Hathor lánya

6. Nincs kiút

Seret és Horhet a palota hátsó udvarán kialakított edző pályán kardoztak. Szithathor még sosem járt ott korábban. A herceg kísérete megállt a zöld gyepen, amit mindennap gondosan locsoltak, míg a két férfi a homokban mezítláb küzdött egymással. Távolabb egy másik férfi íjjal gyakorolta a pontos találatot óriási távolságból. A felállított céltáblák elég messze voltak ahhoz, hogy ne okozhasson balesetet, ha valaki elhibázza a lövést. Horhet barna, bőrből készített mellvédőt viselt, míg Seretnél egy könnyű kézi páncél volt. A fémek egymáshoz ütődése visszhangzott az üres területen.

- Ha ezzel végzünk, lőhetnénk is párat! – Vetette fel Seret.

- Remek ötlet, mivel már kijöttem a gyakorlatból! – A két férfi a szolgálóknak adta a fegyvereket, majd a menet átsétált az íjászpályára. Narmer herceg volt, aki komoly arckifejezéssel gyakorolt. A férfi körülbelül olyan magas lehetett, mint Horhet, de sokkal vékonyabb volt nála. Barna haja rövidre volt vágva. Hatalmas barna szemei körül felgöndörödtek hosszú szempillái. Jóképű volt, mint a bátyja, de őt mégsem lengte körül az a karizma, amelyet a trónörökös árasztott magából. Narmer stílusa mogorva volt és durván bánt az emberekkel. Ahogy Szithathor beszélgetni hallotta őket, úgy érezte a herceg megkeseredett ember. Bár még nem értette miért.

- Öcsém! Jó reggelt! – Horhet széles vigyorral az arcán közelített felé.

- Felség! Köszöntelek! – Mondta hangjában komolysággal és biccentett a fejével, hogy üdvözölje.

- Mi újság? A szél nem fúj, kiváló az idő lőni néhányat. – Szithathor a céltáblára pillantott. A távolból is látta, hogy a nyílhegyek pontosan a közepébe fúródtak. Egy fehér, földig érő ruhás férfi minden alkalommal kihúzta a nyilakat a lövés után.

- Minden rendben van. Te hogy vagy felség?

- Köszönöm jól. – Bizalmasan öccse vállára tette kezét, aki lesütötte tekintetét.

- Milyen komor. Nagyon tiszteli. A bátyámmal mindig közvetlenül beszélünk egymással, de ő felségnek hívja az övét. – Gondolta a nő és tovább figyelte őket.

- Őfelsége nagyon leszidott?

- Miért? Mert múltkor kimentünk? Csak néhány napra eltiltott a kíséretemtől. De nem evett meg a kosz. – Serettel nevettek, de Narmer el sem mosolyodott. – Na és téged?

- Nem kaptam semmiféle büntetést. – A nyilakat összeszedő férfi odament hozzájuk. Mélyen meghajolt és átnyújtotta őket a hercegnek.

- Parancsolj felség. – Mondta.

- Hogy merészeled?! – Kiáltott rá hirtelen Narmer és Szithathor hátán végig futott a hideg. – Azonnal köszöntsd őfelségét!

- Bocsáss meg! – A férfi reszketett és térdre rogyott Horhet előtt. A nyílvesszők kiestek a kezéből. Rövid fekete parókája elmozdult a helyéről.

- Gyere, beszélgessünk. – Mondta a trónörökös és ketten elmentek sétálni. A kíséret olyan távolról követte őket, hogy nem értették miről beszélnek. Seret Szithathor mellett gyalogolt.

- Hogy érzed magad?

- Hogy lehetnék... - Inkább hagyjuk. Na és te?

- Ahogy mindig.

- Milyen ember Narmer herceg? – A szolgálók döbbenten néztek Szithathorra.

- Ne kíváncsiskodj! – Szólt rá Hetep, a hercegnőnek nem tetszett ez a stílus.