Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]

014|HYUNJIN

Hyunjinnak erőnek erejével kellett kordában tartania magát, hogy ne lehessen látni rajta mennyire is siet. Egyenes háttal lépdelt az ő ízlésének túl díszes folyósón, kimérten mégis tekintete árulkodó lehetett, aki jobban szemügyre veszi. Felix már vár rá, ez a találkozás sokkal fontosabb volt, mint bármelyik tárgyalás a tanáccsal. Különleges volt az az este, bár egyikük sem tartotta fontosnak a dátumokat, mégis úgy érezték fél éves fordulójuk napját megengedhetik maguknak az ünneplést. Kezdett romlani az idő, a fák levei táncolva hulltak a földre, Felixnek ilyenkor rengeteg tennivalója van a negyedben mégis beleegyezett egyetlen nap szabadságba.

A hercegnek nehezére esett belegondolni milyen gyorsan telt el az idő; a szívében még mindig ott derengett szerelmével való első találkozás kellemes érzése. Rengeteg mindent átéltek azóta a nap óta, mégsem érezték elegendőnek. Arra pedig külön büszke volt miket is értek el. Hyunjin alig pár hónap alatt a tanács egyik legfontosabb alakjává vált, döntő szava volt, formálhatta a rendeleteket, illetve több halálos ítéletet is sikerrel enyhített – talán erre volt a legbüszkébb. Boldoggá tette a kisebbet cselekedeteivel, oly sokszor hallotta tőle miszerint jobbá tehetik országukat, amiben előzőleg reménykedni sem mert; ahhoz képest pedig folyamatosan halad ezen az úton.

- Sok dolgod van még a mai napra? – az ifjú herceg összerezzent a hang hallatán. Hyunho, a bátyja unott arccal támasztotta a falat a kanyarulatnál, amelyet Hyunjin nagy hévvel vett be. A két fiú között alig egy év korkülönbség volt, mégsem különbözhettek volna jobban; Hyunho keserűségen kívül nem igazán volt képes más érzelemre. A többi testvérével egészen kellemes kapcsolata volt, viszont vele sosem jutottak egyről a kettőre, már-már zsigerből ellenezték mind a ketten a másik tetteit.

- Az igazság szerint, igen. Valakivel találkoznom kell még sötétedés előtt szóval, ha most megbocsájtasz... - akart ellépni fivére mellett Hyunjin, de a fiú alkarját elkapva tartotta vissza. A fiatalabb fél szemöldökét felvonva figyelte őt, de csendben maradt.

- Tudom mire megy ki a játék.

- Pontosan mire is gondolsz?

- Te akarsz lenni anya és apa kiskedvence. Hirtelen érdekelni kezdett a politika, sok időt töltesz apa irodájában és ne hidd azt, hogy nem tudok a kis szeretődről! Mindig is te voltál anya kis kedvence, de most apa figyelmét is fel akarod kelteni, hogy téged tegyen meg a trónörökösnek.

- Az isten szerelmére, Hyunho nem vagyunk már gyerekek! Elsősorban, a politika hidegen hagy, engem az érdekel, hogy az emberek jobban élhessenek. Szerinted a nép miként vélekedik a nyilvános kivégzésekről? Ó, hát persze, fogalmad sincs róla, hisz még sosem gondoltál ebbe bele, vagy néztél rájuk másként, mint egyszerű alattvalók. Másodsorban, engem nem érdekel a korona, menjetek, harapjátok át egymás torkát, hogy kiderüljön ki ülhet le a trónra, viszont engem hagyjatok ki belőle, nem kell nekem a hatalom. Végezetül pedig, a szádra ne merd venni őt, ő nem csak egy szerető, veled ellenben nekem vannak érzéseim és képes vagyok szeretni – rántotta ki Hyunjin a szorításból karját. Nyugodt hangszínen beszélt bár szemei villámokat szórtak. Tisztában volt vele, hogy bátyja semmiről nem tud, fogalma sincs Felixről csak a száját jártatja; mindig ezzel szedett ki információt az emberekből, amiket aztán felhasználhat ellenük, mégsem hagyhatta, hogy egy egyszerű ágyasként beszéljen arról, akit a legifjabb a világnál is jobban szeret.

- A szerelem a szív börtöne, gyengévé tesz.

- A szerelem a lélek szabadsága, kitartóbbá tesz. Remélem egyszer meg fogod ismerni ezt az érzést és akkor megérted majd miért nincs szükségem a koronára, csakis rá – Hyunjin minden szavát komolyan gondolta mégha sejtése szerint bátyja nem is kerülhet akárcsak hasonló helyzetbe sem.