Szerelemben Vakságban

Mondj igent

Adam

Dögunalom. Ennyivel tudnám a legpontosabban jellemezni ezt a gyűlést. Még mindig azt gondolom, hogy semmi értelme ennek az egésznek és nehéz lesz megváltoztatnia bárkinek is a véleményem. 

Valójában nem is figyelek arra amit mások mondanak vagy, hogy egyáltalán miről szól ez az egész dolog. Sajnos még csak az időt sem tudom megnézni másodpercenként, így az ujjaimmal dobolok megállás nélkül a térdemen. Már legalább tíz perce itt ülünk amikor valaki óvatosan megérinti a mozgó kezemet. Szinte azonnal felismerem a puha ujjak érintését a bőrömön. 

-Csak vegyél egy pár mély levegőt majd fújd ki, már csak fél óra van hátra a mai napból, szóval megnyugodhatsz - hajolt közel a fülemhez, hogy tisztán érthessem halk suttogását.Már csak az is lenyugtatott, hogy a kezemen pihent a keze továbbra is, és a hangja... Bele lehet szeretnivalakinek a hangjába? Szinte biztos vagyok benne, hogy életem végéig el tudnám hallgatni az a kellemes tónust amin megszólal minden egyes alkalommal. 

Hál istennek a gyűlést megúszom anélkül, hogy nekem is beszélnem kellett volna. Tudtam, hogy Anna lent vár rám de valahogy még nem akaródzott mennem, na nem pont a hely tartott vissza mert akárhányszor betettem ide a lábam rátelepedett a mellkasomra egy különös érzés. Inkább valaki tartott vissza. Éppen a liftre vártunk, amikor nem bírtam tovább a szótlanságot így megszólaltam. 

-És mit csinálsz munka után? - kérdeztem rá miközben zsebre tettem a kezeimet és eszembe jutott egy zseniális dolog.

-Valószínűleg haza megyek ha itt már nincs rám szükség majd bepótolok pár dolgot a holnapi  munkába mert eléggé el vagyok maradva - válaszolja miközben beszállunk a liftbe. 

-És mit csinálsz holnap? - kérdezek rá mosolyogva. 

-Valószínűleg fogalamam sincs - mondja majd elképzelem ahogy megvonja karcsú vállait. 

-És mit szólnál egy kávéhoz a gyűlés után? 

-Nem is tudom, miért? -kérdez vissza és egy kicsi meglepettséget vélek felfedezni a hangjában. 

-Tudod nekem azt mondták, hogy ez a terápia azért is jó nekem mert megismerkedhetek új emberekkel - vágom rá kihasználva a helyzetem, persze kihagym a mondat azon részét, hogy emberekkel akik olyanok mint én, majd kilépünk a liftől  - Én csak azt teszem amit az orvos mond, szóval mit mondasz? Egy káve? Holnap délután? 

-Biztos vagyok benne, hogy az orvosod nem rám értette az ismerkedj meg új emberekkel részt, de legyen. Holnap ugyanitt ugyanekkor - válaszolja miközben Anna felé kormányoz nekem meg egy levakarhatatlan vigyor csúszik a fejemre a válasza hallatán. 

-Szóval minden gyűlésre te fogsz elkísérni, ha? - kérdezem vigyorogva.

-Úgy tűnik - válaszolja. 

Már nem is tűnik olyan elviselhetetlennek ez a egész terápiás dolog.

-Nézzenek oda, egy hatalmas mosoly. Ilyen jó hangulatban telik egy ilyen gyűlés? Mert akkor én magam is benéznék igazán rám férne egy kis jókedv - hallom meg Anna hangát valahonnan April mellől. 

-Holnap találkozunk, most mennem kell. Sziasztok - köszön el tőlünk April majd mielőtt én is ugyanezt megtehetném meghallom távolodó lépteit.

-Holnap - biccentek egyet a fejemmel habár tudom, hogy ezt már nem láthatja. 

-Halljam, mi volt ennyire izgalmas, hogy most úgy vigyorogsz mint a tejbetök? - kérdezi Anna miközben a kezem után nyúlva elkezd kifelé kormányozni.

-Inkább ki - válaszolom miközebn beülök a kocsiba.

-Ennyire elvarázsolt a nővérke? - hallom meg meglepődött hangját és szinte látom magam előtt, hogy most olyan Annásan felvonja a szemöldökét mint amikor nem ért valamit.

-Meddig szándékozol a futárom lenni? - váltok témát.

-Fogalmam sincs, három hónapig? - kérdez vissza sóhajtva.

-Szóval nem úgy néz ki, hogy javulna a helyzet köztetek még a következő három hónapig?

-Majdnem összeverekedtek egy üres járatban csak mert... áá, hogyjuk a pasik fárasztóak és elegem van belőlük jelenleg, bocsi, egyébként miért kéded?

-Holnap délutánra már programom van szóval nem kell értem jönnöd - mosolyodok el megint.

-Csak nem a nővérkével? Ez egy randi? Gyors voltál Adam, és csak úgy mellékesen megsúgom, hogy jó választás - hallom a hangján, hogy ő is mosolyog. Pár percig csendben vagyunk majd Anna telefonja max hangerőn kezdi rá a The Killers - Mr. Brightside-ára. Megszokott csengőhang, minketten tudjuk, hogy Patric hívja. Ősidők óta ez a csengőhangja. 

-Beszélnél vele? Vezetés közben nem tudok telefonálni, főleg nem most és főleg nem vele - ejti a kezembe a már felvett állapotban lévő készüléket.

-Hallom bunyóztál a munkahelyeden - emelem a telefont sóhajtva a fülemhez.

-Annyira ne túlozd el, inkabb volt az cicaharc - neveti el magát - Anna ott van?

-Vezet.

-El tudnátok ugrani értem is? Mára végeztem vagyis John hazaküldött, azt modta vegyem ki a mai nap maradékát és holnap is csak akor menjek be ha sikerült végre lenyugodnom, egyébként nem akar látni - számol be gondterhelten.

-Öt perc és ott vagyunk -válaszolja Anna aki egyébként mindent hallott mert olyan hangos a telefonja, hogy szerintem még a kocsin kívül is hallani. 

-Öt perc - közvetítem a választ.

-Köszi - nyomja ki a telefont.

April

El sem hiszem,hogy tényleg igent mondtam. Az egyetemen voltam utoljára randin, de az sem sült el túl jól. És szinte biztos vagyok benne, hogy nem akart kiugrani a szívem a mellkasomból miközben elhívtak. De tulajdonképpen ez nem egy randi, csak egy kávézás. Semmi több.

Persze rögtön beugrik mint ilyenkor mindig, hogy vajon mit akarhat pont tőlem. Még ha nem is lát, mi van ha csak szórakozik velem? Tudom, nincs túl sok önbizalmam ilyen téren. De túl átlagos vagyok én egy ilyen fiúhoz. 

-Valakinek feltűnően jó a kedve ma, ilyen jó volt az önkénteskedés? - kérdezi Norah amikor hazaér a munkából - Hallgatlak mesélj csak.

-Semmi különös - rántom meg a vállaim nyugodtan mintha  nem vetne szét az izgatottság belülről - Kaptam egy hosszabb munkát - rakom félre a papírokat acz ölemből amiken eddig dolgoztam.

-És ezért vagy ilyen boldog? -  vonja fel a szemöldökét.

-Sosem találnád ki kit kaptam páciensként - harapom be az alsó ajkamat izgatottan. 

-Tyler Josephet? Fogalmam sincs, mondd már - néz rám türelmetlenül. 

-A fiút akinek tegnap nekimentem. 

-Komolyan? - kerekedik ki a szeme Norahnak.

-És elhívott kávézni holnap, a gyűlés után.

-Ugye igent mondtál? Mondd, hogy igent mondtál - nézett rám mostmár vigyorogva majd mikor bólintottam egyet jelzésként, hogy elfogatam a meghívást, egy sikítás kíséretében szó szerint rámugrott a kanapén.

- Jaj, na összenyomsz - ölelem vissza nevetve. 

Akkor este még az ideges izgatottsággal a gyomromban aludtam el. Mintha megint tini lennék. Pedig csak kétszer találkoztam ezzel a fiúval de már felforgatta az egész világom. Jó ötlet egyáltalán belemenni bármibe is egy ismeretlennel?

De az a szomorú mosoly... és az a lemondó hang... az apró hegek az arcán amik egy szívszorító történetet mesélnek el...

Azt szeretném, hogy újra szívből mosolyogjon. 

El akarom érni, hogy oka lehessek annak a mosolynak.