Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]

001|HYUNJIN

Hyunjin a tárgyalóterem ablaka alatt elbújva igyekezett hallgatódzni, de nem járt túl sok sikerrel. Tudta, hogy az apja épp arról tartott értekezletet mi legyen a szegény negyeddel és annak lakóival, viszont egy szófoszlányt sem sikerült elkapnia – csak is az idős férfiak dörmögő hangját hallotta. Végül feladta a próbálkozás ezen részét. Szülei nem szívesen beszéltek a fővárosuk azon részéről, hiába érdeklődött hatalmas kíváncsisággal utána a fiú. Tudni akarta miért tartják oly' veszélyesnek vagy éppen elhanyagolhatónak. Elhatározásra jutott; ha nem beszélnek róla majd saját szemével tekinti meg mi is folyik a város egyes negyedeiben.

Aggódott azon miként fogja elhagyni a palota területét, de egyszerűbben ment, mint azt gondolta volna. Az őrség egyetlen tagja sem tartoztatta fel amikor átlépett a kapun, hogy bele vesse magát a kinti életbe. Először azon negyedekbe járt körbe, ahol az élet folyik, drágábbnál drágább üzlet sorok között, feltűnés mentesen sétált végig és ezt imádta. Senki nem bámulta meg, nem tudták ki is ő hiába állt családjával együtt a pódiumon amikor a király beszédet tartott. Annyira kis apró porszemnek számított a világban, de ez soha nem is zavarta őt – nem akart a központban lenni.

Már alkonyodott amikor elég bátorságot szerzett a szegény negyed meglátogatásához. A macskaköveket lassan felváltotta a poros út, és a kacsalábon forgó paloták hirtelen omladozó odúkká zsugorodtak. Hyunjin alsó ajkát fogai közé szorítva, remegő térdekkel sétált beljebb amikor három kisfiú kiabálva ugrottak elé. Hosszabb botokat szorítottak, kardot imitálva velük állították meg az ifjút, aki megilletődve hátrált egy lépést.

- Szólj Felixnek, hogy aranyhattyú zavarta meg a határt – adta ki a parancsot az egyik fiatal. A legalacsonyabb fiúcska bólintva fordított hátat majd sebesen futásnak eredt. Mezítelen talpa port vert fel maga után, de egészen hamar el is tűnt. A herceg megilletődve figyelte a kicsiket, akik szigorú tekintettel vizsgálták őt.

- Nyugalom katona, ez a hattyú inkább egy tollait bontogató páva – Hyunjin a mély hangot hallva felkapta a fejét. Egy nagyjából a királyfival egyidős fiú sétált feléjük mosolyogva. Szakadt ruháira rá telepedett a por, viszont szeplős arca tisztább volt akár a fehér rózsa. A vendéget teljesen elvarázsolta az ifjú személyisége.

- De hát Felix! Az összes burzsuly csak azért jön, hogy megfosszanak attól a kevéske értékünktől is, amink van!

- Hoseok nézz csak rá; vékony és erőtlen. Fogadni merek, hogy a légynek sem tudna ártani – a herceg hallgatott. Elámulva figyelte, amint a gyerekek rajongással megtelve figyelték az idősebbet bár gyanakvásukból nem engedtek.

- De...

- Bízd csak rám, kisharcos, majd beszélek én vele – a kisfiú még pár másodpercig Hyunjinra fogta a botot, de végül engedett. Aprócska karját leeresztve bólintott és a többi gyermekkel együtt elszaladtak.

- Köszönöm, hogy megmentettél – a herceg, amint megtalálta a hangját halványan meghajolt bár ajkain ott játszadozott egy halovány görbület. Egészen szórakoztatónak tartotta a helyzetet.

- Nem ide valósi vagy – jelentette ki a barna hajú ahogy az erdő felé kezdett el sétálni. Hyunjin lerázva meglepettségét követte őt, de még mielőtt kérdezhetett volna a fiú folytatta – Ebben a városban senki nem közelíti meg a negyedünket, még a végén összekoszolják a drága selyem ruhájukat.

- É-én...

- Minek köszönhetjük, hogy a herceg megtisztelte az alja népet látogatásával? – Felix hangjában játékoság bújt meg. Nem volt gúnyos, egyszerűen csak érdeklődő. Egy aprócska patakhoz értek, gyönyörű volt az erdő ezen része; már-már természetfeletti, ámulatba ejtő.

- Honnan tudtad? – egy kidőlt fára telepedtek le. A barna hajú fiú törökülésben foglalt helyett, hogy szembe fordulhasson az úrfival, aki csak lábait lengetve mérte végig a szakadt ruhákat.

- A fontos tényezők mindig a háttérben rejlenek – Hyunjin nem értette mire gondolt a fiú –, illetve, ha csak egy szövetséges ország egy sarja lennél, ki sem mozdultál volna a palotából, nemhogy el gyere mi hozzánk. Bár igazán azt sem értem maga a király fia mit is keress itt.

- Rajtad kívül senki nem ismert meg a városban.

- Persze, hisz az aranyhattyúk nem tudják kit érdemes figyelni a pódiumon – Hyunjin zavarba esett. Arcán halovány pír terült el, de ennek ellenére is fent tartotta a szemkontaktust.

- Aranyhattyúk?

- A gazdagok, akik képesek akár ölni is a pénzért. Szépnek és kecsesnek mutatják magukat, de fél perc is elég nekik, hogy átharapják a torkodat.

- És akkor te mi vagy?

- Egy tolvaj, ételt lopok, hogy a családom, ez a negyed ne az éhhalál miatt jusson át a túl világra – Felix tekintete lágy volt, egy fikarcnyi gyűlölet sem sugárzott belőle a vagyonosok felé. Tiszta szíve volt. A herceget teljesen elvarázsolta vele – Ennyit tehetek értük. Azok a gyerekek és idősek számítanak rám.

- És a veled egyidősek? Velük mi van?

- Halottak – Hyunjin ereiben megfagyott a vér. Elsápadva figyelte a fiút, várta, hogy nevessen, kijelentse, hogy csak egy rossz vicc volt, de nem történt meg – Nem voltak elég fürgék.

- Sajnál...

- Felix! – a királyfi hangját egy kislány sikítása szakította félbe. Az ifjú villám sebességgel ugrott le a fáról és futásnak eredt. Tudták, hogy valami baj történt.

- Menj innen, nem láthatnak meg itt velünk – kiabált még hátra a hercegnek aztán végleg eltűnt a helyszínről. A fiú sokáig mozdulni sem volt képes, utána akart menni, segíteni, de nem tehette. A királyi családnak meg volt tiltva, hogy szóba álljanak a szegény negyed lakósaival. 

Gyomor görccsel és gondolatokkal megtelve hagyta ott az erdőt, hogy vissza térhessen a palotába.