Szerelemben Vakságban

A csali

Adam

A műtétem hivatalosan is egy hónap múlva kerül megrendezésre. Dr. Hill úgy döntött, hogy a kórházas incidens után inkább két héttel arrébb rakja a műtétet, hogy biztos minden rendben menjen. A dolgok viszont nem éppen úgy alakultak ahogy annak lennie kellett volna. Megvan az érzés amikor átmentél egy rakat rossz dolgon mostanában és azt gondolod ennél rosszabb már semmi sem lehet majd az élet közbeszól mert úgy gondolja még nem mentél át elég szerencsétlenségen. 

Nagyjából egy hét telt el azóta, hogy Aprillel összevesztük majd kibékültünk és azt hiszem ez alkalommal közelebb kerültünk egymáshoz mint azelőtt voltunk. Éjszakákat beszéltünk át és nappalokat töltöttünk nevetve egymás karjaiban amilyen gyakran csak tudtunk. 

A mostani történet is egy ilyen randival kezdődik viszont a rendőrségen végződik. Egy életre megtanultam, hogy hallgassak a megérzéseimre és átkozódtam a világtalanságom miatt. 

Egy pénteki nap volt és annak ellenére, hogy a tél közelített a nap sugarai előtörtek és ugyan kabát nélkül hűvös volt az idő de még így is éreztem a nap erejét a bőrömön. Úgy döntöttem, hogy kihasználom a jó időt és elmegyek a lányhoz a galériába, hogy aztán beülhessünk egy kávézóba. Mivel nem szóltam neki, hogy megyek így amikor kilépett a galériából és meglátott rögtön aggódva kérdezősködni kezdett a hogylétem felől. 

- Minden a legnagyobb rendben van édes, a rádió azt mondta ma szép időnk lesz én pedig úgy gondoltam hiszek neki és megleplek - válaszoltam a kérdéseire majd a vállát átkarolva magamhoz húztam és egy csókot nyomtam a feje búbjára. 

- Arra gondoltam veszem a bátorságot és meghívlak egy kávéra, mit mondasz? - folytattam mosolyogva és amikor felcsendült édes nevetése a szívem szinte olvadozott az édes hangtól amit egész nap képes lettem volna elhallgatni. 

- Azt mondom, hogy az egy tökéletes befejezése lenne ennek a hétnek - kulcsolta a kezét az enyém köré majd egy édes csókot lehet az ajkaimra és elindult engem maga után húzva miközben arról kérdezgetett milyen napom volt. 

- Elment - válaszoltam miközben sétáltunk -  Viszont, Partick azt mondta ha lejárt a munkaidejük akkor ők is csatlakoznak majd hozzánk a kávézóba és talán Norah és Rick is elnéznek majd arra később, remélem nem bánod - jutott hirtelen eszembe. 

- De jó, már egy ideje nem volt időm Annával beszélgetni. 

Mivel az idő egészen kellemes volt ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kint foglalunk helyet mint bent a kávézóban. Az időérzékem teljesen elveszik valahányszor a lánnyal vagyok de egy ideje már beszélgettünk amikor Patrick és Anna is csatlakoztak hozzánk. Éppen arról mesélt Patrick, hogy szerencsésen megmentett egy srácot attól, hogy valami borzalmas dolgot varrasson magára amit később megbánna amikor is valaki hirtelen közbeszólt a beszélgetésünkbe. 

- Micsoda véletlen, April igaz? Éppen azon gondolkodtam, hogy felhívlak - szólította meg a lányt egy korunkbeli srác, legalábbis a hangjából erre következtettem - Pár napja voltam bent a galériában egy üzlet miatt, biztosan nem emlékszel már rám, valószínűleg sokan megfordulnak nálad, gondolom ebbe nincsen semmi meglepő egy ilyen gyönyörű nőnek mint te vagy - folytatta az idegen, hangját kissé elmélyítve amitől határozottan flörtölőnek hatott amit mondott és ez nekem egyáltalán nem tetszett. Szinte látnom sem kell ahol, hogy tudjam a lány elpirult mert még mindig fogalma sincs arról, hogy milyen gyönyörű, nem vettem rossz néven viszont tudtam, hogy ezzel csak bátorítja majd a srácot.

- Persze, hogy emlékszem - válaszolta a lány illedelmes hangsúlyba mielőtt még akármelyikünk mondhatott volna bármit is.

- Lenne egy gyors kérdésem, egyáltalán nem áll szándékomban zavarni viszont valamiről elfelejtkeztem amikor pár napja bent voltam, éppen azon gondolkodtam, hogy leugrok egy gyors kávéért azután felhívlak, vagyis felhívom a galériát viszont veled szerettem volna beszélni - kérdezte és szinte éreztem, hogy fogytán a türelmem a széken hátradőlve a karjaimat keresztbe fontam magam előtt majd megköszörültem a torkomat és képtelen voltam tovább csöndbe maradni arra várva, hogy észrevegye magát.