𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮, 𝐝𝐚𝐝𝐝𝐲; 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

13.

A kocsiban ülve, már nyugodt gondolatokkal, néztem a mellettünk elhaladó tájat. Mintha mozognának a házak és a fák, közben pedig egy helyben vannak. Hát nem elbűvölő?

Jungkook, a felém eső kezével gyengéden simogatta a combomat, ami nagyon jól esett. De sajnos ez a pillanat is véget ért, mert megszólalt a telefonom.

Miközben hatszor elátkoztam a készüléket négy különböző nyelven, megnéztem, hogy ki az, aki ilyenkor hív.

A telefon képernyőjén Jisoo neve villogott. Nem tudtam miért hív, de nem is érdekelt. Idegesen nyomtam meg a piros gombot, miszerint én biztos nem beszélek vele.

-Ki volt az, Jiminshi? - parkolt le a ház előtt Jungkook. Kiszállt az autóból, ahogy én is. Megfogta a kezemet, és rám nézett. - Ha valami baj van, csak szólj. - nyom egy puszit jobb kézfejemre, ami miatt fülig pirulok.

-Csak... Az exem... - pillantok oldalra dühösen, és ha lehetne szemmel ölni, megöltem volna az ártatlan kis bokrot a ház tövében, amire éppen néztem.

Jungkook idegesen engedte el a kezeimet, amit én tényleg nem értettem. Erőből meglökött, amit már tényleg nem tudtam hova tenni.

-Mi a baj, Kookie? - nézek aggódóan az említettre, aki dühösen vonul be a házba, és zárja kulcsra az ajtót. - Most itt fogok megöregedni, nagyon jó... - sóhajtok, és elkezdenek potyogni a könnyeim. Nem tudom mi rosszat tettem, de Kook kicseszettül berágott rám, én pedig egy hangya bolyban (ezt hogy írják? Xd. Szerk) landoltam, de még a kis rovarok is megértettek engem.

...

Már több mint 2 óra telt el, de Kook még mindig nem engedett be a lakásba, akárhányszor is próbálkoztam.

Kezdtem feladni a reményt, de eszembe jutott az ablakom ahonnan munkába szoktam szökni. Úgyhogy észrevétlenül suhantam át a ház másik oldalára. Az ablakom nyitva volt, hisz tegnap úgy felejtettem.
Felugrottam a párkányra, úgy ahogy már megszoktam, és ráestem az ágyamra. Ami mondjuk kissé hangos volt, de gyorsan bezártam az ajtót.

Hallottam lépéseket, amik egyre halkabbak voltak. Lehet Kookie megelégelte a hiányomat, és be akar engedni. Hát, azt szopta...

-Jimin, bocsá... - hallom meg halkan a hangját, és lelki szemeimmel látom, hogy meglepődik, és engem keres az udvaron. - JIMIN?

Kuncogva bújtam be az ágy alá, bújócskát játszva. Ki kell élnem a gyerekkoromat... Mégegyszer.

Hallottam hogy a zárban megfordul a kulcs, és a kilincs pedig lenyomódik. Lépteket hallottam, én pedig a lélegzetemet visszafolytva figyeltem Kookie lábait. Az ágy előtt megálltak, ahol már kezdtem volna feladni, de inkább az ablakhoz sietett. Meglepődve figyeltem a mozdulatait.

-Ez azt jelenti hogy... - gondolkodik hangosan, és hirtelen bekukkant az ágy alá. Meglepődötten néz a szemeimbe, én pedig az övébe. - Beszökik egy lakásba, embert öl... Mire vagy még képes, Park Jimin?