Miután elengedtelek[IOV ff.] Befejezett

16 fejezet

Visszaemlékezés:

-Hát ti meg mit csináltok a kanapén?-von kérdőre a nagyi, mi meg egyből szét is rebbenünk.

-Csak fájt a fejem és Kornél ellenőrizte, hogy lázas vagyok e.-találok ki valamit spontán.

-Akkor nehogy megfertőzd szegény gyereket.-fogja a fejét a nagyi.

-Ó, de nem lázas. Azt állapítottam meg.-szól közbe a barátom, miközben a mosolyát próbálja elrejteni.

-Remek, akkor meg sipirc aludni, kezdődik a kedvenc sorozatom.-mutat a lépcső felé, mi meg mihamarabb megpróbálunk felérni.

-Komolyan Hanna? megnézni, hogy lázas vagy e? -nevet fel és az ágyra veti magát.

-Csak én vagyok ilyen fáradt?-kérdezem két ásítás között.

-Nem, én is kivagyok tőled idegileg.-helyesel.

-Akkor aludjunk.-bújok be én is a takaró alá.

-Na ne mond, azt hittem ha az ember álmos akkor sakkozik.-ismétli meg a tettemet.

-Most miért gúnyolódsz?-kérdezem felé fordulva.

-Nem tudom.

-Elférsz?-kérdezem suttogva.

-Igen, vagyis nem. Kicsit közelebb kéne jönnöd.

-Így gondoltad?-csúszok felé egy picit.

-Nem, én így gondoltam.-ránt magához és átkarolja a derekamat, majd mind a ketten elalszunk.

Olyan fura ez az egész. Sokkal felszabadultabbnak érzem magamat Kornéllal. Nagyon szeretek vele lenni, de közben meg olyan bűntudatom is van egyszerre. Anyu vajon büszke vagy rám? Remélem nem haragszol, hogy egy kicsit elhanyagoltalak és többet vagyok a barátaimmal. Vagy egyáltalán örülsz, hogy vannak barátaim? Biztos szimpatikus lenne neked Kornél. Ó, istenem. Anya bárcsak itt lehetnél... 

-Újvári Hanna, miért nem alszol?-dörmögi a fülembe Kornél.

-Nem tudok, kattog az agyam.-vonok vállat.

-Min?

-Rajtunk.-vallom be őszintén.

-Rajtunk?-nyitja ki a szemeit.-Mit kell rajtunk gondolkodni?

-Nem tudom, csak olyan fura ez az egész, meg hogy anyu...szóval tudod hogy anyu...-próbálom megértetni vele, de ő csak a kezemre teszi a kezét és össze kulcsolja őket, ezzel elhallgattatva engem.

-Hanna, ne gondolkodj. Szeretlek, és ezen senki és semmi sem tud változtatni. És hogy mit hoz a jövő azt senki nem tudja, de én egyet tudok, hogy mindig veled szeretnék lenni, és tudod nem vagyok az a romantikus fazon annyira, de érted megpróbálok az lenni. Tudod miért?-néz mélyen a szemembe.

-Nem.-rázom meg a fejemet.

-Azért mert érted megéri.-mosolyodik el.-Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy "Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig." 

-Te hülye, ne idézgess itt nekem a Shakespearetől.-ütöm meg nevetve a mellkasát.

-Azt hittem, nem vágod kapásból ezeket, de mindegy.-legyint.-Ezzel azt akartam mondani, hogy én nem akarok semmit sem elsietni, fiatalok vagyunk, van még időnk. És én veled tervezem el az összes percét. Majd ráérünk akkor erről gondolkodni, ha majd unokáink lesznek, ha majd ott állunk az oltárnál, ha majd... Érted mire gondolok?-fürkészi a tekintetemet. Én meg csak bólintani tudok annyira meghatottak a szavai. és valami féle megnyugvással tölt el, hogy velem tervezi el a jövőjét.

-Én is szeretlek.-temetem a fejemet a mellkasába és lassan elálmosodok...

Jól mondta van időnk, de ki tudta volna hogy  a kapcsolatunk ideje meg van számlálva?

Huhh, hát ez azért nyálas lett... Na mindegy, remélem tetszett. 

Nem tudom, hogy mennyire érzékelitek, de már itt vagyunk a történet felénél. Vagyis ha pontosítok akkor az első évad felénél. Pont ezen gondolkoztam, hogy ha végzek az első évaddal (terveim szerint) akkor van igény a másodikra? vagy ez majd még menet közben eldől... 

Terveim szerint, nagyon jól haladok ezzel a sztorival, meg még van egy amit ezzel párhuzamosan írok, ha jól haladok még egy új Bexiset is elkezdhetek talán...