Széllel szemben

1. fejezet - A kilátó

Ahogy álltak a kilátó korlátjánál az esti szürkületben, miközben a város fényei, mint Szentjános bogarak világítottak a távolban, Merse a nő kezére tette a kezét, majd mikor Eleni nem húzta el tőle, közelebb lépve bátortalanul megcsókolta. Eleni beleborzongott, ahogy Merse puha szája az övéhez ért. El kellett volna löknie magától, de nem volt hozzá ereje. Szinte érezte a fiú szívének ütemes dobbanását, ahogy felső testük egymáshoz ért. Mintha azonnal ki akart volna ugrani a helyéről.

– Ezt nem szabad – mondta neki alig hallhatóan Eleni, miközben egész bensője tótágast állt attól, amit valójában érzett, ott legbelül, majd anyáskodón szinte reflexszerű mozdulattal megsimogatta a fiú még gyermeki, de már borosta borította arcát.

– Veled akarok lenni – nézett rá a fiú sejtelmesen zöldes-szürke szemeivel.

– Ez túl bonyolult lenne Merse – válaszolta Eleni elgondolkodva. – Ha te idősebb lennél, vagy én fiatalabb, nem gondolkodnék egy percet sem – folytatta –, de így ez nagyon nehéz. Fájdalmas lenne a vége – mondta és elnézett a fiú mellett a semmibe. – Nagyon kedvellek... – tette még hozzá.

– Nem érdekel – felelte dacosan Merse, miközben kezébe vette Eleni kezét, majd az arcához emelve, belecsókolt a tenyerébe. – Szeretlek – mondta, és újból hozzáhajolt Elenihez, hogy megcsókolja, majd mikor szétváltak ajkaik, Merse arcát sokáig a nő arcához szorította.

Eleni pontosan tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Most kellene elszaladni az érzései elől, de képtelen volt rá. Valami megmagyarázhatatlan vonzás alakult ki közöttük már az első perctől kezdve, amikor újra összefutottak teljesen véletlenül egy városuktól távoli üdülőfaluban. 

A fiú most is csendes volt és visszafogott. Ebben nem változott. Ilyennek is ismerte meg Eleni, már három évvel ezelőtt is, amikor tanította, mert igen, Merse abba a középiskolába járt, ahol Eleni már egy évtized óta óraadóként oktatta a diákokat.

A fiú a magába forduló csendességével tűnt ki a többiek közül, pedig az iskolában a lányok oda voltak érte, de ő mintha észre se venné őket, úgy viselkedett. Eleni nem is látta soha senkivel csak úgy az édes-kettes meghittségében andalogni, sem az udvaron, sem a szünetekben. A folyosón sem vonult félre egy lopott csókért egyetlen iskolatársával sem, holott a legtöbb diák már túl volt nemcsak az első szerelmen, de már a sokadik szexen is, amit fennen hirdettek is magukról, éppen csak táblát nem lógattak nyakukban, hogy sikereiket közhírré tegyék. Merse azonban nem ilyen volt. Róla azt rebesgették, hogy még nem volt senkivel. Ezért olykor élcelődtek is vele, ő pedig bár kissé zavarba jött, mégis határozottan hárította a viccelődéseket. Nem kellett félteni, pedig Eleni olykor szerette volna megvédeni a rossz poénoktól, de a fiúnak nem volt rá szüksége.

Eleni kedvelte, mert valahogy más volt, mint a többi. Talán a neveltetése miatt. Merse a harmadik gyerek volt. A legkisebb, és a legcsendesebb. Egy iskolába járt az összes testvér, így akaratlanul is összehasonlította őket. A legnagyobb fiú, Liam, nagyhangú volt, zengett tőle az épület. Nem lehetett nem észrevenni, bármerre is járt. A középső gyermekként Klea született, aki adottságait tekintve, akár szürke kisegérként is róhatta volna a folyosókat, azonban az öntudata nagyobb volt annál, mintsem engedje, hogy a középszerűség beszippantsa. Liam pedig, mint testőr működött mellette, míg le nem érettségizett. Klea nem volt se túl szép, se túl okos, azonban otthon, körülötte forgott a világ, apuci szeme fényeként és védőkarjaitól övezve élve mindennapjait. Harmadikként pedig itt volt Merse, a jóképű, de halk szavú fiú. Az osztály besúgóitól kapott információk szerint, Merse, ha el is ment hétvégente egy-egy buliba, nem merült el abba a posványba, amit mindenki számára felkínáltak az alkoholmámoros éjszakák. Nem is ivott, és nem bocsátkozott egyéjszakás kalandokba. Eleni kicsit sajnálta is érte, mert bár voltak barátai, mégis sokszor magányosnak tűnt. A legfeltűnőbb a fiúban az volt, hogy Eleni soha nem hallotta kacagni, úgy szívből. Legfeljebb csak mosoly jelent meg az arcán, amikor beszélgetett. Eleninek ez furcsa volt, főleg, amikor összehasonlította a két testvért. Liam harsánysága éles kontrasztként élt az emlékezetében Merse viselkedésével szemben.

Most pedig itt állt, egykori tanítványával a hegyen magasodó kilátóból szemlélve az előttük elterülő várost.

Egy különös atmoszféra lengte körbe őket, és talán emiatt sem tudott a fiú ártatlan lényének ellenállni. Jó érzés volt, ahogy átölelte Merse. Hozzábújva Eleni érezte a fiú gyermeki lényének tisztaságát, ami a lelkéig hatolt.