Szerelemben Vakságban

Érzések tengere

Adam

Miután tegnap April elment dolgozni a nap hátralévő részét gondolkodással töltöttem. Dr. Hill azt mondta holnap reggel már hazamehetek és ennek felettébb örültem  mert ugyan csak egy napot töltöttem a kórházban de úgy éreztem mintha egy év lett volna. Nehezen jött álom aznap este a szememre mert valahányszor lehunytam azt úgy éreztem valami rossz dolog van készülőben és elfogott egy rossz érzés, nyugtalan voltam és nem tudtam megmaradni egy helyben. A legrosszabb az egészben az volt, hogy teljesen magamra voltam utalva, senki nem volt a közelemben és a telefonom sem volt velem így senkivel nem tudtam kommunikálni ami csak növelte bennem a nyugtalanságot. Legszívesebben felhívtam volna Aprilt és Annáékat, hogy meggyőződjek minden rendben van-e. 

Valaki óvatosan megrázza a vállamat ezzel próbálva felébreszteni engem majd halkan a nevemet suttogja, rögtön felismerem Anna hangját és felülök az ágyban mert kétségbeesett aggódást hallok kicsengeni a hangjából. Észre sem vettem, hogy elaludtam, vajon mennyi lehet az idő? 

- Adam ébredj, indulnunk kell, Aprilnek szüksége van rád és rám egyáltalán nem hallgat, teljesen szétcsúszott - hadarja Anna kétségbeesetten mire minden érzékem kiélesedik és amilyen gyorsan csak tudok kipattanok az ágyból és közben a lányt kérdezgetem arról, hogy mi történt de a hirtelen mozdulatok nem tesznek jót így kissé megszédülök de egy kar elkap és megtámaszt így tudom, hogy Patrick is a szobában van. 

Anna még midig nem mondott semmit így csak még ingerültebb leszek és legszívesebben rákiáltanék mondja meg mi történt de egy mély levegőt veszek és próbálom kordában tartani az indulataimat. Majd Anna halk hangon megszólal és szavai hosszú percekig csengnek a fülemben.

- Noraht tegnap este kórházba szállították gyógyszer túladagolás miatt, April egy pár órával azután hívott, hogy Norahnak kimosták a gyomrát és stabilizálták az állapotát - feleli halkan mire én megdermedek és percekig szólalni sem tudok. 

- Mi történt? - kérdezem még mindig sokkolva az előbb elhangzottaktól és szinte észre sem vettem, hogy idő közben elindultunk.

- Nem tudom, April azt mondta nem tudja mi történt viszont teljesen maga alatt van. Nem hajlandó elmozdulni a lány ágya mellől. Mintha magát okolná a történtek miatt. Szüksége van egy biztos támaszra Adam, szüksége van rád -  hallom ki Anna hangjából a könyörgést és tehetetlenséget. 

Csendben ballagunk végig a kórház folyosóján, Patrick az egyik oldalamon még Anna a másikon fog közre és vezet végig a forgalmas folyosón nehogy nekimenjek valakinek. Amikor Anna benyit a szobába bent szinte érezni lehet az aggodalmat a levegőben és mintha a hőmérséklet egy kissé fagyosabb lenne mint a folyosón volt. Csend honol a szobában nekem pedig fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal mivel nem ismerem a terepet és hangok sincsenek, leginkább arra számítok, hogy April odajön hozzám de miután hosszú perceknek tűnő másodpercek után semmi sem történik, Anna hangja töri meg a csendet. 

- Még mindig semmi hír? - kérdezi a lány - Fáradtnak tűnsz, pihenned kéne - folytatja aggodalmasan. 

- Csak szükségem van egy kis kávéra aztán jól leszek - válaszolja April de abban a pillanatban, hogy megszólal szinte megszakad a szívem. Hangjából kicseng a tehetetlenség, a bűntudat, a kétségbeesés, fáradtság és lemondás. Legszívesebben most azonnal odarohannék hozzá és addig ölelném még jobban nem érzi magát. Bizonytalanul teszek egy lépést előre és amikor nem megyek neki semminek sem kicsit biztosabban teszek még egy lépést.

- Miért nem ugrotok el kávéért Patrickal? - vetem fel az ötletet Annának mert tudom, hogy ő is teljesen ki van készülve ettől a helyzettől és jót tenne neki egy kis friss levegő.