Hathor lánya

13. Visszatérés Alsó- Egyiptomba

Per Uadzset

A kereskedők keresztülvonultak egész Alsó- Egyiptomon. Szithathor a fővárosban, Per Uadzsetben hagyta el a menetet. Szinte semmit nem vitt magával csak néhány ruhát, azzal a két ékszerrel együtt, amiket Horhettől kapott. A kapuknál az őrök alaposan átvizsgáltak mindenkit, akit beengedtek. Ezért hosszú sor alakult ki, de a nő annyira izgatott volt, hogy előre tolakodott. Mivel nem volt nála szinte semmi, az egyik őr belenézett táskájába, majd intett, hogy mehet. Amint belépett boldogság öntötte el, az ismerős helyek láttán. Annyira izgatott volt, hogy láthatja szüleit, hogy megfeledkezett a szerelme miatt érzett bánatáról. Már mindent eldöntött az út folyamán. Azt fogja mondani, hogy rabszolga volt, de semmi többről nem beszél. Nem akart csalódást okozni szüleinek, vagy, hogy bárki árulással vádolhassa. Gyorsan sétált végig a palotához vezető kövezett főúton. Az emberek furcsán néztek rá, voltak, akik azt hitték, felismerték, aztán legyintettek egyet kezükkel, hogy az nem lehet ő. A főtéren nagy tömeg gyülekezett, mert valaki nemrég beszédet tarthatott. Megállás nélkül ment keresztül és egészen a palota főkapujáig nem lassított.

- Van belépési engedélyed? – Érdeklődött az őr. Térdig érő fehér alsója körül barna bőr övet viselt. Derekára kardot erősített. Magas, nagy darab férfi volt, másik két társa hasonlóan volt öltözve.

- Nincs. – Válaszolta a hercegnő. – Én itt lakok.

- Tessék? – Hitetlenkedett. – Van erre bármi bizonyítékod?

- Kérdezd meg a fáraót vagy a királynét.

- Bolond lány! Mit képzelsz magadról? Kotródj innen! – Szólt oda idősebb társa, majd intett a Szithathor mögött állóknak, hogy jöjjenek közelebb.

- Én vagyok Szithathor hercegnő. – Mondta olyan komolysággal a hangjában, amitől az őrök is kezdték elhinni. – De ezegyszer megbocsátom a durvaságotokat.

- Amiről beszélsz, az képtelenség.

- Hogyan bizonyítsam be akkor neked, hogy tényleg én vagyok az? Hogy haza jöttem? – A nő szeméből könnyek potyogtak, az őr fejét kapargatta.

- Nos, esetleg várj egy kicsit, jelentem az esetet a felettesemnek.

- Rendben, megvárom. –Türelmetlenül karba fonta kezét.

- Ha hazudsz, akkor...

- Mivel igazat mondok, elvárom, hogy illően viselkedjetek velem. – Hamarosan megjelent egy középkorú, izmos, magas férfi, mellkasa köré párducbőrt tekert, fején barna fejfedőt hordott.

- Ez az a nő, aki azt állítja magáról..

- Én már találkoztam Szithathor hercegnővel.

- Akkor nagyon remélem, hogy jól emlékszel rám. – Szólalt meg és emelt fővel közelebb sétált az alakhoz, akinek kikerekedtek a szemei.

- Ez hogyan lehetséges? – Letérdelt a nő előtt, társai egymásra néztek zavartan, majd ők is letérdeltek elé. – Légy üdvözölve, Szithathor királyi hercegnő! – A közelben álló emberek összesúgtak mögötte, mikor hátrafordult, hogy rájuk nézzen, éljenezték és tapsoltak neki.

- Üdv itthon felség!

- Végre visszatértél! – Kiabálta néhány örömittas hang.

- Köszönöm. – Válaszolta mosolyogva, majd letörölte könnyeit.

- Fáradj be, felség. – Majd a lány integetve a tömegnek elindult a jól ismert úton, otthona felé. A lába előtt elhelyezkedő kövek formája és mérete, az azt szegélyező kosfejű szoboralakok, vagy a kertben lévő bokrok és színes virágok mind ismerősek voltak számára. Emlékek ezrei jutottak eszébe korábbi életéről, ahogy sétált.