A nyugalom jól esett most mindenkinek.
Mind a heten a nappaliban ültek. Csak úgy. Senki nem szólalt meg. Taetae már félig aludt, és Yoongi feje is le-le billent. Még mindig nem voltak nála a gyógyszerei. Feszült is lehetett volna, de már nem foglalkozott ilyesmivel. Csak végtelenül kimerült volt.
Pont ezért, ott a kanapén, félig magzat pózban, félig lelógva a kanapéról, elbóbiskolt. És tudta, hogy senki nem fogja felkelteni.
Hoseok édesen dúdolt, majd egyre halkabbá vált. Észrevette, milyen fáradtak a többiek. Hozott le három plédet, majd először a feketéhez lépett. Aztán a kék hajúhoz, végül pedig megállt a szülei előtt.
A két fiatal felnőtt sokat jelentett neki. Kedvesek voltak, látszott hogy szeretik egymást. Hoseok mégis enyhén grimaszolva terítette le őket, figyelve hogy ne érjen hozzájuk.
Nagyot sóhajtott. Bár ne érezne így....
.....bár ne undorodna, csak mert mindketten férfiak!
YOU ARE READING
lelaty×° {bts} ✔
Fanfiction"-Az okosok úgy döntöttek, hogy hét beteg gyereket összezárnak, hátha kikúrálják egymást. Ez az igazi zsenialitás, de komolyan. Csak hát, sajnos senkinek nem jutott eszébe, hogy ez fordítva is elsülhet."
