Szerelemben Vakságban

A nagy nap

Adam

Három nap volt hátra  a műtétemig. Ahogy a nap közeledett úgy lettem egyre idegesebb, nem akartam túlságosan beleélni magamat mert féltem, hogy akkor jobban fájna a csalódás de mégsem tudtam megállni. 

April minden egyes nappal mintha bezárkózottabb lett volna és amikor együtt voltunk nem beszélt túl sokat, viszont minden egyes napot velem töltött munka után és egy pillanatra sem hagyta el az oldalamat. Kissé aggasztott a dolog mert féltem azért teszi mindezt mert attól fél, hogy a műtétem után már nem lesz minderre lehetősége. Mintha tényleg azt tervezte volna, hogy elfut előlem csak mert retteg a belső démonjaitól. 

Napok óta azon gondolkodtam mit is tegyek ami maradásra készteti, ami végleg meggyőzi, hogy maradjon. Mindezt akármilyen drasztikus lépés nélkül akartam véghezvinni mert ugyan talán ha megkérem a kezét a műtétem előtt végre hinne nekem és abban, hogy mindent teljesen komolyan gondolok. Komolyan fontolóra is vettem az egészet mert egyszerűen csak tudom, hogy ő nekem lett teremtve, én már senkit sem fogok úgy szeretni, ahogy őt. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy ezzel csak még jobban elijeszteném hiszem még csak fél éve sem ismerjük egymást. 

Sokat gondolkodtam amikor is egyszer csak egy isteni csapás ért és tudtam mit fogok tenni ami talán bizonyít majd neki mindent. 

Ezt a csodálatos ötletemet közöltem is Annával meg Patrickkal amire a lány csak azt mondta, hogy megőrültem, Patrick viszont a vállamat megveregetve azt mondta ha tényleg ezt akarom akkor elintézi, hogy másnapra minden meglegyen. 

A műtétem egy pénteki napra esett így jelenleg kedd volt ami azt jelentette, hogy a lány hamarabb végez mert ma nem ment önkénteskedni az intézménybe ezért munka után egyenesen idejön szóval Patrickkal átbeszéltem a dolgokat a holnappal kapcsolatban majd amikor a lány megérkezett, elmentünk sétálni a park felé ezzel időt adva Patricknak, hogy megcsinálja a tervrajzokat anélkül, hogy a lány véletlen felfedezné őket. 

A legnehezebb része a napnak az este volt ugyanis legtöbbször ha a lány elaludt a karjaimban csak hagytam aludni és nem ébresztettem fel, hogy hazamenjen, jobban szerettem ha a karjaimban volt mert akkor tudtam, hogy biztonságban van. Ma viszont egy jó kifogást kellett találnom arra, hogy ne aludjon el és biztos hazamenjen különben a meglepetésemnek annyi. Nagynehezen meggyőztem arról, hogy menjen haza viszont biztos vagyok benne, hogy gyanakvóvá tettem abban a pillanatban, hogy nem hagytam elaludni és azt mondtam talán mostmár haza kéne menni mert nem akarom, hogy túl későn mászkáljon odakint egyedül. Legtöbb esetben még csak a gondolat sem merül fel bennem, hogy hazaküldjem, leginkább én vagyok az aki mindig arról próbálja meggyőzni, hogy maradjon még. 

Másnap reggel Annáékkal együtt mentem be dolgozni fél órával nyitás előtt. 

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte Anna amikor megérkeztünk a szalonba. 

- Még soha nem voltam ennyire biztos semmiben sem - válaszoltam határozottam majd hagytam a lánynak hogy a székhez vezessen. 

- Még mindig azt gondolom, hogy őrült vagy de büszke is vagyok rád mert nem hagyod, hogy bármi is közétek álljon, mind a ketten megérdemlitek az örökkön örökkét - mondta a lány majd megpaskolta a vállamat és elkezdte előkészíteni a dolgokat Patricknak mialatt én levettem a felsőmet.  

- Mivel tetováltalak már ezelőtt ezért gondolom nem kell ismertetnem a dolgokat viszont annyit elmondhatok, hogy ez kevésbé lesz kellemetlen mint az ami a tarkódon van viszont több ideig fog tartani a satírozás miatt - mondta Patrick majd elkezdte felrajzolni a mintát a hátamra. 

Perceken belül a tű zümmögése töltötte be a csendes szobát majd megéreztem a hűvös tű érintését a bőrönöm. 

Dr. Hill valószínűleg kitér a hitéből ha megtudja a műtétem előtt pár nappal tetováltatok viszont bármit megtennék azért, hogy April higgyen nekem és ha ez azt jelentette fel kell bosszantanom a dokit akkor legyen, ennél nagyobb áldozatot is hoztam már az életemben.