Szerelemben Vakságban

Bűntudat

Adam 

Tudtam, hogy ha nem szedem a gyógyszeremet három napig, annak súlyos következményei lehetnek. Tudtam de valahogy kiment a fejemből, hogy megkérjem Annát, váltsa ki nekem a gyógyszereket. Már akkor reggel tudtam, hogy valószínűleg kórházba kötök majd ki. És hát most itt vagyok, megint. Az utolsó emlékem az, hogy a lány aggodalmasan megszorítja a kezemet de ekkor már a fejfájást kezelhetetlennek éreztem. 

Most óvatosan próbálom kinyitni a szemeim és hirtelen elfognak az emlékek. Látni ugyan még mindig nem látok de az erős fényt érzékelem még a csukott szemhéjam alól is. 

- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszontlátjuk egymást - hallom meg Dr. Hill hangját mire csak felnyögök. Vannak napok amikor nehezen viselem el az orvos humorát. 

- Szóval nem szeded a gyógyszereidet? Tudod attól még, hogy beleegyeztél a műtétbe az nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelned magadra, te is pontosan tisztába voltál a következményekkel és azzal, hogy ez akár a műtétedre is kihathat - szid meg egy kicsit a doktor mint aki csalódott most bennem és nem tudja elképzelni sem, hogy miért tettem azt amit tettem. 

- Esetleg van itt vala... - próbálok kinyögni egy normális kérdést de úgy tűnik képtelen vagyok rá. Azok után, hogy ugyan nem szándékosan de eltitkoltam mindezt a lány elől jogosan lehet kiakadva és azt is megértem ha nem maradt itt és nem akar látni tulajdonképpen azt sem tudom milyen nap van ma, és holnap vagyis kedden a lánynak már dolgoznia kell. 

- Megijesztetted - feleli az orvos - Itt volt, Patrickkal együtt majd javasoltam a fiúnak, hogy vigye haza a lányt de ő tiltakozott egy darabig majd amikor Anna is megjelent, neki sikerült rábeszélnie a lányt, hogy menjenek haza egy kicsit és szedje össze a dolgait mert holnap dolgoznia kell de ő a lelkünkre kötötte, hogy hívjuk amint bármi történik. Patrick maradt itt vagyis ezzel a feltétellel ment haza a lány, hogy ha valaki itt marad, mert nem akarja, hogy egyedül legyél amikor magadhoz térsz - feleli az orvos kissé szomorúan. Ha nem érezném magamat túl gyengének a mozduláshoz valószínűleg megdörzsölném a halántékom, hogy enyhítsem az ott keletkező nyomást.

Jobban kell igyekeznem, April túlságosan is jószívű lány, túl jó nekem. Meg kell tanulnom hogyan lehetek elég neki én is. Képes lett volna itt éjszakázni csak azért, hogy ne legyek együl. Néha komolyan nem érdemlem meg.

- Adam tudom, hogy nem az én dolgom de biztos vagy benne, hogy ez az egész jó fele halad? Mármint félre ne érts őszintén boldognak látlak mindkettőtöket mióta találkoztatok de nem lehet, hogy több teher rakódik Aprilre ezzel egyidőben? Tudom, hogy fél elveszíteni de túlságosan ragaszkodni valakihez sem túl jó. És hát.. lényegtelen - vágja félbe a mondandóját - Csak azt akartam mondani, hogy vigyázzatok magatokra és szedd a gyógyszereid - pirít rám az orvos majd ajtó nyitódást hallok mielőtt bármit is reagálhatnék és mozgolódást érzékelek körülöttem a kis szobában.

- Azt hiszem ez most már hivatalos, az az autópálya el van átkozva - hallom meg Patrick hangját mire akaratlanul is elmosolyodom és egy nagyot sóhajtok.

- Elhagyott a szerencse - mondom majd megpróbálok feljebb ülni az ágyban de még mindig túl gyengének érzem magam így feladom a próbálkozást.   

- Vagy a gyógyszereid hagytak el - vág vissza majd segít kicsit feljebb ülnöm és hallom ahogy kijjebb húzza a műanyag széket és leül rá. 

- Nem volt szándékos - kezdek bele a magyarázkodásba de ő félbeszakít. 

-Tudod mennyire rám hoztad a szívbajt? Az egyik pillanatban még ott ülsz tök normálisan a másikba pedig már csak April kétségbeesett hangját hallom ahogy rám parancsol, vezessek gyorsabban mert gyengül a pulzusod. Elhiszem, hogy ez neked is nehéz de basszus Adam meghalni a kocsim hátsó ülésén az autópálya kellős közepén nem kóser - fakad ki Patrick mire én csak lehunytam a szemeim és hagytam, hogy a bűntudat kiteljesedjen bennem. Az elmúlt években túl sok időt töltöttek kórházban miattam.