Hathor lánya

11. A királyné haragja

Szithathor nekidőlt a falnak és csak nézett maga elé. Hallgatta a saját szívverését és mosolygott. Nagyon boldog volt, nem zavarta semmi. A fáraó kilépett a herceg szobájának ajtaján és a nőre nézett, aki nem szólt semmit, csak lehajtotta fejét.

- Továbbra is ügyelj a fiamra, ahogy eddig.

- Igen. – Mondta halkan, de valójában nagyon dühös volt az uralkodóra.

- És vigyázz magadra is! Magasra jutottál, de onnan lehet nagyot esni.

- Fogalmad sincs, milyen magasan vagyok, szinte repülök. – Gondolta, de nem válaszolt semmit. Abban a pillanatban senki sem ronthatta volna el a kedvét. – Vajon ennek a természetéből adódik, hogy mindenkit fenyeget meg kivégeztet? Vagy a hatalom tette ilyenné?

- Ne legyen semmi probléma. – Tette hozzá végül, mielőtt elment. Horhet kiment és megragadta a nő kezét.

- Segítened kell!

- Most? – Mást akart csinálni.

- Ez nem várhat. – Seretékhez mentek, ahová a katona már meghívott néhány barátjukat. Az egyik szobában ültek egy asztal körül. Szithathor félénken lépett be. Egy magas és egy alacsony, vékony férfi ült Serettel szemben, mikor Horhet belépett, felálltak, hogy meghajoljanak. – Ő itt Nebet úrnő. – Mutatta be a lányt barátainak.

- Üdvözlünk úrnőm. – Nem igazán értették, minek vitte magával az egyik ágyasát.

- Én Menk vagyok. – Mondta az alacsonyabb. – A fáraó egyik írnoka. – Vékony ajkai és egyenes, hegyes orra volt, nagy fekete szemekkel. Az írnokok fehér térdig érő ruháját viselte, hozzá illő melldísszel és karkötőkkel. Szimpatikus volt a nőnek.

- Örvendek. – Mondta kedvesen.

- Én Ptah, őfelsége tudósa. – Arca sima volt, bőre hibátlan. Ráncai sem látszottak, ami meglepte Szithathort, mivel idős, görnyedt tudósokhoz volt szokva. Zöldesbarna, apró szemei volt, hibátlan fogsora szinte fehéren világított, mikor elmosolyodott.

- Örülök a találkozásnak.

- Üljünk le. – Horhet kihúzott egy széket a nőnek, aki helyet foglalt. – Lenne egy veszélyes feladat.

- Nem tudjuk megtalálni az igazi tettest felség. – Mondta Menk és ökölbeszorult kezét az asztalra tette. Látszott rajta, hogy mennyire bosszantja a helyzet. – Seret leterítette a palota alaprajzát az asztalon.

- Ez itt Narmer herceg szobája. – Rámutatott az egyik helyiségre. – Egyfolytában őrzik, a bejáratot, sőt az egész szárnyat. Tele van őrökkel. Az udvaron is állnak az ablaka előtt, ha ki akarna mászni.

- Lehetetlen lesz onnan kijuttatni. – Menk aggodalmasan nézett Horhetre, aki a tervrajzot bámulta.

- Az őrségváltáskor is rengetegen vannak, biztos, hogy nem tudjuk megközelíteni a helyet.

- Mindenkit átvizsgálnak és csak a fáraó engedélyével léphetnek a herceg szobájába.

- Semmilyen fegyvert, vagy ételt nem vihetnek be a látogatók. Sőt mielőtt a szolgálók tálalják a fogásokat, egy kóstoló külön megkóstolja mindet. Nehogy bárki bármivel próbálkozhasson.

- Mi lenne, ha alulról próbálnánk meg beásni? – Gondolkodott Seret.

- A palotán kívülről? Az nagyon sokáig tartana, ráadásul a kőpadlón nem tudnánk átjutni. – Mondta Horhet. – Csak egy mód van, ha valahogy kihozzuk Narmert. De elég nehéznek tűnik. – Karba fonta a kezét.