Hoseok hangzavarra kelt. Nem értette hogy mi történik, szóval kicsoszogott a folyosóra. Aztán meghallotta hogy valaki sír. És el tudta választani a szirénák hangját, a város zajától.
Lerohant, és csak annyit fogott fel, hogy ketten zokognak, a lenti szobák mellett.
Sarkon fordult, és berontott a fiatalok szobájába, akik megébredtek az ajtócsapódásra. Álmosan pislogtak körbe, ködös volt a látásuk, és még az elméjük is. Aztán a kis nyuszi fülelt. És remegni kezdett. Emlékezett a napra mikor a bátyját bevitték a kórházba. A szirénák ugyan ilyen közel voltak. És ő ugyan így reszketett.
Aztán Hobi becsukta az ajtót, és mosolyogva nézett a rémült párosra.
Kook remegett, egyre jobban, egészen addig amíg Tae át nem ölelte.
-Nem lesz...semmi baj.-de az a könnycsepp lebuktatta.
Hoseok azonban mosolygott, miközben könnyei megállíthatatlanul folytak.
YOU ARE READING
lelaty×° {bts} ✔
Fanfiction"-Az okosok úgy döntöttek, hogy hét beteg gyereket összezárnak, hátha kikúrálják egymást. Ez az igazi zsenialitás, de komolyan. Csak hát, sajnos senkinek nem jutott eszébe, hogy ez fordítva is elsülhet."
