörgött néhányat a levegőben, aztán célt talált. Pontosan a nő hasába. A fájdalomtól felsikoltott és hátratántorodott. Vér kezdett el bugyogni a szájából és hanyatt esett. Azután már nem mozdult többé.

Aaa my bad ass. 🙈