Szerelemben Vakságban

Egy újabb csapás: az ex

Adam

Miután tegnap eltöltöttünk egy pár órát April szobájában és győzködtem a lányt arról egy darabig, hogy a nagymamájának semmiben sem volt igaza kimentünk a szüleihez majd az anyukáját is próbáltam meggyőzni arról, hogy minden rendben van. 

Őszintén szólva jobban zavart az amikor Aprilt kritizálta mint nekem feltett kérdései. Hatalmas önuralomra volt szükségem ahol, hogy ne szólaljak fel és védjem meg vele Aprilt aki egész végig annyira szorongatta a kezemet, hogy már attól féltem eltöri azt. A hozzám fűzött szavait pedig azért nem találtam sértőnek mert már én magam is elgondolkodtam rajta korábban de most, hogy van egy kis lehetőségem arra, hogy visszakapjam a látásomat azokat a gondolatokat parkoló pályára teszem. Abban is reménykedem így, hogy talán az ügyvédi karrierem is folytathatnám de egyszerre csak egy dolog, jelenleg az a legfontosabb, hogy a műtétekkel minden rendben menjen. 

Jelenleg éppen az én szüleim felé tartunk taxival amitől őszintén szólva kicsit összeszorul a gyomrom és ezt valószínűleg a mellettem lévő lány is érzékeli és nyugtatásképpen jobb kezével a combomat simogatja a másikkal pedig még mindig a kezemet fogja és szinte egy pillanatra sem enged el. 

Őszintén szólva idegesebb vagyok emiatt a találkozó miatt mint amennyire April szüleinek megismerése előtt voltam. Anyu eléggé aggódó és szókimondó és bár amiatt nem aggódom, hogy ne kedvelné majd Aprilt de szokása felemlegetni dolgokat a régi kapcsolatomból amit nem igazán szeretek. Nem akarom, hogy akaratlanul is megbántsa a lányt valamivel. De szerencsére csak egy pár órát kell eltölteni a társaságukban aztán teljesen kisajátíthatom a lányt. 

Amikor megérkezünk anyu már a verandán várhatott bennünk és mégpedig abból következtetek erre, hogy mielőtt még kiszállhattunk volna a taxiból Ő már ott is termett mellettünk, hogy segítsen. Tulajdonképpen az anyám és April remekül kijönnek majd egymással mert közös vonásuk, hogy aggódnak, többet mint kellene. De amég a lány próbálja mindezt diszkréten véghez vinni az idő nagy részében addig az anyám annyira túlzásba viszi az aggódást, hogy néha úgy érzem megint 3 éves vagyok akit bíztatni kell minden egyes lépésnél. 

- Jaj, de örülök, hogy végre meglátogatsz bennünket már vagy 4 hónapja nem jártál erre - mondja boldogan az anyám majd meg is kezdődik a "gyermek effektus" ami annyit tesz, hogy rögtön átvizsgál a szemével, hogy minden rendben van-e és ehhez nem szükséges látnom mert tekintete szinte lyukat éget minden egyes porcikámba - Had segítsek - ragadja nem a kezem, nem kérdés volt utasítás. Veszek egy mély lélegzetét, hogy megnyugtassam magam majd elszámolok tízig. 

- Anyu emlékszel, hogy nem egyedül jöttem ugye? - nyújtom ki oldalra a kezemet, hogy ezzel magamhoz hívjam a lányt. Amint mellettem terem én szorosan a dereka köré fonom azt a karomat amelyiket nem az anyám szorongatja.  

- Ő itt April a lány akiről legutóbb meséltem - biccentek a fejemmel a lány felé és ugyan egy kicsit engedek a szorításomon amikor mocorog kezd de nem engedem el. 

- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - feleli a lány. 

- Jaj, ne haragudj kedvesem tudom, hogy mindig túlzásba viszem az aggódást de hát ő mégis csak az én egyszem fiam és mindig is az lesz még akkor is ha ezzel az őrületbe kergetem őt - válaszolja bűntudatosan mire egy kicsit megenyhülök. És ebben a pillanatban valami olyat tesz amit az elmúlt két évben szinte soha, elengedi a kezemet és hagyja, hogy egyedül menjek be a házba.  

Tulajdon képen az egész sokkal gördülékenyebben megy mint gondoltam és  úgy tűnik az anyám odáig van Aprilért és már kezdek megnyugodni amikor ő mégis bealakít.