Hathor lánya

7. A merénylet

Hetek teltek anélkül, hogy Horhet akár egy szót is szólt volna Szithathorhoz. Nem kérette, hogy reggelente felöltöztesse vagy fürdés után megtörölje. Ha véletlenül mégis úgy alakult, hogy a lányt osztották be hozzá, még rá sem nézett. A lakosztályok körüli őrséget és ellenőrzést megszigorították. A hercegnő szomorú volt, amiért nem sikerült a terve. Ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva zavarta, ahogy a férfi bánt vele. Kifésülte sima fekete, vállig érő haját, megmosakodott és tiszta ruhát vett, majd beállt a herceg kíséretébe. A szolgálók a trónörökös lakosztálya előtt várakoztak, ketten egymás mellett. Az őrök közvetlenül az ajtó előtt álltak.

- Mostanában őfelségének nincs valami jó kedve. – Jelentette ki Hetep.

- Nekem is feltűnt, hogy eléggé szótlan. De biztosan csak azért, mert nagy rajta a nyomás.

- Te mit gondolsz Nebet? Téged különösen kedvel.

- Nem hinném. – Felelte egykedvűen. – Kapcsolatba kéne lépnem egy itteni kémünkkel. Nem akartam ezt tenni, de nem maradt más választásom, hogy végre megszökjek innen. – Gondolkodott el, mire társa megbökte könyökével.

- Figyelsz egyáltalán? – Kérdezte sértődötten.

- Mire?

- Vidd ezt be! – Jelentette ki és a kezébe nyomott egy aranyozott kancsót.

- Minek? Már eleget ittak. Vidd be te!

- Őfelsége kérte! Indulj! – Szithathor dúvad módjára rontott be az ajtón. Seret az asztalra dőlve horkolt, ájultan.

- Na persze, ő vigyáz a hercegekre... - Horhet az ablakon bámult kifelé. Azt a szakarabeuszos melldíszt viselte, amelyet a nő választott ki neki nemrég, csakhogy fordítva. Az eleje volt hátul. Fehér térdig érő ruhája is meg volt csavarodva a dereka körül. Díszes öve többi ékszerével együtt az asztal alatt hevert. A lány dühödten csapta le a korsót az asztalra, ami hangosan csattant. A férfi ránézett. – Meddig akarsz még haragudni, hm? – Kérdezte mérgesen. Horhet odament hozzá és elvette előle az italt. – Nem volt még elég?

- Most a borra célzol? – Felemelte kelyhét és tele töltötte.

- Jól van, utálj csak, egyáltalán nem érdekel. – Elindult kifelé, de a férfi elkapta a karját. Olyan erősen szorította meg, mint azelőtt még soha. Megrántotta és magához húzta.

- Megmondtam már neked, hogy viselkedj!

- Különben megbüntetsz?

- Mi van, te erre vágysz? Mindent megteszel ezért. – Elengedte a lányt és megitta italát. Szithathor hangosan megtapsolta.

- Szép.

- Neked nincs jogod ítélkezni felettem!

- Neked meg nincs jogod parancsolgatni nekem! Nagyon elegem van már ebből az egészből.

- Pedig jobb, ha hozzá szoksz! Felfogtad, hogy mi történik veled, ha éppen nem találkozunk? Hogyan szöktél meg?! Azt akarod, hogy összeverjenek, megkorbácsoljanak vagy megégessenek? Úgysem szabadulsz innen! Ne tedd még nehezebbé.

- Engedj szabadon! Vagy mindenkinek elmondom mi történt Nefrettel! Már úgysincs veszteni valóm, értelmetlen az életem!

- Akkor kivégeztetem Nubot és a barátját, akik segítettek kijutni! Valamint a palotaőröket, akik kiengedték a szekeret!