Hathor lánya

5. A trónörökös személyi szolgálója

Szithathor kényelmesen nyújtózkodott ágyában, mert már egészen hozzászokott az itt töltött idő alatt. Éppen készült másik oldalára fordulni, mikor különös ébresztőt kapott. Egy csapat kopasz eunuch rontott be, büdös illatfelhőt hozva magával. Az émelyítő szag rögtön kiugrasztotta a lányokat az ágyból. Nem tudták mi történik, míg az egyik kövér férfi elő nem lépett és fel nem olvasott egy tekercset. A hercegi parancs bejelentése előtt a nők letérdeltek.

- Őfelsége Horhet királyi herceg, a fáraó szeretett fia ezennel kinevezi Nebet, alsó-egyiptomi rabszolgát, személyes kíséretébe. – A hangja undorral és gyűlölettel telt, míg olvasott. Miután befejezte szinte hozzá vágta a kinevezést a lányhoz, majd halkan hozzá tette: - Ne hidd, hogy ez bármitől is megvéd.

- Nem értelek. – Mondta a nő és felvonta szemöldökét.

- Kövess! – Szólt a férfi és a társai utat nyitottak előtte. A hercegnő lassan ment utána, Nub pedig biztatóan intett, hogy igyekezzen. A hosszú folyosók végeláthatatlan során át egy kis szobához jutottak, ami közel volt a trónörököséhez.

- Tényleg tartja a szavát. – Gondolta. Saját szobát kapott, ami egyáltalán nem volt olyan pompás, mint az otthoni lakosztálya, de az eddiginél mindenképpen jobbnak számított. A falakat homokszínűre festették, a plafonnál lótuszvirág minták vékony csíkja szegélyezte aranyszínben. Nagy ablak állt az ajtóval szemben és friss levegőt fújt be a szél. Az egyszemélyes ágy az ablak előtt állt, tiszta fehér ágyneművel. A nő végigsimította rajta a kezét. Sokkal puhább volt a tapintása, mint amiben eddig aludni kényszerült. A sarokban kis szekrény helyezkedett el, azzal szemben pedig íróasztal és szék. Még egy kis polc is volt mellette.

- Öltözz át és jelentkezz szolgálatra! – Parancsolta morcosan és elindult a kijárat felé. Az ágyra egy hosszú fehér egyenruhát raktak és néhány aranyszínűre festett karperecet.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de ki vagy te?

- Tessék? – Láthatóan meglepődött a kérdéstől.

- Miért haragszol rám? Vagy te mindig ilyen vagy?

- Ne csodálkozz ezen te ostoba! A rabszolgák errefelé nem viszik ilyen sokra, ráadásul nem ilyen gyorsan. – Még egyszer végigmérte a lányt, majd becsapta az ajtót miután kiment.

- Sok mindent mondtak már rám, de azt még nem, hogy ostoba lennék. – Sértődötten felvette az új ruhákat. Megmosta az arcát a mosakodó tálban és megfésülte a haját. Az ajtón kopogtattak.

- Ki az?

- Nem ki az, hanem tessék. – Felelte egy ismerős hang, majd kinyílt az ajtó és a királyné belépett.

- Felség. – Szithathor meglepődött, majd udvariasan meghajolt.

- Korábban fel akartalak keresni, amiért megpróbáltál kiállni mellettem a múltkor. – Mondta és lassan közelebb sétált. Kobrás koronáján kívül semmi más ékszer nem volt rajta. Fehér ruhája is túl egyszerű volt, egy királynéhoz képest. – Köszönöm, hogy bátran a királyné pártjára álltál. – Hangjában mégis csalódottság és szomorúság hallatszott.

- Bármelyik ember megtette volna felség. – Szithathor valamiért szerette volna megvigasztalni a nőt.

- De nem tette. Senki sem, csak te. Mivel én nem vagyok elég harcias ehhez.

- Sajnálom, ami Nefret asszonnyal történt. – Mélyet sóhajtott.

- Remélem Horhetnek nem volt hozzá semmi köze. – A királyné gyengéden a lány vállára tette a kezét, de a hercegnő mégis úgy érezte mázsás súly húzza le. Az arca elvörösödött szégyenében.