BEST FRIENDS || WOOSAN (18+)

5. rész

Wooyoung szemszöge:

Még mindig a kórházban voltunk. Próbáltam elvonni a figyelmem. Éppen egy autómatánál álltam, amikor valaki szemeimre helyezte kezét.
~San! Ne viccelődj már!-szólalok meg.
~Nem San vagyok..-válaszol egy ismeretlen. Számra csúsztatta kezét, majd berángatott egy raktár szerű helyre. Elkezdtem pánikolni. Ő volt az.. ismét itt van.
~Ahogy láttam emlékszel rám.-mosolyodott el.
~Annyi ideje kereslek.. még mai napig csak te kellesz..-hajol fülemhez. Kirázott a hideg.
~E-Engedjen el..-hangom elcsuklott.
~Hagyd békén te rohadék!!-hallom, hogy valaki veri kívülről az ajtót.
~San..-mondom halkan.
~Örülök, hogy itt van a barátod is! Hallhat téged, ahogy alattam nyögsz!-neveti el magát. Gatyámhoz nyúlt és lehúzta azt a térdemig. Kezeimet szorosan fogta, ezért hiába próbáltam menekülni, nem tudtam. Már alsómat is lejjebb húzta lábaimon.
~Kérem.. ne..-könyörgök halkan.
~Nyugi drágám.. imádni fogod..-derekamat kezdi el simogatni. Újból undorító kezei között voltam.
~Wooyoung!! Ne aggódj!! Megmentelek!!-San folyamatosan csak próbálta betörni az ajtót. De az nem adta magát. A férfi, pedig csak élvezte azt, hogy mindketten szenvedünk. Az ő nadrágját is lehúzta. Éreztem, hogy már semmi sem fog megmenteni.
~Ne... Kérem ne tegye meg..-elkezdtem sírni.
~Fogd be te kurva!-adott egy rohadt nagy pofont.
~Wooyoung!-San még mindig próbálkozott.
~San!-kiáltok fel.
~Annyira sajnálom.. ah!!-ebben a pillanatban lépett akcióba az előttem álló ismeretlen. Sannal ellentétben ő erőszakosan kezdett el mozogni. Rettenetesen fájt. De nem fájt annyira, mint a szívem..
~Wooyoung..-hallottam San hangját. Még mindig verte az ajtót. A férfi végzett, emiatt levágott a földre. Nagy nehezen visszahúztam alsómat, de semmi másra nem voltam képes. Csak ott feküdtem és zokogtam. A férfi kivágta az ajtót, annyira, hogy San a másik oldalán hátra esett. San egyből felpattant és hozzám rohant. Valahogy felkapart a földről és a karjaiba zárt.
~Ssh.. itt vagyok..-próbál nyugtatni. De sírásom csak nem akar abbamaradni.
~S-San.. menjünk vissza a suliba.. kérlek..-fogtam ingjére.

Amint visszaértünk a koleszba bezárkóztam. Nem voltam hajlandó kijönni onnan. Enni sem mentem ki. Csak feküdtem az ágyamon és néztem ki a fejemből. Háttal voltam az ajtónak, de hallottam, hogy San bejött a szobába.
~Woo.. akarsz együtt aludni?-ért ágyamhoz. Nem válaszoltam.
~Rendben..-San elindult saját ágyához, de előtte lehajolt hozzám és egy puszit adott arcomra.
~Szeretlek..-ennyit súgott, aztán elment aludni saját ágyába. Én csak halkan elkezdtem sírni. Egész testem beleremegett. A párnám tiszta víz volt könnyeimtől. Nekem ez nem megy! Amikor már elhinném, hogy minden király és semmi akadály nincs előttem, jön a következő. Nem bírom tovább. Mindig csak küzdenem kell, de nekem már nincs erőm ehhez. A körülöttem lévő emberek is csak szenvednek. San mindig itt van mellettem, de minek? Hogy aztán megbántsam? Annyi mindenen ment keresztül miattam, csak is miattam. Miért nem hagy el inkább? Sokkal könnyebb lenne minden. Neki nem kéne egy ilyen fasszal foglalkoznia, nekem pedig nem kéne élnem sem..

Reggel érzelemmentesen keltem fel. Mintha minden belső érzésem eltűnt volna. Kiléptem a szobából. San az asztalnál ült és reggelizett.
~Szia Woo! Hogy vagy?-nézett rám. Csak meredtem rá.
~Válaszolj..-teszi le telefonját az asztalra.
~Te most komolyan azt várod, hogy éljem az életemet normálisan San? Nem! Egyáltalán nem vagyok jól! Kurva szarul vagyok!! Boldog vagy, hogy mostmár tudod?-válok idegessé.
~Engem csak érdekel, hogy hogyan érzed magad. Ez akkora bűn?-sértődik meg.
~És te nem akarsz megfektetni? Hm?-forgatom szemeim.
~Te normális vagy? Sosem tennék veled olyat, amit te ne akarnál!-San felháborodott.
~Mi lenne, ha nem tennél semmit és csak kussban hagynád, hogy csak úgy legyek! Rohadt idegesítő vagy!-emeltem fel hangom.
~A párod vagyok! Szerinted ölbetett kézzel nézem ahogy szenvedsz?!-áll fel helyéről idegesen.
~Talán nem kéne a páromnak lenned!-kiáltom el magam.
~Ezzel mire célzol?-csap egy kisebbet az asztalra.
~Szakítok veled!-csúszott ki a számon. Pár pillanatig csak néztünk magunk elé. Szerintem semelyikőnk sem dolgozta fel mondatomat.
~Szerintem mindkettőnknek jobb lesz így..-nézem a földet.
~Woo ne csináld ezt..-kezd bele San, de én csak újra bezárkóztam a hálószobába. Az ajtónak dőltem, hátamat pedig végighúzva azon a földre ültem. Elkezdtem halkan sírni. Nem akarom, hogy San hallja. A nappaliból is folyamatos szipogást hallottam. Biztos voltam benne, hogy San is sír.
~Hidd el Sannie.. sokkal jobb lesz nélkülem..