A hatalmas zacskók a konyha közepén csücsültek. Mikor Jin közelebb ment, észrevette a kis cetlit, amit a tetejére tűztek. Kissé csodálkozott ugyan rajta-ahogy magán a tartalmon is-, de csak kirakta az asztal közepére, hogy a pakolás után ne felejtse el.
Teljesen belemerült a rendezkedésbe, észre sem vette hogy valaki az ajtókeretnek dőlve figyeli. Egészen addig, amíg valaki át nem ölelte hátulról. Egy szoros, meleg ölelés volt. Körbefonták a karok, és szorosan tartották, ő pedig érezte hogy boldog, hogy a melegség végig folyik a szívén, hogy megtelik a tüdeje.
Egy fej furakodott a nyakához, közel bújt, homlokát megtámasztotta. Az idősebb tudta, hogy a másik mennyire fél. A reszkető lélegzet, a remegő kezek, melyek hasa aljánál összefonódtak. Mégis csak mosolygott, boldogan, szelíden, és ujjai lassan rátaláltak a másik kézfejére.
-Appa? Eomma? Mikor lesz vacsora?
YOU ARE READING
lelaty×° {bts} ✔
Fanfiction"-Az okosok úgy döntöttek, hogy hét beteg gyereket összezárnak, hátha kikúrálják egymást. Ez az igazi zsenialitás, de komolyan. Csak hát, sajnos senkinek nem jutott eszébe, hogy ez fordítva is elsülhet."
