Én Hoseok vagyok-hatalmas vigyor. A jól begyakorolt mozdulat most is működik. Az esti könnyek olajként funkcionáltak.-Beceneveim a Hoseokkie, a Hope, illetve a Hobi. Én vagyok mindenki szivárványos reménye-ragyogj. Mosolyogjanak ők is. De nem teszik.-Ezért vagyok itt.-már csak suttog.
A fiúk egy aprót törtek a lelkén. Nem tudott segíteni. Már nem tud tovább beszélni. Mindjárt sírni fog.
Csendben vannak. Néma segítség ez Hobinak, aki már nem is érzi a ki nem mondott dolgokat.
Már a szobájában akar lenni. Megbukott. Újra. Nem akarja látni őket, a zárkózott szomorú arcukat. Olyan mintha egy tükörben nézné a régi énjét.
Nem akarja látni.
YOU ARE READING
lelaty×° {bts} ✔
Fanfiction"-Az okosok úgy döntöttek, hogy hét beteg gyereket összezárnak, hátha kikúrálják egymást. Ez az igazi zsenialitás, de komolyan. Csak hát, sajnos senkinek nem jutott eszébe, hogy ez fordítva is elsülhet."
