Felix látta párján, hogy napok óta feszült és ideges, viszont képtelen volt rájönni, hogy mi lehet az oka – és a fiú sem árulta el neki. A barna hajú fiú folyamatosan szemmel tartotta a herceget amikor csak együtt voltak, viszont képtelen volt olvasni a tekintetéből úgy ahogy máskor tette. Megkérdezhette volna tőle, Hyunjin biztosan elmondta volna neki, de nem akarta még jobban felbolygatni, mint amennyire szükséges volt. Más nem vette észre rajta a változást, egyedül Felixnek szúrt szemet a sötét íriszekre telepedő borús felhő.
- Nagyon el vagy varázsolva, kicsim. Min gondolkozol? – Hyunjin kedveskedően simított a kisebb szeplős arcára. Ismét a patak melletti hatalmas fán telepedtek le, hogy egy kicsit kettesben lehessenek. Felix sejtette, hogy barátja többször is szólította mielőtt felfigyelt volna rá.
- Rajtad. Mindig te jársz a gondolataim között – mosolyodott el a fiatalabb. Szerette azt, hogy olyan könnyedén tudtak beszélgetni egymással, mint senki mással, mindig helyén valónak vélték a bókokat és semmi nem befolyásolhatta az egymás iránt érzet szerelmüket.
- Ó, igen? Miért járkálok a gondolataid között, ha itt ülök alig egy lépésnyire tőled?
- Tudom, hogy anyukád elmondta neked. Miért nem kértél számon?
- Elmondod, ha szeretnél róla beszélni. Megbízom benned, biztosan jó oka van annak, hogy eddig nem árultad el – vont vállat mosolyogva. Bizalom, ez volt a kapcsolatuk legerősebb tulajdonsága.
- Jinnie... Tudod jól, hogy én is mindennél jobban megbízom benned, de látom, hogy valami nincs rendben és aggódom érted. Bizalmatlannak gondolnál, ha megkérdezném mi nyomja a szíved? – vallotta be Felix. Közelebb kúszott a faágon párjához majd fejét a vállára hajtva ölelte át a derekát. A királyfi azonnal viszonozta a közeledést; karját lengén átvetette a kisebb vállán és még jobban magához húzta.
- Nem hiszem, hogy bárki vagy bármi képes lenne megrengetni a bizalmunkat egymás iránt – lehelt egy finom csókot a kissé hosszúra nőtt tincsek közé – Volt egy kellemetlen beszélgetésem Hyunhoval és bosszant. Nem pontosan az, hogy beszéltünk, hanem ahogyan, illetve amiről. Tudja, hogy járok valakihez – vallotta be Hyunjin mire a kisebb minden porcikája megmerevedett. Lassan húzódott el kedvesétől majd nézett a szemébe.
- Tudja? Tud rólam?
- Azt nem tudja, hogy te vagy az, csak annyival van tisztában, hogy van valaki, akibe szerelmes vagyok.
- Ki a szerencsés? – Felix nevetett amikor barátja játékosan a combjára csapott. Sosem tudta megunni a játékos csipkelődést, viszont hamar vissza is tért a komoly hangvételhez – Mindenesetre... Lehet, hogy egy ideig fel kéne hagynod azzal, hogy kijössz hozzám.
- Tessék? – Hyunjin szemei elkerekedtek. Nem volt olyan hét, hogy legalább egy napot ne töltöttek volna együtt és egyiküknek sem volt kedve ezen a felálláson változtatni.
- Nem azt mondtam, hogy nem fogunk találkozni, hercegem. Azt mondtam, hogy egy kicsit szüneteltessük a palotából való kijárását.
- Bolondnak nézel, csak akkor szoktál formálisan beszélni velem, ha bolondnak nézel – hunyorgott a kisebbre. Felix nevetve vont vállat és rajta volt a sor, hogy kedveskedően két tenyere közé fogja szerelmének arcát.
- Majd én megyek hozzád úgy ahogy eddig is. Ugyan nem fogunk tudni annyi időt együtt tölteni, de az éjszaka a miénk lesz. Ennyi áldozatot meghozhatunk azért, hogy biztonságban legyél.
- És a te biztonságodat ki fogja garantálni?
- Ugyan már! A király legifjabb fia a kedvesem, azóta nincs garantálva a biztonságom, hogy először szemet vetettem rád.
- Ez nem vicces, Felix. Szörnyen érzem magam amiért miattam veszélyben vagy.
- Hyunjin – a fiatalabb ajkai lágy mosolyra húzódtak, ahogy ujjait finom a sűrű, éjfekete tincsek közé vezette – A szegény negyedben élek. Senki még csak sejteni sem fogja, hogy itt él az, aki elrabolta a szívedet és senki nem fogja észre venni, ha éjjelente egy-két órát együtt töltünk a szobád magányában. Semmi baj nem lesz, megígérem.
YOU ARE READING
Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]
FanfictionS a legifjabb herceg fejére felkerült a rózsakoszorú - trónörökös hivatalosan is ki lett nevezve. Hyunjin szemei aggódalmasan keresték a vékony alakot és mikor meglelte, tekintete megakadt a szelíd mosolyon, tudta; szerelme akkor is mellette fog áll...