Hathor lánya

14. Alsó- Egyiptom fáraója

Per Uadzset királyi palota, főkapu

Horhet leszállt szekeréről és alaposan szemügyre vette a palota főbejáratát. Az őrség megadta magát, ahogy Szithathor parancsba adta. Nem akarta feleslegesen feláldozni a palotaőrség életét is. A hatalmas kőfalon festett domborművek békés jeleneteket ábrázoltak. Diadalmasan sétált be rajta, míg emberei térdre kényszerítették az arra járó szolgálókat és őröket. Hadvezérei gyűrűjében sétált végig a kerten, mely jóval kisebbnek tűnt számára, mint a Thiniszi palotájáé. Bár apja átköltözött egy másikba, ő nem tartott vele és később székhelyül is a régi otthonát választotta. A pálmafák szegélyezte kikövezett út egy nagy lépcsősorhoz vezetett. Mikor a tetején állt, a fehérre festett színes mintákkal díszített oszlopok között, korábban sosem tapasztalt büszkeség öntötte el. Akkor fogta csak fel igazán, hogy sikerrel járt, hogy elfoglalta Alsó- Egyiptomot.

- Itt minden az enyém. Látod ezt apám? Örülsz neki? – Gondolta, miközben az óriási magasságokba érő oszlopok végét bámulta. A mennyezetet sötétkékre festették, fehér és sárga csillagokkal. Nut, az ég istennőjét ábrázolták körülötte.

- Felség, gratulálok. – Mondta Narmer elismerően, mégis szomorú volt, hogy ezt nem az ő uralkodása alatt érték el.

- Bármelyik pillanatban átvágnád a torkomat, ha nem figyelnék, igaz?

- Sosem tennék ilyet. Én is félem az istenek haragját. De téged is meg fognak büntetni, csak ez vígasztal.

- Hogy merészeled? – Szólt közbe egy idősebb hadvezér.

- A sok élet, amelyet elvettél, biztos, hogy elkerülhetetlen áldozat volt?

- Csendet! – Mondta Horhet, mert bele sem akart gondolni abba, hányan halhattak meg miatta. A csatatereken, a háborúk következtében vagy éppen ármánykodása miatt. Egy fiatal meztelen felsőtestű szolgáló reszketve mutatta meg az utat a trónteremig, melynek négy méteres sötétbarna, faragott ébenfa kapui zárva várták.

- Kinyitni! Őfelsége, Horaha fáraó érkezett. – Kiabálta befelé Seret, de a választ nem várta meg. Türelmetlenül előrelépett, hogy dörömböljön rajta kardja markolatával. Reménykedett, hogy Szithathor már régen elhagyta a helyet. Mielőtt azonban fegyvere megérinthette volna az ajtót, az kinyílt előttük. A terem fényárban úszott, ami szinte elvakította a belépőket, mert szemük megszokta már a sötétet a palota falai közt. Seret félre húzódott az útból, hogy Horhet beronthasson. A fáraó nagy léptekkel haladt befelé, miközben körülnézett. A terem felépítése hasonló volt az övéhez. Nagy festett oszlopok húzódtak a csomózott barna szőnyeg mellett, mely egészen a trónusig ért. Közöttük rengeteg hivatalnok állt, kövérek, soványak, alacsonyak, magasak, sötétbőrűek vagy teljesen fehérek. Férfiak és nők, fehér, barna vagy piros ruhákban, arany ékszerekben, drágakövekkel. Mind rábámultak, de nem térdeltek le előtte.

- Hol van Mekh fáraó? – Kérdezte a tömegtől Seret, miközben a katonák beszaladtak és az alsó- egyiptomiak elé álltak, hogy megakadályozhassák az esetleges támadásokat Horhet ellen.

- Ő Már meghalt. –Mondta egy halk, szomorú hang. Horhet hirtelen megállt, Seret véletlenül nekiment Narmernek, mert már nem tudott megállni.

- Bocsánat. –Mondta és zavartan megköszörülte a torkát. A herceg szúrós pillantásokkal viszonozta tettét. Aztán Horhetre pillantott, aki döbbenten nézett a trónon ülő nőre. Először fel sem tűnt neki, hogy miért. Aztán ő is végigmérte Szithathort. A nő arany ureuszos koronát viselt, a kígyót piros kék drágakövekkel díszítették rajta. Vállig érő fekete hajába aranyszínű gyöngyöket fűztek. Szemét kihúzták feketével, földszínű árnyalatokkal festették. Ajkait világosbarnára rúzsozták. A fáraó arra gondolt, hogy az eltelt idő alatt csak még szebb lett a nő. Hosszú olívazöld ruhát viselt, melynek dekoltázsát mélyen kivágták, az aranyozott övig, ami a dereka körül rásimult ruhájára, kiemelve csinos alakját. Csuklói körül kígyós karkötőket viselt. Melldísze rövid volt csak néhány soros piros kék és aranyszínű gyöngyből készült. A férfi torkába gombóc szorult, ahogy végignézett a nőn. Nagyon örült, hogy látja, bár fogalma sem volt, hogy történhetett mindez. Abban a fényárban, amiben úszott úgy tűnt neki, mintha egy istennőt figyelne. Szithathor szíve majd kiugrott, többször is végignézett a férfin, megbizonyosodott róla, hogy semmi baja sincs. Minden haragja és gyűlölete, amit korábban iránta érzett hirtelen semmivé foszlott. Legszívesebben odaszaladt volna hozzá és megcsókolta volna. De nem tehette, mert mások is voltak a teremben. Tudta, hogy minden, amit tesz abban a pillanatban, örökre megpecsételheti a sorsát. Seret tátott szájjal bámulta a trónon ülő nőt és közben fejét rázta. El sem tudta képzelni, hogy fog reagálni erre Horhet. Még ő maga sem tudta, mit tehetne. Feszült csend uralkodott bent, a hangulat a telő másodpercekkel egyre nyomasztóbbá vált. Az emberek félve és zavartan nézték az egymást bámuló Szithathort és Horhetet. Ők pedig csak néztek egymás szemébe, egyikük sem szólalt meg.