Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]

011|HYUNJIN

Hyunjin egy korabeli regény lapjai között keresett menedéket. Hosszú napja volt, egész nap megbeszélésen volt és ismét nem jutott ideje ellátogatni szegény negyedbe, csak sötétedésre sikerült befejezniük a vitatkozást. Már hete így ment ez, hiányzott neki Felix. Mégis ez a hiány erőt adott neki, aznap már az ifjú herceg is sokkal bátrabban szólalt fel, kiállt meghallattatva a hangját még úgy is, hogy tisztában volt csekély esélyével. Meg kellett tennie, a nép érdekében.

Épp feljebb tolta orrán pihenő szemüvegét amikor kopogtatást hallott. Ijedtében combjára ejtette a regényt, de szinte azonnal fel is ugrott az ágyról. Szíve torkában dobogott ahogy a balkonra nyíló üvegajtó felé közelített, a félelem egyre jobban nehezedett vállára. Kapkodva húzta el súlyos függönyét ezzel felfedve a sötétben álló vékony alakot. Hyunjin meglepetten, remegő kézzel fordította el a kulcsot és nyitotta ki az ajtót. Felix lassan emelte fel a fejét, szeplői csak úgy ragyogtak könnyáztatta arcán a holdfény alatt. A herceg szíve egy pillanatra megtorpant majd egy olyan gyors tempót vett fel, amely közel állhatott a szívrohamhoz. Azonnal magához vonta a reszkető fiatalt nem is foglalkozva azzal hogyan is került oda.

Felix minden porcikája remegett a néma zokogástól ahogy elbújt barátja védelmező karjai között. Lélek facsaró volt a látvány, a királyfinak fogalma sem volt róla miként tudná átvenni szerelmének fájdalmát, hogy ne kelljen tovább szenvednie. Valami okból kifolyólag hirtelen édesanyja arca jelent meg előtte. A nap folyamán, a tanács alatt kapott egy levelet. Az őszülő nő arca elsápadt, felugrott a székéről és minden további nélkül sietősen távozott. Hyunjinnak az az érzése támadt, hogy ez a két eset összefügg bár még ő maga sem tudta hogyan is lehetne ez lehetséges.

~°~

- Jobban érzed magad? – Hyunjin gyengéden simított végig a kisebb felpuffadt orcáján. Az ágyon ültek, szorosan egymás mellett, egy pillanatra sem elengedve a másikat. Felix már egy ideje csendesen feküdt barátján, nem volt ereje megszólalni, de legalább könnyei elapadtak.

- Nem tudom mihez kezdjek, már nem tudom miben hihetek – Felix hangja rekedt volt az órák hosszán át tartó sírástól. Erőtlen és elkeseredett volt. Fájdalommal teli volt ilyennek látni a mindig mosolygos, piszkálódó fiút.

- Mi történt? – nem érkezett válasz, a herceg kezdett kétségbeesni – Kedvesem, kérlek beszélj hozzám! Oszd meg velem szívfájdalmadat, enged, hogy segítsek! Kérlek, hallasd a hangod mert bele bolondulok a némaságba!

- Hayun meghalt – Hyunjinnak a nap folyamán másodjára állt meg a szíve. Érezte ahogy arcából kifut minden szín, szédülni kezdett és elméje teljesen kiüresedett; úgy érezte menten elájul. Megjelent előtte a kislány képe, a mosolya, a nevetése, az amikor közösen táncoltak a poros udvarban, amikor virágokból font neki fejdíszt és ő maga koronázta királlyá a herceget. Hayun egy elragadó kislány volt, egy pillanat alatt képes volt belopni magát az ember szívébe. Nem akarta elhinni, nem fogadhatta ezt el.

- Mindig beteges volt – amikor Felix újból megszólalt remegett a hangja, félő volt, hogy újból zokogásban tör ki –, a szemünk előtt volt a probléma már nagyon régóta mégsem tettem semmit. Korosan vékony volt, a csontjai épphogy nem lyukasztották át bőrét, minden télen attól féltem, hogy elviszi tőlünk a láz, de kitartott, mindig meggyógyult. Egyik nap Hoseokkal játszottak a pataknál és valahogy beleesett a vízbe. Estére ágyba kényszerítette a láz, minden nap minden egyes percében ott voltam vele, kapott gyógyszereket, hűtőfürdőt, mindent meg próbáltunk, de semmi nem segített. Tegnap éjjel elkapta a lázgörcs, rángatozott, kiabált, zokogott, imádkozott azért, hogy véget érjen az egész... Véget ért, a szíve nem bírta tovább a küzdelmet. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy kegyelemért könyörög.

Hyunjin könnyei némán, patakokban folyt végig sápadt arcán. Nem mondott semmit, nem tudott volna semmi vigasztalót mondani úgy, hogy az ő szíve is szilánkosra robbant. Az éjszaka folyamán nem szólaltak meg többet, szótlanul, éberen ölelték egymást míg a nap el nem indult felfelé a horizonton. Egy percre sem aludtak el, a gyász kegyetlen módon telepedett rájuk.

Nem azt mondom, hogy sírtam, de erőteljesen utalok rá