Feladni nehezebb

Azt hitted, mi?

Jól tudtam, mi ez. A vírus elkezdte véglegesen átvenni a hatalmat a testem felett, így én csak egy aprócska teremtmény maradtam, aki félszegen megbújik az uralom alatt.

Néhány perc múlva arra ébredtem, hogy a földön ülök, Newt karjaiban. Bódult tekintettel néztem rá, mivel iszonyatosan sajgott a fejem. Hányinger kerülgetett a fájdalomtól, felülni sem tudtam. Csak úgy, fekve próbáltam felfogni, mi történik körülöttem.

- Ne higgye, hogy megússza ezt - mondta fenyegetõen Newt.

- Már meg is úsztam. Mégis kitõl kellene félnem? A barátaitoktól?

Gregory gúnyos nevetésétõl még rosszabbul lettem. Lassan elkezdtem megérteni, mi történt abban a néhány percben, amíg ki voltam ütve: Fischer mégsem tért jó útra, és most iszonyú nagy gázban vagyunk. Nem túl jók az esélyeink, tekintve, hogy egy óriási puskacsõ is éppen farkasszemet néz velünk.

- Dögöljön meg... - nyögtem erõtlenül, mire a férfi gúnyosan felnevetett.

- Van egy olyan érzésem, hogy kettõnk közül te fogsz elõbb megdögleni - mire a mondat végére ért, a fegyverét rám szegezte, és kibiztosította azt.

Én azonban nem féltem tõle. Nem tudtam volna. Olyan mértékû daccal néztem rá, amilyennel még soha. Úgysem volt rá sok esély, hogy megkapom az ellenszert mielõtt túl késõ lenne. De mégsem akartam megadni neki azt a boldogságot, hogy õ végezhet velem, így hát valamiféle idegen energiától fûtve nehezen felálltam. Newt talpra segített, és csodálkozásomra Gregory nem tett ez ellen semmit. Hirtelen adrenalin futott át a testemen, és olyan harag kerített hatalmába, amitõl én magam is megijedtem. Nem próbáltam leállítani, mert nem is tudtam volna. Csak hagytam, hogy a düh végezze a dolgát, és szétszedje a férfit. Nem érdekelt, ha meghal. Nem érdekelt semmi.

Nekiestem Fischernek, aki meglepetésében felsikoltott. Elsült a fegyver, és becsapódott valahová, a hátam mögött. Azonnal a kezét kezdtem el csapkodni, hogy kiejtse a puskát, amit néhány erõs ütéssel el is értem. A lábammal arcba rúgtam õt, amitõl a padlóra került. A szemem sarkából láttam, hogy Newt is hadakozik a két másik férfival, és nagyon jól csinálja. Azt hiszem, nem kérdés, mért szerettem bele.

Láttam, hogy Gregoryt nem lesz nehéz legyõzni. Gyenge fizikuma volt, még én is erõsebb voltam nála. Lenyomtam a földre, ami ellen puhány próbálkozásai mit sem értek. A bennem támadt erőtől addig püföltem Greget, amíg a vére patakokban nem folyt az orrából és szájából. 

- Ezzel nem mész semmire - nyögte erőtlenül, majd kiköpött egy adag vért. 

- Én nem így gondolom - feleltem dacosan, és folytattam a verését. Pár perc után Gregory feje eszméletlenül fordult oldalra, amitől diadalittasan álltam fel, hogy eldicsekedjek vele Newtnak. Addigra már ő is végzett a két gyenge doktorral, akik ellenállása hiábavaló volt. 

- Most mi lesz? - kérdeztem még mindig örömittasan.

- Segítünk a többieknek. De előbb szerzünk neked az ellenszerből.

Newt karon ragadott, és elkezdett vezetni valamerre, fene se tudja merre. Ő jobban ismerte az épület alaprajzát, mint én, így teljesen bíztam benne. Forgott körülöttem a világ, a fejem hasogatott és borzalmas hangok vettek körül a tűz és a sikoltozó emberek miatt. Mégis valami hajtott tovább, és nem hagyta, hogy sírva összeomoljak a padlón. 

Egy csomó lift és folyosó után elértünk egy föld alatti szintre, ahol lényegesen hűvösebb volt, mint fentebb. Newt elővett egy kártyát, amivel kinyitotta az előttünk álló hatalmas fémajtót, és belépett rajta. A terem tele volt átlátszó ajtajú hűtőszekrényekkel, amikben százasával állt az injekciókba zárt ellenszer. 

Newt odaszaladt a legközelebbi szekrényhez, kinyitotta, és kivett egy tűt. Szó nélkül a karomért nyúlt, nagyjából belőtt egy eret, és belém szúrta. Olyan érzés kerített hatalmába, mint ami eddig még soha. Mintha egy részt rántottak volna ki belőlem, egy hatalmas részt. Hirtelen egy nagyfokú megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, és ilyen felszabadultnak nem éreztem magam még azelőtt.

Végül eszméletlenül roskadtam össze a padlón, de semmit sem éreztem. Minden köddé vált.

___________

Amikor újra felébredtem, rohanó lépteket hallottam, és ideges szuszogást. Résnyire kinyitottam a szemem, de a hirtelen támadt fehér fénytől újra vissza is csuktam. Annyit viszont sikerült felfognom, hogy Newt a karjában tartott, és immár Minhóékkal az oldalunkon menekültünk valami vagy valaki elől.  

Pár perc múlva megálltunk valahol, de ez már nem ugyanaz a hosszú és világos folyosó volt, hanem egy jóval sötétebb és piszkosabb hely. Nagy küzdelmek árán rávettem magam, hogy újra kinyissam a szemem, amit ezúttal Newt is észrevett.

- Hát felébredtél...! - suttogta megkönnyebbülten.

Válaszolni nemigen volt erőm, így csak bólintottam. Ő rám mosolygott, a fülem mögé simított néhány, az arcomba lógó hajtincset, majd újra megszólalt: - Miután beadtam neked az ellenszert, megkerestem a többieket, de ők éppen a még ellenálló VESZETT-pártiakkal küzdöttek, szóval most előlük menekülünk.

- Túlerőben vannak? - kérdeztem alig hallhatóan.

- Akkor éppen többen voltak, és nem igazán lett volna esélyünk, ha tovább maradunk. De legyőzzük őket valahogy.

- Muszáj lesz - szólt közbe Thomas. - Örülök, hogy jól vagy, Lena.

Csupán egy mosollyal válaszoltam, mivel többre nem lettem volna képes. Egyelőre erőtlennek és gyengének éreztem magam, de tudtam, hogy az ellenszer segítségével visszanyerhetem majd régi önmagamat, és újra az az ember lehetek, aki mindig is lenni akartam.

A békés kis pillanatot halk, apró, de siető léptek szakították félbe. Valaki közeledett. 

Alapból egy dobozhalom mögött voltunk, és az a valaki szemből jött. Egyedül volt, de nem tudhattuk, ki az, és milyen fegyvere van. Csak csendben meghúzódtunk, hogy amikor eljön a megfelelő pillanat, támadni tudjunk. Amikor azonban Minho felállt, hogy kiiktassa az ellenséget, pisztolylövések helyett meglepetten nézett le ránk, majd vissza arra a valakire. Leeresztette a fegyverét, és így szólt:

- Te meg ki vagy?

- Segíteni jöttem. Ismerem az egész épületet, ki tudlak vinni titeket biztonságban, mielőtt még ránk omlana az egész. 

A fiatal nő kissé ijedten nézett ránk, nyilván olyat csinált most, amit nem szabadott volna. De választ sem várva megindult arra, ahonnan jött, magabiztos léptekkel.

- Most akkor jöttök vagy nem?

Bocsánatot szeretnék kérni, amiért ennyire későn tettem ki új részt. Sok minden változott meg közben, és sok okom volt, hogy nem tudtam rendesen folytatni. Köszönöm a türelmeteket, és minden kedves visszajelzést :) ha jól számolom, ezután következik az utolsó rész, amit reményeim szerint hamarosan közzé tudok majd tenni. Legyen szép napotok, puszi 😘