Hathor lánya

17. Hathor üzenete

Per Uadzset, királyi palota

- Hibáztam. Nem kellett volna megpróbálnom abban a pillanatban, mikor már majdnem megbízott bennem. Nem is tudom mit gondoltam akkor, hogy jutott eszembe. Bármennyire is haragszom rá, nem lennék képes megölni. – Mondta a hercegnő szomorúan Nebetnek.

- Ismét erőszakoskodott veled felség, nem meglepő, hogy meg akartad védeni magad.

- Nem volt erőszak Nebet. Annyira vágytam már az érintésére és nagyon jól esett. Szeretem őt. Még így is.

- Hogy mondhatsz ilyet felség? – Meglepetten nézett, miközben úrnőjére csatolta ezüstözött szárnyas szkarabeuszos övét. – Vajon mit fog bejelenteni a mai tanácson?

- Két hét telt el, hogy nem léphettem ki a szobámból és ő nem látogatott meg. Biztosan haragszik, megpróbál figyelmen kívül hagyni.

- Ezért is annyira aggasztó, hogy most hirtelen hivatott. Ha bántani mer..

- Ne aggódj, biztosan nem tesz velem semmit. Talán száműz még messzebbre, mint ahogy tervezte.

- Veled tartok felség, a világ végére is. – Egy lótuszvirágot mintázó fejdíszt rakott Szithathor hajába. Bő fehér ruhája derekánál rásimult a bőrére öve miatt. Melleiből alig takart valamit a vékony szövet. – De miért öltözöl ennyire kihívóan? Ezzel csak feltüzeled őt felség.

- Ez egy hivatalos esemény, amit írnokok jegyeznek fel a jövő generációi számára. Biztos, hogy nem tenne olyat, amivel magát rossz fényben tűnteti fel.

- Akkor is féltelek felség.

- Köszönöm Nebet. – Kihúzta feketével a hercegnő szemét. Amint befejezte már kopogtattak is az ajtón, hogy a királyi tanács elé kísérjék. A hercegnő kihúzta magát és felemelte a fejét. Olyan méltóságteljesen vonult be a terembe, mintha éppen koronázására tartana. Az emberek megbámulták szépségét, néhányan sejtelmes könnyeket hullattak az emberei közül. Horhet torkába gombóc szorult, mikor megpillantotta a felé közeledő nőt. Aker pöffeszkedett a trónszék mellet, a fáraó pedig odahajolt hozzá.

- Parancsolsz felség? – Kérdezte büszkén.

- Menj innen és küld fel Seretet! – Mondta határozottan. A kövér férfi lesétált, nemsokkal később a hadvezér vette át helyét.

- Felség. – Megállt Horhet mellett. – Mit óhajtasz.

- Itt van. – Utalt Szithathorra, aki megállt az emelvény előtt.

- Igen és elképesztően szép.

- Az furcsa, ha még jobban szeretem, azért mert meg akart ölni, de nem volt rá képes?

- A ti esetetekben már semmi sem furcsa. – Felelte elgondolkodva, amit az uralkodó szúrós pillantással viszonzott. Aztán lemondóan néztek egymás szemébe a hercegnővel. Az emberek sugdolózni kezdtek, a vezír megszólalt határozott hangján.

- Szithathor trónfosztott alsó- egyiptomi királyi hercegnő meg.... – A nő hangosan megköszörülte a torkát, mire mindenki elhallgatott.

- Tehát? – Kérdezte ártatlan hangon. De mintha senki sem halotta volna meg. Körülnézett az embereken, akik mind őt bámulták. Lassan elsétált a tömeg előtt, népe ellenségeivel szemben állt az oszlopok közt. Aggódva figyelték hercegnőjüket. – Hibáztam. – Mondta szomorúan és egy pillanatra az összes bent lévő alsó- egyiptomival felvette a szemkontaktust. - Sok hibát követtem el, mint mindenki más élete során. Tudom, nekem hercegnőként nem lett volna szabad. – A felső- egyiptomiak felé fordult, összeráncolt homlokkal nézett a szemükbe, hogy érzékeltesse, haragszik rájuk. – De ti mindannyian tettetek már rossz és jó dolgokat egyaránt. Csak az istenek ítélkezhetnek felettünk és dönthetik el halálunk óráján, hogy a túlvilágra vagy az alvilágba kerülünk. - Lassan sétált el a tömeg előtt, majd újra a fáraóra nézett. – Megbántam már sok tettemet és bocsánatot kérek érte, őszintén. – Horhet felállt és hirtelen leszaladt az emelvény lépcsőjén. Megállt a nő mellet a fejét rázva, mintha azt akarná neki üzenni, ne folytassa. – Valójában itt én vagyok az áldozat. Minden tőlem telhetőt megtettem, amit csak tudtam, hogy megvédjem a népemet és a családomat, de ez kevés volt. Már nincs értelme az életemnek tehát elfogadom, bármi is lesz a büntetés. – Horhet megragadta a nő karját, aki határozottan felszegte állát.