Szerelemben Vakságban

Első randi

Adam 

Az idő csigalassúsággal telt. Reggel korán felkeltem de miután elkészülődtem csak tébláboltam a lakásban. Ezzel még feszültebbé téve az ottani hangulatot. Bár ezt egy igen szerencsés reggelnek tuhatom be mert senki nem veszett össze senkivel. Anna megígérte, hogy egyre itt lesz értem és elvisz majd a gyűlésre, de amint kitette a lábát a lakásból Patrickból csak úgy kirobbant a sok indulat. 

-Egy idióta vagyok - sóhajt fel keservesen. 

-Mondj újat - dünnyögöm az orrom alatt.

-Most egyedül fog dolgozni menni és még csak ott sem tudok lenni, hogy szem előtt tartsam őket. Ki tudjamit művel az a kis tanonc ha nem vagyok ott - panaszkodott egyre idegesebben.

-Oké Patric figyelj, most pontosan kiben nem bízol? Magadban? Annában? Vagy az új gyerekben? - kérdezem már én is ingerültem. Évek óta ezt játszák egyer az életben igazán tiszta vizet önthetnének a pohárba.

-Jó, hogy nem bízom az új gyerekben, odáig van Annáért.

-És Anna is odáig van érte? Meg sem adjátok a másiknak az esélyt, hogy bizonyítson mert rögtön egymás ellen mentek. Miért féltek belevágni egy kapcsolatba? Szinte együtt nőttetek fel, a legjobb barátok vagytok és még a vak is látja a köztetek lévő vonzalmat. Szóval mi tart vissza valójában? Mindenetek megvan ami egy jó kapcsolat alapjájoz kell. - jelentettem ki miközben magam körül tapogatózva leültem mellé a kanapéra.  

-Fogalmam sincs mit kéne tennem Adam. Elcsesztem tudom nagyon jól, De egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy végre működjenek a dolgok. Szeretem Annát és nemcsak mit egy barátot, sosem tudnék másra úgy tekinteni mint rá - hadarta egyre kétségbeesetteben majd éreztem ahogy hátradől a kanapén. 

-Adj neki okot, hogy megbocsátson, hogy tudja megbízol benne - válaszoltam majd ezt követően mind a ketten a csöndbe burkolózva hallgattuk gondolataink kattogását. 

 -Te egy zseni vagy Adam, már tudom is, hogy mit kell tennem - állt fel hirtelen a kanapéról de mielőtt bármit is reagálhattam volna már hallottam is az ajtó csapódását. 

-Szívesen - válaszoltam magamnak amikor rájöttem, hogy megint magamra maradtam. 

Gondolataim automatikusan Aprilre terelődtek, lehunyt szemmel hátradőltem majd a gyengéd hangjára koncentráltam. Az édes nevetésére, lágy érintéseire. 

Hogyan lophatja be magát valaki ennyire az ember szívébe ilyen rövid idő alatt. Képtelen vagyok kiveri a fejemből pedig csak kétszer találkoztunk eddig. Ő az első ember a balesetem óta aki iránt valójában érzek valamit, aki érzéseket vált ki belőlem. 

Vajon milyen magas lehet? Vajon a teste is olyan törékenyn mint a hangja? Vajon milyen színű a szeme, és mitől válik ragyogóbbá? Mi az ami boldoggá teszi? 

Ezekre a kérdésekre feltétlenül választ akarok kapni.        

Valójában fel sem tűnt, hogy már egy ideje itt ülhetek a kanapén csukott szemmel egy lányról álmodozva egészen addig amég meg nem  hallottam a bejárati ajtó csapódását megint. 

-Patric? - kérdeztem az ajtón belépő személytől.

-Nem igázn - válaszolta Anna - Készen vagy? 

-Basszus, már ennyi az idő? - álltam fel hirtelen a kanapéról amitől kicsit megszédültem.

-Minden rendben? - kapott a kezem után a lány amikor látta, hogy kicsit meginogok.