Yoongs és Jimin a kanapén ülnek, két oldalra támaszkodva. A tvben valami vígjáték megy. Egyiküket sem érdekli különösebben. A fekete fiú nem hozhatta magával a gyógyszereit, így nagyon szenvedve, össze-vissza aludhatott maximum két órát.
Chimchim nem igazán volt fáradt, inkább csak gondolkodott. Hamarosan ebéd, el kell mennie megmérni magát, hogy aztán elveszhessen a számok között.
Még mindig zavarta az a plusz súly. Viszont annyira félt. Kérdezni akart. Tudta hogy a mellette ülő értené. Talán ő az egyetlen a házban, aki értheti azt, ami miatt szenved.
-Látod rajtam hogy híztam? Mióta itt vagyunk.-a saját hangja volt. Halk, kissé kétségbeesett. Nem akart megszólalni. De már késő volt. A másik felé fordult, szemei kifejezéstelenül maradtek a világba. Lassan mérte végig.
Elfordult. De a fájdalom, az a grimasz az arcán, elmondta. Hogy ő hogy látja Jimin testét.
És Jimin ettől végtelenül megkönnyebbült.
YOU ARE READING
lelaty×° {bts} ✔
Fanfiction"-Az okosok úgy döntöttek, hogy hét beteg gyereket összezárnak, hátha kikúrálják egymást. Ez az igazi zsenialitás, de komolyan. Csak hát, sajnos senkinek nem jutott eszébe, hogy ez fordítva is elsülhet."
