Az emlékezés ára (PUF - Áts/Nemecsek)

7

Ernő úgy szorongatta a kávés bögrét, mintha nem is egy mézeskalács ízesítésű latte lenne benne, hanem élet elixír. Bokával ültek valami kellemes kis kávézóban.

A baleset után Ernő mániákusan kereste az emlékeit. Képes volt órákon keresztül bámulni egy fényképet vagy tankönyvet és várni a csodát, hogy majd mint egy isteni szikra beugrik valami. Persze ezzel csak azért érte el, hogy rosszul lett, megfájdult a feje vagy eleredt az orra vére. Azt mondta neki az orvos, hogy kezdje el élni az életét, és ne csak az elveszett emlékeit keresse, hanem szerezzen újakat. A fiúk sokat segítettek neki új élményeket szerezni. Rengeteg helyre jártak együtt. Néha meséltek a múltról, ha Ernő kérdezett, de inkább arra koncentráltak, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy volt. A közös programok ellenére Bokával időről-időre beültek kettesbe valahova, hogy beszélgessenek.

– Mostanában egyre többet mosolyogsz. Ennek igazán örülök – mondta Boka. Az ő kezében egy bögre erdei gyümölcsös tea volt. Ernő elmosolyodott megint. Hát igen, boldogabb is volt, ez tény. Már lassan két hónapja, hogy Ferivel megitták azt a bizonyos forró csokit. Azóta pedig tiszta őrület volt az élet. Ernő nem emlékezett a baleset előtti életére, de abban biztos volt, hogy még soha nem csókolózott ennyit mozikban, sötét kapualjakban, bokrok mögé rejtett padokon és múzeumi mosdókban. Már egyetemre is szeretett járni.

– Megismerkedtem valakivel – mondta Ernő szégyenlősen. Boka néha úgy tudott nézni, mint valami kedves, megértő idős professzor. – Nagyon kedves és figyelmes fiú – folyatta Ernő aztán hirtelen a szája elé kapta a kezét. – Ugye nem baj, hogy fiú?

– Dehogy baj – szorította meg Boka bátorítóan a kezét, de Ernő nem folytatta, csak elgondolkozva bámult bele a kávéjába.

– Boka, nekem régen is a fiúk tetszettek?

– Igen.

– És jártam is fiúkkal? – nézett fel.

– Igen, de...

– Tudom, tudom – szakította félbe Ernő –, ne a múlttal foglalkozzak. Csak kíváncsi voltam, mert annyira természetesen jött, hogy tetszik ez a fiú. Úgy látszik az amnézia nem befolyásolja az ízlésemet.

– Szerintem sincs az emlékezett kiesés hatással az ízlésedre. Tudja, hogy mi történt veled?

– Igen.

– Mit szólt? – érdeklődött Boka.

– Csak annyit, hogy nagyon sajnálja, hogy ilyen szörnyűség történt velem.

Igen, Ernő ezért is szeretett Ferivel lenni, mert Feri nem kezelte úgy mint egy fogyatékost. Sok volt csoporttársa, mikor megtudták, hogy mi történt vele, nem mertek utána beszélgetést kezdeményezni, nem tudták hogyan viszonyuljanak hozzá. Volt aki úgy bánt vele, mintha porcelánból lenne, és attól féltek ki fog borulni. Volt, aki úgy, mint aki attól fél Ernő megvadul, dühöngő örült lesz vagy hasonló. Utálta, hogy így bánnak vele. Ezzel szemben Feri laza volt, meg vicces, állandóan cukkolta, incselkedett vele, és baromira nem érdekelte, hogy Ernő nem emlékszik, arra mit volt a jele az oviba.

– Mesélj róla. Honnan ismered?

– Az egyetemről. Első nap tőle kértem útbaigazítást. Először elég hideg és elutasító volt, de mikor legközelebb találkoztunk sokkal kedvesebb. Biztos, akkor még a reggeli kávéja előtt volt, mert most már tudom, hogy eléggé kávé függő. Könyvek és filmek terén nagyon hasonló az ízlésünk, de a zene... A zenei ízlése olyan széles skálán mozog, hogy szerintem az nem normális. Egyik nap Vivaldit hallgat, a következőn meg Queent, néha még hörgős metált is szokott. Szeretek vele lenni. Sokat nevetünk és nagyon kedves, figyelmes, vicces, és nagyon boldoggá tesz.

– Na, ezt akartam hallani! – mosolygott Boka.

– Este találkozom vele. Megírtam neki, hogy itt találkozzunk. Szeretném, ha megismernéd.

A délután hátra lévő részében Boka munkahelyéről, és a srácokról beszélgettek. Mikor pedig rájuk sötétedett Boka egyre nagyobb izgalommal várta Ernő barátját. Örült, hogy Ernőnek sikerült összeismerkednie valakivel, mert régen ez mindig gondot okozott. Mindannyiuknak voltak barátaik a pálutcais srácokon kívül is, kivéve Ernőnek. Ez a félénkség valahogy eltűnt a baleset után, amit Boka egyébként nem bánt annyira.

Éppen Csónakos üzenetére válaszolt, amikor rájuk köszönt valaki. Boka a hangra hirtelen felkapta a fejét, aztán az ölébe ejtette a telefonját és tátott szájjal bámult Áts Ferire.