Hathor lánya

3. Egy új élet

Thinisz, Felső- Egyiptom

Két héttel és számos szökési kísérlettel később megérkeztek Felső – Egyiptom fényűző fővárosába. Thinisz úgy ragyogott akár egy égkő a Nílus partján. Hatalmas épületei szinte világítottak az erős napsütésben. Az ezernyi szín és illat kavalkádja meglepte a hercegnőt, aki a lerombolt városok után nem számított ilyen dicsőséges helyre. Ami azt illeti, barbár vadállatokra számított, olyanokra, mint az eldurvult katonák, akik elfogták. Mostani fogvatartóitól azonban nem tudott meglógni. Érdekes módon azonban bármit tett nem bántották, sőt, mintha tisztelték volna. Egyetlen szót sem szóltak hozzájuk, így fogalmuk sem volt, mi várhat még rájuk. Végül a legnagyobb rabszolgapiacra vitték őket. Kezükön a kötelek csomóitól sebek, bőrük száraz volt a napsütéstől, széltől, és kevés víztől. Az arcuk koszos lett, mert indulásuk óta nem fürödtek. A hajuk össze - vissza állt. A sivatag pora belepte bőrüket és szakadozott ruhájukat, mely már szürke volt, nem fehér.

- Kérem ne! Segítsenek! – Kiáltozott erőtlenül egyik szolgálólánya. Felkísérték az emelvényre.

- Szépek a fogai, széles a csípője, kiváló minőségű! – Ordította utálatosan egy kövér, izzadt, kopasz férfi. Szithathor most mégis örült, hogy végre egyiptomi szavakat hall. Egy gazdag vevő megvette a lányt, aki a végsőkig kapaszkodott hercegnőjébe és könyörgött neki, hogy mentsék meg. És ez így ment tovább, míg végül ő következett. Majd bele őrült dühébe, megharapta az eladót, aki elrettenten hátrált az állványról. Három erős férfi fogta le és kikötözték egy közeli oszlophoz, hogy áruba bocsáthassák.

- Ti rohadékok! Hogy dögölnétek meg!

- Ezzel nagyon vigyázzatok. – Mondta az egyik fekete bőrű férfi, aki elkapta.

- Érted a nyelvünket? Te utolsó szarházi! – Olyan szitokszavakat, használt, amikről nem is tudta, hogy ismeri. Egyáltalán nem volt méltó ez a beszéd egy hercegnőhöz. Ránézésre pedig végképp nem festett egy fáraó lányának.

- Ezt előbb is mondhattad volna. – Jegyezte meg a férfi és a harapásnyomhoz kapott a karján.

- Háromszor próbált meg megszökni, miután nem tudott, homokot szórt a lencsénkbe éjjel, volt, hogy szabadon engedte a tevéinket és kilocsolta az ivóvizet. Nagyon veszélyes. – Keményen beszélt, az arca közben pedig olyan volt, mint egy szoboré, semmiféle érzelmet sem tükrözött. Hiába remélte Szithathor, hogy legalább bosszúságot okozott tetteivel elrablóinak.

- Minek hoztál ide ilyet? Megmondtam, hogy a nehéz esetektől szabadulj meg!

- A másik három az élete árán is védte. Azok voltak a szolgái. – Az eladó szeme felcsillant.

- Akkor ez a ... - Kereste a megfelelő szavakat, míg végig mérte a nőt. – Tehát ő értékes, talán egy nemes lánya. De mit keres egy gazdag kisasszony egyszerű öltözékben a sivatagban? – Kérdezte a hercegnőt, aki válaszul majdnem nekitámadt. Ha anyja ezt látta volna, gondolkodott el később az egészen, kitért volna a hitéből. Mennyire örült volna neki akkor, ha anyja leszidja, vagy örökre szobafogságra ítéli, csak vitte volna magával. Hogy véget érjen ez a rémálom, amiből két hete nem tudott felébredni. Miután ilyen vadnak titulálták senki sem akarta megvenni. Bár a férfi sokáig kínálgatta. – Talán váltságdíjért visszaveszik.

- Vagy add a palotába!

- Igazad van, majd ott megnevelik. – Vigyorgott elégedetten. – Oda mindenfélét átvesznek és nekünk nem kell vele tovább bajlódni. Vidd el nekik! – A külföldi bólintott majd megfogta a lány kötelét és húzni kezdte maga után. Szithathor ellenkezett a végsőkig, még el is dobta magát és leült a földre, de a férfi így is vonszolta tovább.