BEST FRIENDS || WOOSAN (18+)

11. rész

~Nagyon furcsán érzem magam..-szólaltam meg hirtelen. Egy kávézóban ültünk Sannal. A szüleivel fogunk találkozni, hogy megbeszéljük a dolgokat.
~Nyugi Wooyoung. Szerintem minden rendben lesz.-ült mellém San.
~Azért elég elszomorító, hogy a szüleid így fognak megismerni..-hajtom le fejemet. San még mindig nem emlékszik semmire. Annyira fáj. Éreztem, ahogy San átölelt.
~Minden helyrejön! Vannak emlékeim, úgyhogy egy kis idő elteltével fogok emlékezni mindenre! Ígérem.-San elengedett. Én csak szipogtam. San nem érdemli meg, hogy szenvedjen.
~Sziasztok!-hallottam meg San anyukáját. Mind üdvözöltük egymást, majd leültünk beszélgetni.
~Annak örülök, hogy te mellette vagy Wooyoung. Együtt sikerülhet visszaszerezni San emlékeit.-San anyukája beszélt. Én csak bólintottam.
~Szerintem az lenne a legjobb, ha olyan helyekre mennék mindenkivel, ahova emlék köt.-szólalt meg San. Mindenki egyetértett.
~Akkor? Wooyoung vidd el valahova. Egy helyre ahol emlékezhet.-San apukája rám nézett. Én rögtön Sanra pillantottam.
~Van egy hely. Elviszlek oda!-álltam fel. San is így tett. Elköszöntünk a szüleitől, majd elindultunk.

A hídhoz vezettem őt. Minden egyes pillanatban forgolódott. Láttam rajta, hogy felismeri.
~Wooyoung..-szólított San. Én megfordultam és ránéztem. Nem mondott semmit, csak mélyen a szemeimbe nézett. Egyik kezével végigsimított arcomon, másikkal pedig megfogta derekam. Lassan közeledni kezdett felém. Finoman ajkaimra hajolt és csókolni kezdett. Kezeimet mellkasán pihentettem. Eltávolodott majd újból visszahajolt. Ez a pillanat bárcsak örökké tartana.
~Most.. elég érdekes emlékek jöttek fel bennem..-vált el tőlem San. Kérdőn néztem rá.
~Mondd Wooyoung.. mi hányszor feküdtünk le?-San kérdésétől vörössé váltam.
~Hát.. már megtörtént egy párszor. Én sem tudom pontosan mennyiszer. Háromszor? Négyszer?-rántok vállat. San szemei elkerekedtek.
~Azta..-csodálkozott. Én csak kuncogtam reakcióján.
~Mi az? Csak nem beugrott az egyik?-kezdek el kínosan mosolyogni.
~De.. és be kell valljam.. elég beindító emlék..-bólogat San.
~Na gyere! Van egy hely ahova még el kell mennünk.-kezdem őt húzni.

A baleset helyszínére vittem őt. San, amint a zebrára pillantott lefagyott. Állt ott egy darabig, majd könnycseppek folytak végig arcán.
~Wooyoung!!!-kiáltotta el magát. Hirtelen összecsuklott maga alatt.
~San!-szólítom őt, de már elájult, így mostmár teljesen mindegy. Sannal a karjaimban tárcsáztam a mentők számát. Hamar kiértek és bevittek minket a kórházba. Újból.

~Uram! Bemehet Sanhoz.-szólít egy orvos. Felkaptam fejem.
~És mi történt vele?-kérdezem, de az orvos csak ennyit mondott.
~Majd meglátja!-elmosolyodott. Hát ez fura..

Benyitottam Sanhoz és ágyához rohantam. San rám nézett.
~San jól..-megfogta csuklóm és maga alá gyűrt a kórházi ágyon. Agresszívan csókolni kezdett. Alig kaptam levegőt. Kezeimet fejem fölött leszorította az ágyra.
~San!-lélegzem fel.
~Emlékszem Wooyoung!-San egy kisebb csókot adott.
~Amikor Yeosang beadott nekünk valami szert és emiatt lefeküdtünk. Amikor rád másztam te pedig ellenkeztél! A karkötő.. észre sem vettem, hogy még mindig a kezemen van! És a selfie, amin boldogan mosolygunk! Emlékszem, hogy direkt átkaroltam a derekad, mert cuki ahogy zavarba jössz. Emlékszem Wooyoung! Emlékszem!-San boldogan mosolygott, de könnyezett is. Én elkezdtem sírni, most viszont a boldogságtól.
~Annyira szeretlek San!-mondatom közben folyamatosan csak szipogok.
~Én is nagyon szeretlek!-újból egy csókcsatába kezdtünk. Soha többé nem akarom őt elengedni!