Az emlékezés ára (PUF - Áts/Nemecsek)

17

Feri rákönyökölt az ablakpárkányra, és az üres egyetemi udvart bámulta. Most jött ki az utolsó vizsgájáról, ha ezen nem bukik meg, már pedig Pásztor Ádámnak köszönhetően állandóan tanulni kellett, így nagy eséllyel át fog menni, szóval akkor hivatalosan is véget ért számára a félév. Három hete még mennyire várta ezt a pillanatot, hogy aztán belevethesse magát a nyárba Ernővel együtt. Most meg bármit megadott volna, hogy legalább egy kicsit tovább tartson a szemeszter, hogy titokban bámulhassa Ernőt a folyosón.

Ernő már két hete gondolkozott. Ádámtól tudta, aki mostanában a Tesco sajtpultja előtt cserélt információkat Bokával, hogy Ernő megbocsájtott a többieknek és Bokával is kibékültek. Vajon Ferit fogja tájékoztatni a döntéséről vagy egyszerűen csak eltűnik az életéből?

– Szia – szólította meg valaki félénken Ferit, aki unottan fordult a hangirányába, aztán a homlokáig szaladt a szemöldöke. – Bocsi, hogy zavarlak az elmélkedésedben, de meg tudnád mondani, merre van a 402-es előadó?

– Ez most komoly? – kérdezett vissza Feri döbbenten.

– Igen, mert hát tudod az van, hogy nem emlékszem rá, hogy merre van. Tudnál segíteni?

Feri úgy érezte, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt.

– Ne-nem em-emlékszel? – dadogta, miközben érezte, hogy forogni kezd vele a világ.

– Ühm. Izé. Azt hiszem ezt nem gondoltam át teljesen – szabadkozott Ernő fülig pirulva. – Ne haragudj, én csak... Azt hittem jó poén lesz. Bocsánat.

– A picsába is, Szöszi! A szívbajt hoztad rám. Azt hittem megint amnéziád van.

– Elnézést.

Feri már nyúlt volna, hogy magához húzza Ernőt, és a fülébe súgja "adj egy csókot és megbocsájtok", de most baromira nem volt olyan helyzetben, hogy ilyen poénokat dobáljon. Ettől függetlenül Ernő látta a félbehagyott mozdulatot.

– Vizsgáztál? – kérdezte Feri, aztán visszafordult az udvar felé, mert attól félt ha még egy másodpercig nézi Ernő száját elveszti az önkontrollját.

– Nem – válaszolta Ernő. Feri mellélépett, először csak a kezét rakta a kezére, de aztán vállára hajtotta a fejét, és Feri nyakába motyogott – Rád vártam, hogy beszélni tudjunk.

Feri olyan szorosan szorította magához Ernőt, hogy hallotta, ahogy megroppan az egyik csigolyája. Ernő belekuncogott a nyakába.

– Hiányzol, Szöszi – suttogta Feri remegő hanggal. Feltörni készült belőle a sírás, nem is értette miért, hiszen végre ölelhette Ernőt.

– Te is hiányzol, Mr. Gardedám.

Feri szeméből csak kiszökött egy apró könnycsepp, amit aztán befolyt Ernő pólója alá. Ernő felemelte a fejét.

– A félelmetes Áts Feri sír... – mondta, és letörölt egy másik könnycseppet.

– Ráadásul a kis Nemecsek Ernő miatt...

– Istenem! Most mond meg, hová fajul ez a világ – sóhajtott fel Ernő drámaian. Elmaszatolt még egy könnycseppet Feri arcán. – Gyere, menjünk, szeretnék veled beszélni.

Olyan némán tették meg az utat Feri lakásáig, mintha a beszéd bűn lenne. A kanapén Ernő közel ült Ferihez és egymásba fűzte az ujjaikat.

– Mesélnél még nekem a gyerekkorodról? Szeretnélek megismerni, hogy tudjam milyen az igazi Áts Feri.

– Azt hiszem az igazi Áts Feri még csak most születik meg, de ha szeretnéd mesélek a múltamról, bár egyáltalán nem vidám. – Feri belefúrta az arcát Ernő nyakába. Az orra egyből megtelt a már jól ismert parfüm illatával. – Bocsáss meg, kérlek.

Könyörgött. Soha senkinek nem könyörgött még, hogy fogadja vissza. A szerelem teljesen bolonddá teszi az embereket.

Ernő felsóhajtott. – Mond csak, nem fáj?

– Mi?

– Az hogy már tíz perce játszod a jófiút. Biztos nagyon nehéz lehet.

Feri felnevetett. Végig nyalta Ernő nyakát. Sose volt még a keserű parfüm ennyire édes, és Ernő nyögése ennyire gyönyörű. Apró csókokkal haladt a fülétől, a halántékán át, a lecsukott szeméig. Csókot kapott Ernő kipirosodott arca, az orra teje, és a szája széle is. Két kezébe fogta Ernő arcát és finom összeérintette az orrukat.

– Csak ez az egy esélyed van, Feri – mondta Ernő komolyan.

– Az bőven elég, Szöszi.

– Annyiszor kértelek már, hogy ne hívj szöszinek – pufogott Ernő, de aztán előre hajolt és addig csókolóztak, amíg egy gramm oxigén nem maradt a tüdejükben. Feri úgy érezte, hogy tűzijátékok robbannak szét a mellkasában. Soha egyetlen győzelem után nem öntötte el ennyire az eufória, és még sose érezte ennyire egésznek és teljesnek magát, mint abban a pillanatban.

– Szeretlek, Ernő – suttogta bele az egyik csókba.

~*~*~*~*~*~

Itt a vége! 😔❤️😊 Köszönöm mindenkinek, aki végig követte és csillagozta! 🥰Véleményeket, kommenteket, kritikákat nagyon szívesen fogadok. 🙈

Elkezdtem dolgozni egy másik PUF-os történeten (Bolnay), valamint egy teljesen eredetin is, így most egy kicsit nem leszek aktív. De hamarosan újra jelentkezem, és remélem azokat szeretni fogjátok!

Addig is hatalmas virtuális ölelés mindenkinek! 😊❤️🌺

Selly