Történetek Büszke Birtokról - Kion x Tiifu

Kion x Tiifu - 9.rész - Álmatlanság

Tiffu szemszöge:

Már éjszaka felé járhatott az idő. Ugyan én pontosan nem tudtam, mert már egy ideje fogságban vagyok de most valahogy olyan megérzésem volt, mintha este lenne. Viszont én nem tudtam aludni. A barátaimra gondoltam, arra hogy mi lehet velük, mi van Büszke Birtokkal. Aztán a szüleimre. Biztosan halálra aggódják magukat miattam. Majd a gondolataim Kionra terelődtek. Eljött értem és próbált megmenti a biztos haláltól, közben pedig majdnem ő halt bele. Egyszerűen nem tudtam aludni. Egész este forgolódtam, de egyszerűen nem találtam jó helyzetet sem az alvásra. Vagy egy kő nyomott, vagy pedig a hideg szellő keltett fel, amitől kirázott a hideg.
Végső elhatározásomban úgy döntöttem, hogy felkelek a fekvő helyemről és járok egyet. Halkan próbáltam megtenni a lépéseket, nehogy Kion-t felkeltsem. Szerencsétlenségemre nem jött össze. Majdnem felbuktam egy kőben és ezt Kion is meghallotta.
- Tiffu? - nézett rám kérdőn. - Te mért nem pihensz? Holnap elég nehéz napunk lesz. - mondta álmosan.
- Ne-nem tudok. Egyszerűen sehogy sem tudok elaludni. - mondtam szomorúan.
- Mesélj! Mi bánt? - ült fel és közelebb jött hozzám. Majd mellettem helyett foglalt.
- Én-én... igazából nem is tudom... hiányoznak... hiányzik mindenki. - mondtam egyre szomorúbban, majd végül elfogott a sírás is. - ...és...és a szü-szüleim...is! - hajtottam le a fejem és úgy folytattam.
Ekkor Kion olyat tett amire nem gondoltam volna. Szó nélkül az ölelésébe vont és hozzám simult.
- Héj...én itt vagyok...és mostmár nem lesz semmi baj. - próbált vigasztalni.
Én miután felfogtam, hogy mit tesz értem, rögtön még jobban hozzá simultam. Furcsán éreztem magam, de ugyanakkor biztonságot is éreztem. Biztonságban éreztem magam a közelében, emiatt szépen lassan megnyugodtam.
- És mi-mi lesz...ha-ha nem jutunk ki in-nen? - kérdeztem kissé szagattva.
- Tiffu! Ilyenekre ne is gondoljunk. Biztos, hogy kijutunk innen. Emiatt ne aggódj.
A hangja, olyan biztosságot sugallt, hogy minden kétségem elszállt.
- Köszönöm! - mondtam ki halkan, miután teljesen megnyugodtam.
- Szívesen! - mondta. - De szerintem mostmár jobb lenne, ha vissza mennénk aludni.
- Nee...vagyis...nem-nem aludhattok ve-veled? - kérdeztem kínosan. 'Nem is tudom mért kérdeztem meg tőle. Egyszerűen szükségem volt a közelségére. Nem akartam újra egyedül maradni a kétségeimmel. Volt valami benne, ami megnyugtatott. És ezt nem akartam elengedni.'
Gondolataimból Kion hangja szakított ki.
- Ha szeretnéd! - mosolygott biztatóan. - Úgyis elég hűvös van most.
- Tényleg? Mármint kö-köszi! - kezdtem el elpirulni.
- Na de gyere. - indult el, majd lefeküdt vissza helyére. Én pedig óvatosan mellé feküdtem és hozzá simultam az oldalához.
- Jó éjt Tiffu! - mondta halkan és álomra hajtotta a fejét.
- Jó éjt. - súgtam én is az éjszakába, majd mind kettőnket elnyomott az álom.