Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]

016|FELIX

Felix már kezdte megszokni az úri kényelmet, amit a palota nyújtott. Ugyan a herceg szobájánál tovább sosem ment, már maga az a helyiség is akkora volt, mint az egész negyed, ahol élt. Tudta jól, hogy az idősek nem támogatják ezeket a látogatásokat, többször is szó esett erről közöttük, de a fiú véleménye szerint teljes megérte egy kicsit kockáztatni. A szerelem őrült dolgokra késztetni az embert, bár abban már nem volt olyan biztos, hogy olyan sok embert késztetett a szerelem arra, hogy beszökjön az uralkodójának otthonába.

- Azt hittem már soha nem szabadulok meg – Hyunjin egy fáradt sóhajjal lépett be a szobába, de azonnal fel is ragyogott az arca ahogy megpillantotta a kisebbet. A kezében egy üveg bort tartott, de ahelyett, hogy ügyelt volna törékenységére, egyszerűen csak az ágyára dobta és Felixhez lépve karjaiba kapta vékony alakját – Édes istenem, de hiányoztál!

- Csak két napot nem találkoztunk – nevetett a fiatal, de azért egy apró köszöntő csókkal megjutalmazta kedvesét. Nyakát átkarolva kapaszkodott belé és minden egyes kör végén, amelyet a herceg rajzolt csupasz derekára, megborzongott.

- És egy örökké valóságnak hatott! Talán azt akarod mondani, hogy én nem hiányoztam neked? – drámázott a királyfi. Nagyon értett ahhoz miként játssza a felháborodottat, Felix úgy vélte egyre jobban belejött a politikusi színjátékba.

- Hát, nem is tudom – Felix ajkai játékos mosolyra görbültek és mintha csak elgondolkodna, a falon logó festményre pillantott – Elég sok dolgom volt, időm nem lett volna hiányolni, felségedet.

- Te kis... - mielőtt Hyunjin befejezhette volna a mondanivalóját, Felix ajkaira csókolt, de hamar el is húzódott tőle. A herceg elégedetlenül mordult fel ezzel szélesebbé varázsolva szerelmének mosolyát.

- Minden egyes perc kínszenvedés, amit nem melletted töltök, felséges hercegem.

- Ezt a választ akartam én hallani! – vigyorodott el az idősebb is elégedetten – Ó, igen! Anya a kezembe nyomott egy üvegbort, bár azt nem tudom, hogy milyen felindulásból.

- Talán a születésnapom miatt. Szeretem a bort – bontakozott ki az ölelésből Felix és az ágyra ülve a kezébe vette a súlyos üveget.

- Azt hittem csak el akarja végre érni, hogy én is igyak valami... Várj, születésnapot mondtál? – követte Hyunjin is őt két borospohárral, viszont meg is torpant ahogy tudatosultak benne a kimondott szavak. Felix bólintott mire a herceg felháborodva telepedett le mellé – Én miért nem tudtam arról, hogy szülinapod van?

- Nem tartottam fontosnak. Ez csak egy szülinap – vont vállat a kisebb ahogy elvéve az egyik poharat öntött magának a vörös nedűből majd párja poharát is megtöltötte.

- Jó ezt most meg sem hallottam – állt fel újból az ágyról és súlyos asztalához lépve letette a poharát. Egy ideig keresgélt a legfelső fiókban majd diadalittas mosollyal emelte a magasba az apró dobozt – Azt hiszem akkor ez lesz a megfelelő alkalom, hogy ezt odaadjam.

- Mi az? – Kérdezte kíváncsian Felix amikor a fiú ismét letelepedett mellé.

- Egy kis ajándék a szülinaposnak. Emlékszel amikor ezt a nyakláncot nekem adtad? – emelte ki ingének takarásából a bőrön logó medált, amin egy idézet állt.

Szívem hű férfié, s övé enyém: szív a szívért, igazságos csere.*

Felix hónapokig spórolt erre a kis ajándékra. Titokban alkalmi munkákat vállalt, hogy meglephesse szerelmét vele. Volt benne egy kisebb félsz az ékszerrel kapcsolatban, hisz mégis csak egy hercegről volt szó; bármilyen ékszert megkaphatott, amit csak akart, sokkal értékesebbet is, mint ami a nyakában lógott. Hyunjin, viszont egy percre sem vette le azóta, hogy a kisebb a nyakába akasztotta.

- Akkor megígértem neked, hogy visszafogom adni neked azt az örömöt, amit okoztál nekem.

- Én pedig elmondtam, hogy nem kell, hisz minden egyes napon, amikor együtt vagyunk, ugyanilyen boldogság számomra.

- Boldog szülinapot, kicsi – nyújtotta át a dobozt félénk mosollyal Hyunjin. Felix átvette a dobozt és felpattintotta a tetejét, de ahogy megpillantotta az ezüst karikát, ami a puha párnán pihent, lélegezni is elfelejtett.

- Jinnie, ezt nem fogadhatom el! Egy vagyonba kerülhetett!

- Herceg vagyok, rémlik? Annyit költhetek rád, amennyit nem szégyellek.

- A szegény negyed lakosa vagyok, nem engedhetek meg magamnak ilyesmit – ingatta fejét Felix még mindig döbbenten. Egyszerű, elegáns ékszer volt, gyönyörű. Hyunjin kiemelte eddigi helyéről a karikát majd párjának kezét megfogva húzta fel ujjára.

- Szívem hű férfié, s övé enyém: szív a szívért, igazságos csere – suttogta ahogy megcsodálta kedvesének aprócska kezén az ékszert. Íriszei csillogtak ahogy tekintetét végül a szeplős arcra emelte. Szerelmes volt, és ezt senki nem vehette el tőle. Mit számít a pénz, ha a legértékesebbet már megkapta? Övé a szíve, más nem is kell.

*Sir Philip Sydney – Arcadia