Hathor lánya

12. A hercegné érkezése

A fáraó úgy rontott be a királyné szobájába, mint egy orrszarvú, hangosan, törtetve. A nő fésülködő asztala előtt ült és éppen súlyos arany melldíszét vette le róla egyik szolgálólánya. Amint az uralkodó belépett, ő rögtön távozott, hogy a pár kettesben maradhasson.

- Elégedett vagy? El sem hiszem, hogy ezt tetted velem, megaláztál a népem előtt.

- Életemben először, megtettem, amit kellett. Nem menekültem el, nem húzódtam a háttérbe, nem játszottam az ostobát, aki semmit sem ért.

- Sajnálatos, ha így érzel.

- Tehát, most mi a terved?

- Nagyon megbántottál. Azok az idióta őrök! Hogy nem vették észre, hogy egy férfi öltözött nőnek! Na és mikor Narmer jött kifelé, akkor sem volt semmi gyanús! Idióták! Aztán meg ahelyett, hogy átkutatták volna a szobát, mert biztos, hogy ott bujkált a tettes. az összes katona elkezdte keresni Narmert a palotában. Addig pedig könnyedén kiosonhatott a tettes. A fiad szépen kitervelte. Még az én eszemen is túl járt. Erre nem gondoltam volna, mikor azt hittem elbúcsúzik a testvérétől. Hogy a tervét beszéli meg az öccsével. A nép szemében most sokszorosan is megaláztak. Ráadásul még te is. Fáraóként nem hagyhattam, hogy büntetlenül az életemre törjenek, apaként viszont nem árthattam a gyermekemnek. Ezért nem avattam be senkit, ezért akartam elhitetni a kivégzést. Ehelyett most egy felültetett tutyimutyi gyengekezű idióta lettem, akit a felesége irányít. Ha ennek híre megy, biztos jót röhögnek majd rajtam.

- Ennyire azért nem rossz a helyzet. Bárcsak beavattál volna, akkor minden másként alakul.

- Volt bármi közöd a szöktetéshez?

- Semmit nem tettem érte, de ellene sem.

- Nem is tudom mi a rosszabb? Hogy mindkét fiam elárult vagy, hogy nem hittek bennem? De az fáj a legjobban, hogy még te sem.

- Én még a gondolatát sem tudom elviselni annak, hogy bármelyik gyermekemnek baja essen. Sajnálom, hogy megbántottalak felség. Mit fogsz tenni az őrökkel?

- Semmit sem tehetek, hiszen papucs férj vagyok, akinek a felesége már megadta a parancsot. – Gúnyosan elmosolyodott, majd ugyanolyan lendülettel, ahogy bement, távozott is.

- Na és Horhet? Őt sem fogod megbüntetni ugye? – Kiabálta utána a nő.

Másnap a trónörökös lehajtott fejjel, kezeit maga előtt összefogva álldogált a fáraó szobájában. Apja nem mondott semmit, csak nézte. A herceg nem bánta meg, amit tett. Csak várta, hogy leszidják és megbüntessék. A terem ajtaja előtt a Narmer herceg szobáját őrző katonák vártak sorukra. Mikor az uralkodó kiabált, egyikük összerezzent.

- Nem mondasz semmit? – Szólalt meg a fáraó és kissé megigazította fehér koronáját. Rajtuk kívül senki nem volt bent.

- Bocsánatot kérek. – Mondta halkan.

- Miért? Hiszen megmentetted a haramia testvéredet a kegyetlen apádtól. Helyesen cselekedtél. – Gúnyos hangja félelmet keltett a hercegben.

- Megszegtem a parancsodat, ne haragudj rám apám.

- Mégis mit képzeltél? Az egész családunkat megaláztátok, te meg anyád! Te féleszű, külön megkértelek rá, hogy ne csinálj semmi ostobaságot! Hogy merészelted? Ezt tanítottam neked!?

- Ha legalább megbeszélted volna velem... - Próbált védekezni.

- Megbeszélni? A fáraó nem tartozik magyarázattal senkinek! Most elégedett vagy? Még anyáddal is összeveszítettél minket!