Az emlékezés ára (PUF - Áts/Nemecsek)

1

Nemecsek kissé rettegve nézett fel a magas és ódon egyetemi épületre. Hülyeségnek tartotta, hogy egyetemre jöjjön. Nem is emlékszik az előző évre. Arra se, hogy egyáltalán leérettségizett vagy, hogy beadta a jelentkezését. De az orvos azt mondta, minél hamarabb tér vissza a dolgos hétköznapokhoz annál hamarabb fognak visszatérni az emlékei. Az anyukája is jó ötletnek tartotta, meg az a szomorú barna szemű fiú is. Nemecsek gondolatban összeszidta magát. Az orvos azt is mondta, hogy mindenkit szólítson a nevén, mert az is segít majd. Tehát Boka, ő volt a szomorú barna szemű fiú, is jó ötletnek tartotta. Rá se emlékezett, pedig a nővérek azt mesélték, hogy szinte éjjel-nappal az ágya mellett ült. Senkire se emlékezett, se képek, se érzések. Semmi. Egyedül az anyukájánál érzett valami azonnali kötödést. Mikor belépett a kórterembe tudta, hogy ez a nő az édesanyja, a nevét nem tudta megmondani, de tudta, hogy az anyukája. Az orvosok azt mondják vissza fog térni a memóriája.

A mögötte felhangzó villamos csöngetés visszahozta a valóságba. Nemecsek vett egy mély levegőt és belépett az épületbe. Előhalászta a táskájából az órarendjét. Vállalatgazdaságtan. Terem: 402 Nagyelőadó.

Tanácstalanul nézett körbe. Semmi sem volt ismerős. Mivel nem volt jobb ötlete nézelődve elindult egy csapat csacsogó lány mögött. Szerencséjére a lányok pont a lépcsőház felé vezették. Arra Ernő az első emeleten rájött, hogy a 402-es terem a negyediken lesz. De a negyediken rögtön három irányba lehetett menni, tábla meg nem volt semerre sem. Megint tanácstalanul nézett körbe. Jobbra egy fiú meg egy lány egymásba bújva sugdolózott. Kicsivel mellettük két srác elmélyülten nézett valamit a telefonon. Előtte egy vörös inges, fekete hajú fiú az ablakpárkányon könyökölt és az utcát nézte. Jobbra egy újabb csapat lány vihogott, meg egy pár srác lézengett. Kitől kérdezze meg merre van a terem?

Körbe nézett, újra és újra, de a szeme mindig a vörös inges fiún állapodott meg. Valahogy vonzotta a tekintetét. Az orvos azt is mondta, hogy hallgasson a megérzéseire, azok nem csapják be az embert. Hát akkor legyen ő.

– Szia – szólította meg Ernő udvariasan. A fiú unottan fordult felé, aztán a homloka közepéig szaladt a szemöldöke.

– Bocsi, hogy zavarlak a reggeli elmélkedésedben – folytatta Nemecsek egy kicsit elpirulva –, de meg tudnád mondani, hogy merre van a 402 előadó?

– Ez most komoly? – kérdezett vissza a fiú. Kellemes mély bariton hangja volt, simogatta Ernő fülét.

– Igen.

– Nem tudod erre van a 402-es előadó?

– Nem.

– És tőlem kérsz útbaigazítást?

–Igen.

A srác most már úgy nézett rá, mintha Ernő nem egy szimpla előadót keresne, hanem az 51 körzet bejáratát.

– Ez most komoly? – kérdezte megint.

– Nézd tudom, hogy ciki, de nem tudom merre van. Mindjárt 8 óra, és nem szeretnék elkésni az első óráról. Légyszi!

A fekete hajú pislogott egy párat, mint aki nem hinné el, hogy mi történik vele, aztán felemelte a kezét, és Ernő mögötti folyosó felé mutatott.

– Arra van. A folyosó végén jobbra.

– Nagyon köszönöm – mosolygott Nemecsek hálásan–, a hálám üldözni fog. Legyen szép napod! Szia!

Aztán Nemecsek elrobogott a megadott irányba.