Szerelemben Vakságban

Egy hét

Adam 

Egy hét telt el azóta, hogy Patric megkérte Anna kezét és April ittaludt nálam. Egyikünk sem beszél a sötétben elcsattant csókról, de találkozni szinte minden nap találkozunk ugyanúgy mint eddig tettük. Bár már nem mondanám ezeket sem ugyanolyannak mert néha csak úgy vágni lehet a közöttünk lévő feszültséget. 

A csókot követő reggelen April kapott valami fontos telefonhívást és el kellett mennie így hát esélyünk sem volt megbeszélni az este történteket, pedig mindennél jobban szerettem volna. 

Anna és Patric pedig undorítóan szerelmes életet élnek azóta. Mintha ez a lánykérés lett volna az ő happy end-jük, bár remélem az is, megérdemlik a boldogságot és ugyan ők jelenleg abba a hitbe ringatták magukat, hogy a vakságom egyenlő a nagyothallással is... sajnos a hallásom még mindig a régi és mindent hallok amről ők azt hiszik, hogy nem vagy esetleg nem gondolják, hogy egyes tevékenységük hanggal jár. 

A hallásom az egyetlen amire hagyatkozni tudok a baleset óta így eléggé jó megfigyelő vált belőlem hangok terén. 

Szombat van és hétfőig nem fogom látni Aprilt mert a hétvégét a szüleinél tölti lent vidéken. 

Tulajdonképpen fogalmam sincs mit kezdjek magammal. Az utóbbi időben szinte minden időmet a lánnyal töltöttem. 

Rövid időn belül nagyon fontos része lett az életemnek. Nehezemre esik bárkit is közel engedni magamhoz mióta nem látok, előtte sem voltam valami profi benne de azt hiszem a baleset óta még zárkózottabban személy lettem. De ez a lány valahogy annyira törékeny és  szeretettel teli, hogy akaratlanul is beengeded az életedbe, bármit meg tudnék vele beszélni. 

A bizalom az életemben egy fontos pont lett. Megbízni valakiben anélkül, hogy akár látnád vagy ismernéd nehéz. Megbízni annyira valakiben, hogy engedd, hogy átvegye az irányítást a tested fölött. Félelmetes, de azt hiszem Aprilben bízok ennyire, át tudnám neki engedni az irányítást mert tudom, hogy nem engedne a szakadék közelébe sétálni. 

Talán túlságosan is elmerengtem a feltétel nélküli bizalomon és ki is ülhetett az arcomra min gondolkodom mert ugyan senkit nem halottam bejönni a nappaliba de éreztem ahogy megsűlyed mellettem a kanapé.

-Hol hagytad a tündérlányt? - kérdezi Patric pár perc hallgatás után Aprilre utalva.

-A szüleinél tölti a hétvégét - válaszolok halkan. 

-És ezért te az egész hétvégét a kanapén tervezed tölteni egy helyben a semmibe meredve? - sóhajt a mellettem ülő.

-Nem terveztem de köszi a tippet, mostmár legalább van elképzelésem arról, hogy mit kezdjek magammal - vágom rá szarkasztikusan. 

-Jó, oké, vágom. Nézd, miért nem jössz be velünk a szalonba? Ma nem vagyunk sokáig nyitva és azután meg beugorhatunk valahova kajálni a többit meg majd kitaláljuk. Nehogy itt búsulj nekem addig amég a tündérlány haza nem ér a szüleitől. Aztán majd hétfőn megintcsak elhívhatod egy randira de ezúttal mondjuk véget is érhetne úgy, hogy megkérdezed végre, hogy nem-e szeretne ennyi randi után mondjuk a barátnőd lenni. Most komolyan meddig terveztétek. hogy úgy tesztek mintha ezek csak baráti találkák lennének amik nem jelentenek többet egyikőtöknek sem és mintha egy hete nem zavartunk volna meg valamit? Elég egyértelműen érezhető a feszültség köztetek a levegőben azóta... most komolyan, mit zavartunk meg? - kérdezi mire csak egyszerűen megvonom a vállamat.

-Ugyan, gyerünk már, ne akard, hogy találgassak - unszol tovább Patric.

-Miből golndolod, hogy... tudod mit hagyjuk, igen megzavartatok valamit de nem az az oka a feszültségnek - adom be a derekam - inkább menjünk különben itt unom el az életem  - állok fel ezzel is indulásra késztetve őt.

-Jól van, ahogy gondolod.

April 

Szükségem van egy kis időre mindentől és mindenkitől távol ezért úgy döntöttem meglátogatom a szüleimet. Egyébként is régen voltam szóval már éppen ideje volt. Az elmúlt egy hétben túl sok volt a feszültség körülöttem. 

Megállás nélkül arra gondolok, hogy ha akkor nem hívnak be munka ügyben a galériába akkor vajon most minden más lenne közöttünk? Vagy ugyanolyan kínosan telt volna a reggel mint ez a hét? 

Norah szerint csak beszélnem kéne vele és nem mellesleg bemutatni végre neki is. 

Anyuék pedig odáig voltak attól, hogy végre "randizom" valakivel és alig várják, hogy megismerhessék. És ugyan azt mondták örülnek a boldogságomnak és látják is rajtam, hogy mennyivel vidámabb vagyok most mint a legutóbbi látogatásomkor azért anyu ismer elég jól és megérzi az agodalmaimat is, így az este bejött hozzám a gyerekkori szobámba, hogy beszélgessünk. 

-Mesélj nekem egy kicsit erről a fiúról, hol találkoztatok? - ült le mellém az ágyra mint ahogy azt régen is tette mindig amikor látta rajtam a kétségeket.

-Siettem és nekimentem az utcán, aztán végül kiderült, hogy ő is annál az alapítványnál van ahol én is önkénteskedem... - kezdtem el mesélni a találkozásunk elejétől fogva - ...és aztán akkor este megcsókolt, de másnap reggel kaptam egy hívást mert valaki beteg lett és be kellett mennem helyette a galériába így nem tudtunk semmit sem megbeszélni, hogy valójában most mi is van közöttünk... de még mindig találkozunk szinte minden nap csak nem is tudom... más mint eddig - fejezem be a mesélést miközben az ölébe hajtottam a fejem mint amikor kicsi voltam, ő pedig a hajamat símogatja ami még mindig megnyugtatóan hat rám.

-Mondd csak mi nyomja még a szíved April - bátorít a folytatásra mert látja rajtam, hogy ez még nem minden. 

-Tudod, amikor megcsókolt... akkor szinte megszűnt körülöttem a világ, még sosem éreztem ilyet azelőtt. Pillangókat meg tűzijátékot. És én tényleg nagyon kedvelem de fogalmam sincs, hogy működne-e ez az egész hosszú távon. Talán okosabb lenne barátoknak maradni, de nem bírok másra gondolni amikor a közelébe vagyok csak arra, hogy mikor csókolhatom meg újra. Tudod néha örülök, hogy nem lát külöben eléggé kínos lenne, hogy folyton az ajkait bámulom. Megállás nélül ő jár a fejemben. Mit tegyek? - kérdezem egy kétségbeesett sóhaj kíséretében.

-Mindig hallgass a legerősebb érzésedre, még akkor is ha az nagyon el van rejtve vagy éppen el akarod nyomi, hogy ne tűnjön olyan erősnek. Ha pedig tanácsra lenne szükséged mi mindig itt leszünk neked - simított végig még egyszer a hajamon majd egy puszit nyomott a halántékomra.

-Örülök, hogy boldog vagy, hogy találtál valakit aki boldoggá tesz, kicsim - suttogta a fülembe majd felállt és mielőtt még kilépett volna az ajtón egy utolsó bíztató mosolyt villantott felém.

Három hét kihagyás után végre volt időm megírni egy részt. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire kifáraszt majd a tanulás, hogy időm és erőm se legyen írni. Amit sajnálok, mert szinte lételememmé vált az írás és most is borzasztóan hiányzott. Ez most csak egy nagyon rövidke és semmitmondó rész lett de a héten igyekszem összehozni mégegyet ami már hosszabb lesz és eseménydúsabb.